Nem csalódtak, akik hozzám hasonlóan még azelőtt jegyet váltottak az RHCP ausztriai fellépésére, hogy kiderült, a zenekar szeptember 1-én és 2-án az Arénában is bemutatkozik. A nickelsdorfi Novarock fesztivál headlinereként a Red Hot – több mint 30 éves fennállásának dacára – ereje teljében lévő, magabiztos zenekar benyomását keltette.
Josh Klinghoffer gitárjátéka sokat javult az előző turné óta, lassan végérvényesen megtalálja a helyét a zenekarban. Míg korábban jobbára elődje, az RHCP-ből 2009-ben (másodszor is) távozó John Frusciante megoldásait próbálta utánozni, ezúttal a legtöbb szólónál egyedi hangot ütött meg, és egy-egy önállóan előadott Beatles- és Iggy Pop-feldolgozással is előrukkolt. Az egyre bátrabbá és ötletesebbé váló improvizációk arról tanúskodtak, hogy a Klinghoffer – Flea (basszusgitár) – Chad Smith (dob) instrumentális tengely is kezd összeszokni.
Ezzel együtt a koncert néhány döntő pillanatában – a Californication szólója vagy a záró Give It Away outrója – Klinghoffer szinte észrevehetetlen volt. Ezt hangosítási problémák is okozhatták – a Red Hot sajnos összességében is eggyel halkabban szólt, mint az előttük fellépő Deftones.
| ||
Klinghoffer dinamizmusa magával rántotta jó 15 évvel idősebb társait is. Most láttam őket élőben harmadszor – a 2007-es katowicei és a 2012-es zágrábi koncert után –, de ilyen felszabadultan, ekkora kedvvel egyik alkalommal sem játszottak.
A két nappal korábbi Pinkpop fesztiválos koncert ráadásában Anthony Kiedis énekes basszusgitárt ragadott, és tőle szokatlan módon még a rajongókkal is lepacsizott. Idáig nickelsdorfban nem merészkedtek, de Anthony és Chad Smith is a megszokottnál többet kommunikált a közönséggel, Flea meg hozta a szokásos őrült formáját. Az egész zenekaron érződött a pénteken megjelenő The Getaway album miatti izgatottság. A már említett gitárproblémák mellett negatívumként csak az hozható fel, hogy Anthony az átlagosnál is többet bakizott a dalszövegekkel.
A setlist talán alakulhatott volna izgalmasabban – ezen a turnén volt már If You Have To Ask, Aeroplane és Wet Sand is –, de például a She’s Only 18 vagy a Nobody Weird Like Me a hardcore rajongók elvárásait is kielégítette. Utóbbi egyértelműen az este egyik csúcspontja volt, részemről önmagában ezért a számért megérte harmadszor is megnézni a Chilit. Iszonyat jól szólt az új albumról elsőként kiadott Dark Necessities, de az életműben inkább gyenge közepesnek számító We Turn Rednek és a címadó dalnak is előnyére vált az élő előadásmód.
A The Getaway első három dala világos irányváltást jelez, az RHCP egyszerre nyúl vissza a gyökereihez, és válik poposabbá, mint a Frusciante-vel kiadott utolsó lemezeken. A végső ítélettel a magam részéről megvárnám a teljes anyagot, de a magyar rajongók nemcsak a novarockos fellépés színvonala miatt bizakodhatnak, hanem azért is, mert a srácok a nyári fesztiválturné után szeptemberben nálunk adják első önálló koncertjüket az új albummal.
