Janisch Attila: Célszemély lettem

  • Janisch Attila
  • 2021. január 30.

Közlemény

A védekezés nem lehet a támadással azonos színvonalú.

Lajos Tamás, az antidemokratikusan alapítványivá alakított Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartartó kuratóriumának egyik tagja a Pesti TV Plebejus Polbeat című műsorának 2021. január 24-i adásában (beszélgető partnerei Stefka István és Szarvas Szilveszter) újfent azzal kívánta a filmes és oktatói életművemet hitelteleníteni és érvényteleníteni, hogy nagy nyilvánosság előtt, megismételte azt a velem kapcsolatban korábban már nyilvánosságra hozott valótlan tényállítását miszerint: 

 Ő [azaz Janisch Attila – szerk.] filmesnek tartja magát, de 16 éve egyetlen alkotást sem csinált, ugyanakkor taníthatott. Ő nem nem tanár és nem filmes, hanem politikus.

 (E közlésben figyelemre méltó a “taníthatott” kifejezés kegyesen megenegedő eshetőlegességet tükröző fogalmazásmódja, melyből akár az is kiolvasható, hogy a közlő úgy véli, a tanítás is valamiféle kegy, amelyet a hatalomgyakorló engedélyként adományozhat, de ezen kegy és engedély bármikor vissza is vonható.)

Az engem hitelteleníteni kívánó alapítványi SZFE kurátor a beszélgetés során célszemélynek nevez, nem egyszer, hanem többször is egymást követően, amely kifejezés szinte értelmezhetetlen egy tanárra vonatkoztatva, de a kontextusából következően mégis aligha félreérthető…

Nem hiszem, hogy Lajos Tamás megnyilvánulásai ellen a nyilvános térben különösebben védekeznem kellene, hiszen ha mindaz, amit eddig – köznyilvánosan (!!!!) – tettem a magyar filmkultúra és a magyar filmes felsőoktatás terén, nem önmagában elegendő az ártó kijelentésekkel szemben, akkor bármi egyéb bizonygatás is felesleges.

A politikai célzatú és tartalmú támadások elleni védekezésnek minőséget kell felmutatnia, mert a védekezés nem lehet a támadással azonos színvonalú.

A szerző docens, az SZFE osztályvezető tanára.

 

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?