- kolozsi -
EMI Classics/Virgin - Veritas
HH
könyv
n WEINMANN ÉVA NAPL"JA 1941-1945 A holokauszt-emléknaphoz közeledvén a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola megjelentetett egy karcsú könyvecskét - ennél plasztikusabb példa aligha kell annak illusztrálásához, hogy miként érdemes nyúlni a hatvan évvel ezelőtti tragédiához (és egyébként: bármely más történelmi, helytörténeti eseményhez) úgy, hogy az ne tananyagként (dolgozatírás, felelés idejére), hanem eleven élményként (nagy szó, de akár örökre is) megragadjon a gyerekekben. Toronyi Zsuzsa, a Magyar Zsidó Levéltár munkatársa hívta fel az iskola figyelmét e budapesti kamaszlány naplójára, melyet aztán a diákok, tanáraik segítségével, könyvvé formáltak: a kézírást gépbe szedték, lábjegyzetekkel látták el, angolra fordították, a napló oldalait beszkennelték - s közben észre sem vették, de megtanultak egy csomó mindent, hazájuk történelmének egy szakaszától kezdve a könyvtár használatán át a közös munka öröméig (sőt, bosszúságáig: a lábjegyzetek apró betűs mondataira bizony ráfért volna egy alapos korrektúra).
Weinmann Éva 1941 októberében kezdte el a naplóírást (akkor már hadban álltunk a Szovjetunióval, bakákat és muszosokat tereltek a halál felé), utolsó bejegyzése 1945 februárjából való (Pest, ahol az ostromot átvészelte, már felszabadult, Budán még pár napig tartották magukat a németek). A háborút túlélte, rá egy évre leukémia vitte el. Most mintha feltámadt volna. Előásott naplója óhatatlanul előhívja a párhuzamot, íme a magyar Anne Frank, de ezt kár lenne erőltetni, Anne érettebb író Évánál. Mégis mélységesen megrázó vele együtt átélni, ahogy a természetes helyére betolakszik a természetellenes, s kénytelen a fiúkkal való viszony helyett a fajok közötti iszonyról írni: "A puskát állandóan ránk szegezték, és folyton mondták: úgyis megdögöltök rohadt zsidók, ma vagy holnap, mindegy."
Sz. T.
Lauder Javne könyv, 70 oldal;
bővebb információ: www.lauder.hu
HHHH ésfél
film
n Szeresd apádat Az útszélen éppen döglődő és elpusztult birkák, az úton tanácstalanul kószáló fajtársaik között összeroncsolt arcú motoros, egy összetört autóban a vezető a kormánykerékre bukva, a kocsi hűtőjéből gőz száll az istenek felé. Vajon elfogadják-e az áldozatot?
A kamera minduntalan visszatér az áldozati oltárra, részleteit fürkészi, érezhetően belefeledkezik a halál részleteibe. De mindez súlytalannak hat, arányvesztettnek, öncélúnak. Másról van szó. A filmben Léo, az írót alakító Gérard Dépardieu motorbalesetet szenved, s ebben fia nem teljesen ártatlan. S a franciák hümmögnek, hisz a valóságban mindez fordítva történt meg, és még ki tudja, mennyi keresztutalásra húzzák fel a szemöldöküket a Guillaume Dépardieu életének buktatóit ismerők.
Minékünk azonban marad a film maga, amely az apa-fiú kapcsolat fókuszba emelését ígéri, megtetézve a művész apa versus család mellékízzel. Ám nem kapunk semmi különösen erőset. A kérdések sekélyes válaszokban materializálódnak, lélektanilag éppúgy kevés a film, mint amilyen következetlen stílusában. Naturalista, szürreális, költői: így jellemzik Léo könyvét az egyik jelenetben, mintha a filmről hallanánk véleményt. Csak az előjel más.
Apa-fiú bulvárszagú jutalomjátéka ez, ürügy, bevételnövelő tétel. Ezt éppen sajnálhatjunk is, hisz a két Dépardieu-ben több van. Gérard zsebből hozza a morc-eszköztelen apát, Guillaume is a maga figuráját: akár kultikus, emblematikus arccá is válhatna egy jobb filmben. Amit így elér, egy plusz kitétel a cím mellé: és a fiadat is.
És a nézőket ki fogja?
- dedá -
Forgalmazza az SPI
HH
lemez
n Blockhead: Music By Cavelight Egy eleddig ismeretlen, aranykezű előadó zseniális lemeze a brit Ninja Tune kiadó kimeríthetetlenül gazdag készleteiből: szép, lassú ritmusú, olykor meditatív album, melynek minden száma valóságos kincsestára az ihletett zenei ötleteknek. Már az első, Insomniac Olimpics című downtempo-alapvetés is merészen enged egymásra távol-keleti zenei motívumokat és az olimpiai induló taktusait, a Carnivores Unite hip-hop alapjaira szépen ráúsznak az enyhén melankolikus latin fúvós- és gitártémák. A gitárhang amúgy is az alkotók kedvencei közé tartozik: a Sunday Seance vasárnap reggelre való, szájharmonikával és gyermekhanggal impregnált kis zenés szösszenetét rögvest követi az A Better Place havasi kürttel és xilofonnal súlyosbított kvázi-filmzenéje, melyre a gonosz szerzők ráeresztenek egy jó kis bluesos gitárszólót, hadd örüljön Tátrai Tibi - a síró gitárral pedig remekül harmonizál a hegedű, mely szintén sír, miként a telefon. A háromrészes Tryptich javarészt az emberi énekhang fel- és lepiccselésével operál, no és persze a briliánsan összetapasztott hangszerfutamokkal - az összhatás alapján már csak a megfelelő képeket kell leforgatni a kész filmzenékhez. A recept hasonló a lemezt záró három etűdnél is, s a végén jön a kellemes meglepetés: a címadó Music By Cavelight Sebestyén Márta egy dalának (Szerelem, szerelem) némileg transzformált első sorára épül, melyhez némi orientális és indiai elemek társulnak - azt kell mondanunk, hibátlanul.
- minek -
Ninja Tune/Neon Music 2004
HHHHH
verseny
n A VJ-TORNA volt a fürdős bulijairól már Európa-szerte híres Cinetrip csapat legutóbbi dobása. A látványlovasok első hazai seregszemléjére hatvannégyen vetítettek, tizenhatan külföldről - ezerháromszáz néző előtt a Millenáris B csarnokában, kint asztaloknál ülve és bent a sátorban, elég kényelmetlen fekhelyeken. Az indulók nagy száma a szervezőket is meglepte, annál is inkább, mert a hazai bulikon egyelőre kevéssé jelennek meg a vj-k. A partin való előadáshoz ugyanis már komoly, költségesebb technikai feltételek szükségesek. A vj, vagyis - a dj, discjockey mintájára - visualjockey az elektronikus zenei partik fellépője, aki a bulikon nem a zenét keveri, hanem aképeket, jellemzően élőben a zenére, a dj-vel szorosan együttműködve. Voltak angolok, olaszok, egy francia-kanadai, német, amerikai, norvég, osztrák és szlovák vj is, a torna nemzetközileg is egyedülálló esemény volt. A háromnapos programon a konzerv kategóriában (itt előre elkészített vj-alkotásokkal indultak) az sms-en beérkezett több ezer szavazat alapján kiosztott közönségdíjat Pax, vagyis Légrádi Lajos repülőgépész-pilóta Explode című hárompercese kapta. Ebben a kategóriában a zsűri a neves Medence Csoport A száz bambusz hangjának csarnoka, illetve Glass House című munkáját találta a legjobbnak. A sampion kategóriában, melyben a tíz-tizenkét perces élő vj-mixeket díjazták, Rio Rokoko lett a legjobb, s ebben a zsűri szinte teljesen egyetértett. "Rio Rokoko sok saját felvételt alkalmazott, kritikus volt, reflektált a világra, tehát üzenet is volt a művében, nem csak egy szem- és idegnyugtató tapéta" - mondta Sugár János zsűritag. A tusabajnok (ugyanabból a helyszínen megkapott nyersanyagból helyben kellett összehozni valamit) a francia-kanadai Phormazero lett, csaknem holtversenyben a szlovák Zdennel. A Magyar Narancs tudósítójának különdíját azonban Psytronics Psylogics című flash-aminációja kapja.
- zubor -
Cinetrip: Vj-torna 2004, Millenáris, B csarnok, március 19-21.
HHHHH
koncert
n Shlomo Mintz és Krausz Adrienne estje Életem egyik legjobb Kreutzer-szonátáját hallottam velük Münchenben - mesélte egy barátom, mikor megtudta, milyen koncertre megyek. Nos, szonátából ezúttal nem sok jutott. Ott kezdem, hogy az Olasz Intézetben csakis nyáron szabadna hangversenyeket tartani. Ilyen télies tavasszal ugyanis a kényszer szülte ruhatárak miatt csak hamisítatlan kelet-európai lökdösődés után lehet megközelíteni a tett színhelyét. A meglehetősen híg műsort Brahms d-moll szonátája volt hivatott komollyá tenni. Az első tételben még a légkört, a csillagok állását okoltam azért az érdektelenségért, ami Mintz játékából sugárzott, de egy idő után be kellett látnom, hogy nem törekszik többre az egykori csodagyerek. Egyetlen igazi indulat, valódi zenei gesztus nélkül hegedülte végig az egykor éppen Pesten, Hubay közreműködésével bemutatott darabot. Dvorák Négy (igen kedves, de korántsem megrendítő) romantikus darabja alkalmat adott a virtuozitás megcsillantására, de az érzelmek kimutatására is. Most éreztem először, hogy a hegedű hangja kinyílik, hogy a technika mögött egy ember is áll. Igaz, nem tartott soká az örömöm. A baszk hegedűfenomén Sarasate Spanyol táncaiban a valódi érzelmek egyszerűen átadják helyüket a szappanoperák Don előnevű hőseinek. Üveghangok, balkéz-pizzicatók, kettős fogások, ugratott vonók és egyéb nyalánkságok gyomorrontásig. Mindez leöntve valami spanyolos sziruppal. Többnyire perfekt kivitelben. S míg Brahms és Dvorák műveiben még jutott némi pianista tennivaló a kiválóan zongorázó Krausz Adrienne-nek, ettől kezdve már csak a kísérő szerepe jutott neki. Talán Mintz is érezte, hogy háromezer jó magyar forintért ez a műsor nem valami sok, mert annyi és olyan hosszú ráadásokkal köszönte meg a tapsot (Carmen fantázia, Habanera és Cigány), amennyi egyéb esetben egy komplett félidőt is kitehetett volna. Én meg csak reménykedem, hogy egyszer talán azt a Kreutzert is meghallhatom.
- tépé -
Olasz Intézet, március 28.
HHH
lemez
n Vidovszky László: 12 vonósnégyes, 12 duó "Egy tucat vonósnégyes! Nem sok ez egy kicsit?!" - kérdezhetné a némileg tájékozott hallgató, aki tudja, hogy a klasszikus modernség nagyjai, Webern, Berg, Schönberg, Stravinsky csak néhány vonósnégyest írtak egész pályájukon, és Bartók is mindössze fél tucatot több évtized alatt. Noha e szám, a tizenkettő fele, szinte misztikus a kvartett történetében - Haydn, Mozart még éppen ennyi numerát szállított egy-egy opus-száma alatt, és Beethoven korai, op. 18-as sorozata szintén hat vonósnégyesből áll.De Vidovszky persze ironikusan viszonyul a nagy hagyományhoz, tizenkét kvartettje mindegyike egytételes, akad köztük olyan, mely mindössze 53 másodpercig tart, és a leghosszabb sem éri el a kilenc percet. A darabok látszólag önállóak, mindamellett mégis ciklust alkotnak, "sorrendjük kötött, és valamennyiük előadása kötelező" - írja a szerző. Ravasz kitétel, mert akkor mégis egyetlen vonósnégyesről van szó.
A "tételek" mindegyike egy technikai problámát dolgoz fel: Rövid és hosszú hangok, Kánon, Unisono, Glissando stb. Ez arra utalhatna, hogy amolyan vonósnégyesre alkalmazott Mikrokozmosz készült el 2000-ben Vidovszky műhelyében. De nincs szó erről, e száraz címek hatalmas zenét takarnak, a legmélyebb melankóliától a harsány humorig: Kopogtatva. Félelmetes az Unisono melódiájának áradása, a dallam belebukása, belefúlása roppant akkordokba, az Auer Vonósnégyes nagyszerű előadásában.
A Tizenkét duó (Keller András - hegedű, Gál Zoltán - brácsa) a vonósnégyesek méltó párja, a technikai problémák itt is a legnemesebb zenévé magasztosulnak, a hangzás végig harmonikus, katartikusan szép. Nagy fejezet a kortárs magyar zenében.
- csont -
BMC, 2004
HHHHH
film
n A visszatérés Az előadás költőien metafizikus portréi, plasztikus őselem-ábrázolása, panteista tájképei még jó ideig megmaradnak emlékezetünkben, de nem filmre fogunk emlékezni, hanem egy remek dramaturgiai érzékkel összeválogatott fotóalbumra. A rendező, Andrej Zvjagincsev és operatőre, Mihail Kricsman ahhoz a képkomponálási iskolához tartozik, melynek legkiemelkedőbb mestere Andrej Tarkovszkij (neve a realista filmképekből építkező zárt, szimbolikus értékű motívumrendszer létrehozásával kötődött össze). A visszatérés talán az Andrej Rubljovhoz áll a legközelebb. Csak az a baj vele, hogy statikus. A kompozíciók üres beállításokká merevednek, nem szervülnek a történetbe, nem magyarázzák, nem értelmezik. Nem állnak össze zárt, szimbolikus értékű motívumrendszerré.
Pedig drámai az alapszituáció: egy apa tizenkét év után megtér családjához, úgy, mintha el sem ment volna. Fiai a maguk módján reagálnak, hittel és hitetlenséggel: Andrej engedelmeskedik, Iván lázad. ' pedig úgy hever az ágyon a délutáni szieszta során, mint Mantegna festményén Krisztus, leginkább meztelen talpát mutatva felénk. A gyerekek egy gyors szocializációs "tréningen" vehetnek részt az apa-Jézus-szuperego-fehér bohóc wfigura által, s ha jól értem, még meg is váltatnak bűneiktől, ám a rendező rákérdez: mi végre? Hiszen szeretet nélkül nem ér semmit az egész. Ebből az apából pedig hiányzik a szenvedély. Ami nélkül sem vallás, sem család, de még szerzői film sem ér semmit.
Ez se.
Csejk Miklós
Forgalmazza a Mokép
HHH
