Szexuális visszaélés miatt letartóztatták a rákospalotai gyermekotthon volt dolgozóját

  • narancs.hu
  • 2024. április 23.

Bűn

A férfi szexért cserébe azt ígérte egy 15 éves lánynak, hogy segít neki megszökni. 

Letartóztatásba került az a férfi, aki a megalapozott gyanú szerint – többek között – egy felügyeletére bízott kiskorút is abuzált egy rákospalotai gyermekotthonban – közölte az ügyészség

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2023 tavaszán egy budapesti gyermekotthonban a felügyeletére bízott kiskorúval – hatalmi helyzetét kihasználva – szexuális cselekményt végzett. 

Ezen túl a férfi azzal is megalapozottan gyanúsítható, hogy egy másik, a gyermekotthonon kívüli kiskorú ismerősével is többször végzett szexuális cselekményt. Ehhez bizalmi viszonyt alakított ki vele, szeszesitallal és kábítószerrel kínálta, majd kihasználta a  bódult állapotát. A férfi egy alkalommal, amikor a kiskorú elutasította, meg is ütötte.

Az esetről tavaly decemberben tett közzé jelentést az Alapvető Jogok Biztosa Hivatala, ebben az állt, hogy a Rákospalotai Javítóintézet és Speciális Gyermekotthon egyik 15 éves lány lakója 2023 áprilisában szökést tervezett, ezért megegyezett az egyik gyermekfelügyelővel, aki azt ígérte neki, hogy "segítségére lesz a szökésben, ha szexuális kapcsolatba léphet" vele. A jelentés szerint a szökés meghiúsult, ám a lány elismerte – a gyermekotthon vezetőjének, az egyik nevelőnek és a gyermekvédelmi gyámjának is –, hogy "a gyermekfelügyelő szexuális kapcsolatba lépett vele", bár erőszakról vagy kényszerítésről nem számolt be. 

Bár a próbaidős gyermekfelügyelő tagadta, hogy ilyesmi történt volna, ezt követően az intézmény vezetése közös megegyezéssel felbontotta a gyermekfelügyelő munkaviszonyát, de úgy döntött, nem tesz feljelentést, mert az ezt követő vizsgálat "rossz fényt vetne az intézményre". Kozma Ákos ombudsman a jelentésben úgy értékelte, hogy a feljelentés ilyenkor nem mellőzhető, április elején a rendőrség kérdésre megerősítette, hogy nyomoznak az ügyben

Az ügyészség most azt közölte, hogy a fővárosi rendőrök őrizetbe vették a férfit és szexuális visszaéléssel, valamint kiskorú sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal és más bűncselekményekkel gyanúsították meg. A nyomozás tárgyát képező bűncselekményeket a törvény – a halmazati szabályokra figyelemmel – 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség indítványt tett a férfi letartóztatására, azzal az indokkal, hogy a cselekmények súlya, jellege, az elkövetés és a terhelt körülményei alapján mind a szökés-elrejtőzésnek, a bizonyítás befolyásolásának és a bűnismétlésnek is fennáll a reális veszélye. A nyomozási bíró – osztva az ügyészségi álláspontot – 1 hónapra elrendelte a letartóztatást. A végzés egyelőre nem végleges.

(Borítóképünk illusztráció.)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?