Lemez: Egy szuszra(B‘lga: Jön a Gólem)

  • 2004. április 1.

Zene

A második lemez sorsa gyakorta a gyanakvás: az ugye nem lehet, hogy sikerüljön megint, ami egyszer a körülmények és a bolygók szerencsés együttállása miatt véletlenül összejött. A B‘lga második lemeze például valóban nem lett olyan, hiszen nem is lehetett, mint a legendás, sokat idézett első (Majd megszokod) - meglehet, mások fogják szeretni a Jön a Gólemet és talán másért is, mint amazt. Ennyi legyen is elég a komparativisztikából: a B‘lga új albuma az előzetes félelmek és előítéletek ellenére szellemes és szórakoztató munka - minden további erőfeszítés nélkül, egy szuszra befogadható a summa hetvenvalahány perc, a nagy bólogatás közben pedig egy pillanatra sem érdemes elveszíteni a fonalat, mert minden pillanatban durranhat egy verbális patron az agyunkban.

A második lemez sorsa gyakorta a gyanakvás: az ugye nem lehet, hogy sikerüljön megint, ami egyszer a körülmények és a bolygók szerencsés együttállása miatt véletlenül összejött. A B‘lga második lemeze például valóban nem lett olyan, hiszen nem is lehetett, mint a legendás, sokat idézett első (Majd megszokod) - meglehet, mások fogják szeretni a Jön a Gólemet és talán másért is, mint amazt. Ennyi legyen is elég a komparativisztikából: a B‘lga új albuma az előzetes félelmek és előítéletek ellenére szellemes és szórakoztató munka - minden további erőfeszítés nélkül, egy szuszra befogadható a summa hetvenvalahány perc, a nagy bólogatás közben pedig egy pillanatra sem érdemes elveszíteni a fonalat, mert minden pillanatban durranhat egy verbális patron az agyunkban. Nincs mit tenni, jelenleg a B‘lga gyártja honunkban a legtökéletesebb és legigényesebb zenés kabarét: a srácok a nagy magyar Lebensraumban tallózva valósággal belebotlanak az önmagukban is morbid/szánalmas témákba, a sajátos zsurnalizmus azután rímes formába öntetik, jöhet a ritmus, és már csak nyomni kell a vakert - ez így papíron pofonegyszerű, csak éppen csinálja utánuk, aki tudja. Ne felejtsük el, a három mc (Még5lövés, Tokyo, Bauxit) mellett egyenrangú alkotótárs dj Titusz is: neki köszönhető, hogy kellemes, többnyire jól táncolható zene megy a szövegek alatt: hol diszkófunkra, hol dob & basszusra, hol meg telivér punkra mozdulhat a kéz meg a láb - és akkor nem is szóltunk a zárószámról: a Producer dala Titusz előadásában egy kis gyöngyszem, mely méltó megkoronázása az eddigi gyümölcsöző együttműködésnek. És ne kerülgessük tovább a forró kását: akadnak bőséggel slágerek is a Jön a Gólemen. A Gyere, kislány, gyere parkettet robbantó módosulatban küldi szét az egykori ős-Beatrice-slágert - Csuka Mónika és Bauxit virtuális duettje például egyenesen észbontó. Magától értetődő a Képviselő boogie sikere is (e dalt jelen cikk megírásának előestéjén milliók társaságában élvezhette végig a recenzens a közszolgálati tévé főműsoridejében), pedig ez is milyen egyszerűnek tűnik: agresszív darenbéz alapokon a honanyák és -atyák nevét kántálják az mc-k, eksztázisban, kicsit baromfiudvart idéző hangulatban. Az olyan röpke tréfa, mint a Lottó vagy a Hazakísérlek már csak porcukor a süteményen, akárcsak az Új világ punkalapú evangelizációja vagy a Gáspár Kornél legendás hangjával súlyosbított Az átalakulás vége gabonakörös sci-fi rémdrámája. Nem kell tehát megijedni a Gólemtől: a türelmes befogadó hamarosan ezt a lemezt is megszokja - mi az, hogy.

- minek -

1G Records, 2004

Figyelmébe ajánljuk