Abszolút halláson azt értjük, amikor valaki referenciahang (például zongorán leütött hang vagy a hangvilla sztenderd A hangja) megadása nélkül képes megnevezni egy megszólaltatott hangot. Ez kétféle kognitív művelet összjátéka: az illető felismeri az adott hangot (például a 442 hertzes normál zenei A hangot, ami alapján a zenekarok is hangolnak), majd hozzárendeli a megnevezését. Ehhez nyilvánvalóan szükséges az, hogy az illető részesüljön valamilyen zenei képzésben, hisz csak így tud összekapcsolni egy bizonyos hangmagasságot az elnevezésével. Megkülönböztetünk továbbá passzív és aktív abszolút hallást, aszerint, hogy valaki csupán meg tudja nevezni, vagy reprodukálni is tudja az adott hangot (nyilván a saját hangterjedelmén belül).
Nem sok embertársunk birtokolja ezt a képességet, egyes kutatások szerint minden tízezredik ember, mások szerint Európa és Amerika lakosságának 3-4 százaléka rendelkezik vele. A többség csupán relatív hallással bír, azaz egy referenciahang alapján ki tudja számítani a többi hang magasságát. Ez a mezei módszer éppen elegendő ahhoz, hogy elboldoguljunk muzsikusként – a zenei karrierhez nem szükséges feltétlenül az abszolút hallás. A jó hír, hogy gyakorlással, zenehallgatással és a kisgyermekkorban elkezdett zenei tanulmányokkal jelentősen fejleszthető a hallás. Leginkább a relatív, ám sok kutató érvel amellett, hogy a kora gyermekkortól elkezdett tanítással akár az abszolút hallás is elérhető.
Az agy játéka
Mint dr. Balázs Boglárka fül-orr-gégésztől és foniátertől megtudjuk, a hallórendszer felépítésében nincs mérhető különbség az abszolút halló és a nem abszolút halló között. A képesség titkát tehát nem a fülben, hanem a frekvenciainformációk különleges feldolgozásában kell keresni, amiért viszont az agykéregben zajló mechanizmusok a felelősek. Ez az agykutatás területére helyezi az abszolút hallás vizsgálatát, ám a jelenséggel kapcsolatos agytevékenységek teljes feltérképezése még várat magára. A doktornő személyes tapasztalatairól is beszámolt a Narancsnak: a nővére abszolút halló, s kislánykorában a felnőttek ámulatára rendszeresen bejelentette, ha egy dallamot nem a megfelelő hangnemben játszottak vagy énekeltek. Balázs doktornőnél több operaénekes megfordult, akik közül kiemeli László Margit Liszt Ferenc-díjas szopránt mint abszolút hallót. Az énekesnő munkáját inkább megnehezítette ez az adottság, mivel a legapróbb hangnembeli csúszás is zavaró volt számára, és nehezen tudott alkalmazkodni partneréhez, hogy megőrizze az összhangzást. Az abszolút hallással nem rendelkező énekesek sokszor észre sem veszik a megcsúszott hangot, vagy gond nélkül igazodnak hozzá, így sok esetben könnyebb dolguk van.
Pallagi Etelka, a debreceni Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola énektanára és a Vox Iuventutis gyermekkar kórusvezetője kiemeli, hogy bár az abszolút hallás ritka adottság, a mindenkiben meglévő relatív hallás rutinnal és korai képzéssel kiválóan fejleszthető. Tanítványai évről évre egyre pontosabban kiszűrik az intonációs hibákat, a hangnembeli kis csúszásokat, azaz egyre közelebb kerülnek egyfajta „pszeudo abszolút halláshoz” saját szólamukon, hangterjedelmükön belül. Hangszeres zenészeknél is gyakori jelenség, hogy saját hangszerük hangterjedelmén belül a rutin miatt közel abszolút hallásra tesznek szert. Egy jól begyakorolt művet például sokan már a kezdőhang megadása nélkül is a megfelelő hangnemben tudnak elkezdeni. Bár a tanárnőnek nincs abszolút hallása, gyakran hangvilla segítsége nélkül is el tud kezdeni egy darabot, illetve könnyebben fel tud idézni dallamokat, azaz esetenként az abszolút hallókéval határos teljesítményre képes. Ha viszont a gyermek nem tud kottát olvasni, nem mozog zenei közegben, akkor bajosan derül ki, hogy abszolút hallása van. Pallagi tanárnő is találkozott abszolút halló diákkal, amit különleges tapasztalatként írt le. Az ilyen diák könnyebben, gyorsabban tanul, hamarabb összekapcsolja a kottaképet a dallammal, és még a tanár segítségére is lehet a munkában. Abszolút hallással rendelkező diákjai végül szinte mindannyian zenei pályán kötöttek ki.
Zene és nyelv
A téma nemzetközi hírű kutatója, Diana Deutsch, a San Diegó-i University of California pszichológia tanszékének professzora e-mail-ben válaszolt kérdéseinkre. Arra a kérdésre, hogy minek köszönhetően alakul ki az abszolút hallás, több lehetséges faktor összjátékát említette. Nem zárta ki az öröklődés szerepét – erre példa lehet, amikor abszolút halló szülőknek abszolút halló gyermekei születnek, de számításba kell venni azt is, hogy a zenész családba született gyermek – márpedig abszolút hallók nagyobb eséllyel választanak zenei pályát – hamarabb és intenzívebben találkozik a hangokkal és megnevezésükkel, így a genetikainak vélt faktor végső soron lehet környezeti hatás is. A professzor asszony sokkal lényegesebbnek tartja, hogy valaki kisgyermekkortól, már 4–6 évesen tanuljon zenét, és együtt találkozzon a hangokkal és a hozzájuk rendelt verbális kategóriákkal. Az sem kizárható, hogy megfelelő, korai képzéssel akár minden emberből kihozható ez a képesség. Deutsch kutatásaiban összekapcsolta a beszéd elsajátításának folyamatát a hangok tanulásával (a kettőt feltehetően egy közös agyi mechanizmus irányítja): az abszolút hallás megszerzésének kritikus periódusa egybeesik a beszédtanulás kritikus periódusával. Így az abszolút hallás „tanulása” egy második nyelv tanulásához lehet hasonló: gyermekkorban öntudatlanul és könnyedén történik, míg kamaszkortól egyre tudatosabban és nehezebben. Az abszolút hallók nem csak a zenében hasznosíthatják különleges tulajdonságukat: jobban memorizálnak hangmintákat, jobban felismerik a hangok közti viszonyokat, könnyebben azonosítják a környezet individuális hangjait, és az emberi beszéd érzelmi töltetét, modalitását is hatékonyabban ismerik fel. A gyakorlati hasznosítás egészen egyedi példája Olavi Sotavalta finn entomológus esete, aki abszolút hallását rovarok szárnyrezgésének megkülönböztetéséhez használja.
Deutsch kutatásainak legizgalmasabb része a tonális nyelvek és az abszolút hallás közti kapcsolat. A kelet-ázsiai tonális nyelvek (pl. thai, vietnami, kantoni, mandarin) beszélőit vizsgálva arra jutott, hogy köztük nagyobb százalékban fordulnak elő abszolút hallók. Ennek oka, hogy a tonális nyelvekben egy szó jelentését befolyásolja a kiejtés hangmagassága, hanglejtése is. A tonális nyelvet beszélők így pontosan azt a metódust alkalmazzák, ami az abszolút hallásnál is megmutatkozik: verbális jelekhez konkrét hangmagasságot társítanak, így számukra magától értetődőbb ennek adaptálása zenei hangokra is. Deutsch kutatásaiból az is kiderült, hogy a mindennapi életben gyakrabban előforduló hangokat az abszolút hallók könnyebben, gyorsabban felismerik (pl. törzshangok, C-dúr skála hangjai). Sok abszolút halló eredetétől függetlenül képes a hangok magasságának azonosítására (pl. autóduda, porszívó, óraketyegés – ilyen módon kápráztatta el környezetét az ifjú Mozart is). Külön érdekesség, hogy bizonyos csoportokban gyakoribb az abszolút hallás előfordulása: például a vak zenészeknél (náluk a vizuális ingerekről áttevődik a hangsúly az auditív ingerekre), egyes autistáknál, illetve Williams-szindrómában szenvedőknél (ez egy ritka genetikai rendellenesség, mely jellegzetes szellemi és fizikai tüneteket produkál: az egyik ilyen a túlérzékeny hallás, melynek velejárója lehet az abszolút hallás). Deutsch professzor maga is abszolút halló. Mint meséli, már 4 évesen gondolkodás nélkül rávágta, milyen hangot hall egy billentyű leütésekor, miközben a felnőtteknek lesniük kellett a zongoráról. Számára magától értetődő ez a képesség, s hogy ezt szemléltesse, a színazonosításhoz hasonlítja: „Egy színt is azonosítani tudunk – mondjuk egy piros tárgyat »pirosként« – anélkül, hogy más színekhez viszonyítanánk.” Nemcsak kutatómunkájában bizonyult hasznosnak ez az adottsága, de a zene élvezetében is: „Konkrétságot ad a zenének, így hangról hangra tudod, hogy éppen mi szólal meg.” Ugyanakkor a váratlan és helytelen hangnemváltás neki is kellemetlenséget okoz: „Olyan, mintha egy étteremben steaket rendelnék, és egy kék színű húst kapnék – ez bárkit felzaklatna.”
Az abszolút hallók tehát se nem „jobb fülűek”, se nem szuperemberek – csupán másképp érzékelik és dolgozzák fel az auditív ingereket, mint a többiek. Ez sokszor megkönnyíti életüket, néha némi zavart okoz. Aki hivatásos zenészi babérokra pályázik, annak nem fogja csökkenteni esélyeit az abszolút hallás hiánya; aki pedig ragaszkodik ahhoz, hogy a családjában fel tudjon mutatni egy abszolút hallót, még mindig megteheti, hogy gyermekeit korán megismerteti a zene szépségeivel. Mindenképpen jól fog járni vele.
