Fesztiválszereplése óta először lesz látható moziban a Fanni kertje

  • narancs.hu
  • 2024. március 28.

Mikrofilm

Április 4-én közönségtalálkozó követi a dokumentumfilm vetítését a Toldi moziban.

Az alkotás első hazai fesztiválszereplése óta először lesz látható a Fanni kertje április 4-én a budapesti Toldi moziban. A transz tinédzser és a hajléktalan férfi történetét bemutató magyar és nemzetközi fesztiváldíjas dokumentumfilm vetítését közönségtalálkozó és tematikus beszélgetés követi.

„A Fanni kertje egy kimondottan személyes emberi sorsokat bemutató, izolált világban játszódó film, mégis a szereplők élethelyzetén keresztül sok mindent elmond a mai Magyarországról”

– mondja Somogyvári Gergő, a film rendezője, aki szerint bár a transzneműség és hajléktalanság talán nem mindennapos problémáink, „mégis fel kell ismerni, hogy nem csupán marginális csoportok sorsáról és jogainak sérüléséről van szó”.

Az április 4-i vetítés után Gyárfás Dorka újságíró beszélget az alkotókkal, a főszereplővel és a meghívott szakértővel, Föglein Karola szexuálpszichológussal. A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program egy vetítéssorozat része, amely a Háttér Társaság együttműködésével valósul meg. A budapesti Toldi mozi után júniusban Szegeden, júliusban pedig Salföldön lesz megtekinthető a Fanni kertje, amit várhatóan április végén – a nagy érdeklődésre való tekintetten – a Cirko-Gejzír Moziban is láthat majd a közönség. Emellett ősszel két pszichológusoknak és szülőknek rendezett szakmai programon is vetítik az alkotást.

A Fanni kertje a 20. Verzió Filmfesztivál magyar versenyszekciójának győztese és a fesztivál közönségdíjasa, emellett elnyerte a Szarajevói Nemzetközi Filmfesztivál dokumentumfilmes különdíját. A filmet hazai támogatás nélkül, magyar-horvát-román koprodukcióban készítette a New Retina Productions, a film gyártója és magyarországi forgalmazója.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz.

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.