Tavaszi programajánló - portré

„Úgy látszik, nem tanulunk”

Till Brönner zenész-fényképész – portrévázlat és beszélgetés

Képzőművészet

Bár elsősorban jazztrombitásként gondolunk rá, jó ideje már a fényképeivel is elkápráztatja a közönségét. Hamarosan megnyílik a kiállítása a budapesti Ludwig Múzeumban. E kitüntetett alkalomból írtuk róla ezt a portrét, amelyhez maga is hozzájárult egy rövid beszélgetéssel.

Harminc évvel ezelőtt mutatta be első albumát Generations of Jazz címmel, beteljesítve ezzel gyerekkori álmát. Soha nem érdekelte, meg tud-e élni majd a zenélésből, csak annyit tudott, hogy dzsessztrombitás szeretne lenni. Olyan neves dzsessz- és popzenészekkel dolgozott együtt, mint Dave Brubeck, Ray Brown, Annie Lennox, Hildegard Knef és Natalie Cole. Már húszévesen a berlini Radio-Symphonie-Orchesterhez került, ám nyolc év után távozott onnan, feladva ezzel a pozíció nyújtotta biztonságot. Azóta szabadúszóként dolgozik, de lapunknak azt mondja, egyáltalán nem bánta meg, hogy zenészként és fotósként egyaránt a függetlenséget választotta.

A fényképezéshez vezető útjának egyik döntő állomása az volt, amikor személyesen találkozott az azóta elhunyt neves fotóssal, William Claxtonnal. Barátság szövődött köztük: a zenészeket is megörökítő divatfotósról 2001-ben készült el a Jazz Seen című dokumentumfilm, amelyhez a zenét Brönner szerezte. Claxtontól inspirálva vásárolta meg aztán első Leica M8-as modelljét, és zenészkollégáit kezdte fotózni. A Rómában nevelkedett, de a német Rajna-vidékhez erősen kötődő trombitaművész azóta le sem tette a fényképezőgépet. Kollégáin kívül más művészeti ágak képviselőit, színészeket, sportolókat, írókat és aktivistákat is lencsevégre kapott az elmúlt években. „Az első fotó, amelyre emlékszem – mesélte a Magyar Narancsnak –, Philip Glass zeneszerzőről készült, és hatással volt a jövőbeni témaválasztásaimra is. Ezért maradtam nagyon sokáig a portréfotózásnál.”

Szuggesztív portréi nagyon rövid idő alatt születnek: általában öt felvétel készül az alanyokról, mert nem akarja sokáig zavarni őket. A portréfotóit tartalmazó első önálló fényképalbumát a teNeues Verlag jelentette meg 2014-ben, Faces of Talent címmel. Brönner állandóan keresi a hétköznapinak tűnő témákat és jeleneteket, és felfedezi bennük a művészit. Fotósként és zenészként folyamatosan tanulmányozza az emberek kommunikációját azt keresve, hogyan küzdhetők le a nyelvi akadályok. Emiatt képei sajátos megközelítéssel mutatják be a valóságot.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?