World music: ha az

publikálva
2001/14. (04. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

lenne a kérdés, hogy az alábbi lemezek közül melyiket érdemes megvásárolni, mi mást felelhetnék, mint hogy remélhetőleg kiderül...

lenne a kérdés, hogy az alábbi lemezek közül melyiket érdemes megvásárolni, mi mást felelhetnék, mint hogy remélhetőleg kiderül...

n Faudel: Samra. Párizsi születésű és neveltetésű lévén, az ifjú Faudel éppúgy rákapott a funkra és a rapre, mint oráni rai-énekesnő nagymamáját látogatva az arab hagyományra; s még húsz sem volt, amikor a keleti és nyugati fülbevalókat ügyesen porciózó Baida című albumával magára vonta a francia rai-színtér figyelmét. Királyból volt ott pár, de Faudelnek "a rai hercege" cím elnyerése sem jött rosszul, pár hónap múlva így Khaled és Taha mellé férkőzhetett az 1, 2, 3 Soleils koncertalbumon. Dobbantásnak ez igen, lenn a kalap, kérdésnek legfeljebb a jövő idő maradt. Most pedig azon is túl vagyunk. És ha nem várunk többet ettől a Samrától, mint Khaled vagy Taha hétköznapi - na jó: jellegtelen - pillanataitól, akkor nem járunk vele rosszul: anélkül, hogy megbántana, békésen "elszólogat" a háttérben; a fiatalembernek, ugye, kellemes a hangja, rendesen hangszerelt rendes popdalokat énekel; csak hát az arab klasszikusok vagy a rai erőteljesebb darabjainak ismeretében az ember hajlamos többet várni, és akkor máris baj van. Nem több, csupán ennyi: ezúttal nem buggyant ki semmi érdemleges. (Mercury/Universal, 2001) * * * és fél

n Kanizsa Csillagai: Foku drákuluj. Ez a nyolcadik éve működő roma zenekar azáltal tűnt ki korábbi lemezével, hogy nem az oláh, hanem az archaikus román nyelvű beás folklórra épített. így fest az alapállás az új albumán is, de immár külön bejáratú lépésekkel: nemcsak magabiztosabban szólal meg, de olyan saját szerzeményeket is felmutat, amelyek a beás dalokhoz megkülönböztethetetlenül illeszkednek. A Foku drákuluj tizenhárom számának egyike sem lapos vagy közhelyes, s ez éppoly jelentős érdeme az anyagnak, mint a vokális gazdagság vagy a gitár-tambura-kanna-kanál hangszerelés színesítése harmonikával és hegedűvel. Már csak azért drukkolok, hogy legközelebb (még) több szerepet kapjanak az érzelmi viharok, s akkor nemcsak Kanizsán, de országos viszonylatban is a legvonzóbb csillagok közé tartozna a zenekar. (Bahia, 2000) * * * * és fél

n New Beats From The Delta. Tiszta sor. A Kövér Patkányról elnevezett lemezkiadót öt újabb bőr bekebelezésére sarkallta, hogy R. L. Burnside country-bluesát úgy megdobták a hip-hop alapok. Johnny Farmer, Junior Kimbrough, T-Model Ford, Cedell Davis és Asie Payton mississippis felvételeire így szabadulhattak rá az Organized Noize, Shrive Alive, Big Oomp és Go Gittas Camp nevű hip-hop kollektívák, s meg kell mondanom, nem is méltatlanul. Az mindenképpen átjön ebből a gyűjteményből, hogy a tánczenének komoly tartaléka van még ebben a fúzióban - így együtt sokkal izgalmasabbnak tűnnek, mint külön-külön. Négy-öt szám egészen átütő, de a többi is vállalható, felelősségem korlátlan tudata dacára is figyelemre + lemezajánlatra méltó. (Fat Possum/Epitaph/HMK, 2000) * * * *

n Phat Global. Ez a válogatás ugyancsak a határokra tojás, továbbá a tradicionális kultúrák és az elektronikus bekavarások szelleméből fakadt, de ezúttal eklektikusabb a felhozatal, és lényegesen szórtabb a minőség. A kilencvenes évek végén startolt Palm Pictures kiadói-terjesztői köréből többen befutottak már: Cheb Mami, Sly & Robbie, Manu Chao, a P 18 vagy Baaba Maal inkább áruvédjegyei, mint felfedeznivalói e korongnak; Baaba Maal esete ugyan azt is példázza, hogy nem kéne engedni a Thievery Corporationt mindenkibe belemixturázni. Hanem először hallottam - és igen nyugtalanítónak - a brit ázsiai undergroundból Jolly Mukherjét, a kolumbiai Aterciopeladost, aztán a francia Sergent Garcia salsamuffinja is a frissebb hajtások közül való; mégsem őket, hanem a kolumbiai-angol Sidestepper drum ´n´ bassesített cumbiáját birtoklandó muszáj megszerezni ezt az anyagot. (Palm Pictures, 1999) * * * *

n Dona Rosa: Histórias da rua. A portugáliai fadóról már majdnem mindent tudunk. Azt mindenképpen, hogy a "sors" megfelelője; hogy a görög rembetika és az argentin tangó rokona; hogy a XIX. század közepén terjedt el a kávéházakban-kocsmákban, és hogy a melankóliájától a legjobb esetben is tökre ki lehet bukni. Mísia és a Madredeus dolgai kapcsán került eddig szóba, de Dulce Pontes sem fogja megúszni; most pedig itt van a vak Dona Rosa igen-igen megindító sorsa s éneke. Négyéves volt, amikor agyhártyagyulladásban elvesztette a látását, és csak néhánnyal több, amikor arra kényszerült, hogy nyomorgó sorstársaihoz hasonlóképp, utcai zenészként vagy újságárusként próbálkozzon. Lisszabon és a fado sorsától elválaszthatatlan az övék, más kérdés, hogy a szórakoztatóbiznisz nem körülöttük szimatol. Dona triangulummal kísért dalait a bécsi impresszárió, André Heller emlékezete őrizte meg, és amikor egy tévéfilmhez egy fadó énekesnőt kellett találnia, felkutattatta egy, a vakokat támogató portugál társasággal. A tévés felvétel során társult a harmonikás Ricardo Diaszal és a bolgár Angelite asszonykórussal - ők vendégeskednek a film nyomán kibontakozó album néhány dalában is. Hogy nagyon-nagyon feldobják, azt helytelen volna állítani, de legalább színesebbé, változatosabbá teszik; amúgy nincs mitől tartanunk: könyörtelenül hardcore szomorúság zúdul. (Jaro/Mafioso, 2000) * * * *

Marton László Távolodó

publikálva
2001/14. (04. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...