Film

A számla előtt

Craig Gillespie: Pénzeső

Kritika

A 2020-as évekről és világunk jelenlegi állapotáról kevés dolog árulkodik jobban, mint a GameStop short squeeze, mely jelenséget nevezhetnénk Reddit vs. Wall Street csatának, vagy egy, a magyar sajtóban megjelent cikk után Jackass-kapitalizmusnak is.

Egy régóta döglődő cég részvényárfolyama 2021 januárjában valósággal az egekbe szökött: a GameStop főleg plázákban és bevásárlóközpontokban található boltjai PC-játékokat és számítógépes eszközöket árulnak, csupa olyan holmit tehát, amelyeket ma már szinte mindenki online szerez be. A bolthálózat sokakban ébreszt nosztalgiát, hiszen az itt vásárolt játékokon nőttek fel. A magukat csak geekekként és kockákként definiálók a Reddit nevű internetes fórumon gyülekezve valóságos ellenállást szerveztek: elkezdték felvásárolni a GameStop részvényeit, ezzel felhajtva azok értékét. Mindez azonban nem pusztán egy hőn szeretett cég megmentéséről szólt: a vállalatot a Wall Street nagykutyái évek óta szorongatták a tőzsdepiacon, arra fogadva, hogy az árfolyama csak tovább fog esni – és így is lett. A milliárdok felett bábáskodó hedge fundok a Reddit fórumozói miatt pár nap alatt dollárszázmilliókat buktak, ami feje tetejére állította az egész részvénypiacot. A kisemberek főleg a Robin Hood nevű új platformon kereskedtek, ennek az a sajátossága, hogy bárki beszállhat a nagyok játékába. A reddites megmozdulást egy Roaring Kitty (más platformokon DeepFuckingValue) „művésznevű” figura vezette – a Pénzeső elsősorban rá koncentrál.

A valóban filmre kívánkozó történések és a get-rich-quick téma ellenére a filmben nincs a mellkasát ütemesen veregető tőzsdecápa, hiányoznak a villámsebességgel csúcsra jutó yuppie-k, és nem láthatunk lendületes vágásokkal ide-oda repkedő, hatalmas köteg bankókat sem. Mindez inkább csak mémek formájában jelenik meg, ahogy a pénz is csak virtuálisan növekszik hőseink bankszámláján.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?