Dave Wyndorf mindig a saját ritmusára hajtotta magát. Akkor is, amikor a 90-es évek hajnalán a stoner rock hawkwindesen lebegős párlatát főzte ki, vagy a dekád derekán, mikor a grunge-hullám közepén fanyar, de slágeres hard/stoner rockjával verte be a mainstream kapuját, vagy most, mikor merengős pszichedéliában ázó space noirral váltja a 00-s évek egyenes vonalú, enyhe fűszaggal kísért rockzenéjét.
Habár az "űrnoir" csupán Wyndorf agyszüleménye, plasztikusan rajzolja körül az anyagot: a Spine Of God bódult, sokperces gitártripjeinek árnyékában settenkedő címadót és a Napba utazós End Of Timest (space), illetve a Wyndorf pszichéjébe lefúró, komorra hangolt és elmélázó dalokat (noir).
| ||
A Last Patrol így nem is annyira a Spine Of God szándékoltan mocskos torzulásait, inkább a Dopes To Infinity második felének nyugodtabb hangvételét ágyazza letisztult zenei közegbe és torzításszegény hangképbe. Dave is finomabban, kifejezőbben énekel, témáit mintha csak egy Nick Cave-vel folytatott szeszelés közben írta volna. Ez a délvidéki melankóliára emlékeztető hangütés pedig tökéletesen rímel a blues ismétlődő szerkezeteit a space/stoner rock nyelvére átültető, egy-egy témát körüljáró, de alapvetően ugyanazt az egy csontot rágó dalszerkesztéssel. Néha üresen jár, de többnyire elkábít a Last Patrol, amelyről sokat mond, hogy legütősebb száma nem egy varacskos rocksláger, hanem a skót énekes-dalszerzőtől, Donovantól kölcsönkért, közel-keleti dallamokat húsos riffekbe csomagoló Three Kingfishers.
Napalm Records, 2013
