Átadták a Verzió díjait, a Fanni kertje lett a legjobb magyar dokumentumfilm

  • narancs.hu
  • 2023. november 27.

Mikrofilm

Szerdáig tart a fesztivál a Toldi és Corvin mozikban, valamint a CEU Nyitott Galériájában.

Vasárnap adták át a jubileumi, 20. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál díjait. A fesztiválon idén 5 kategóriában, Nemzetközi-, Magyar-, Diák-, Antropocén- és Képkereső szekciókban versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak.

A legjobb emberi jogi dokumentumfilm díjat a holland Jessica Gorter alkotása, A Dmitrijev-ügy nyerte, amelynek főszereplője a hatóságok akarata ellenére a sztálinista terror áldozatainak tömegsírjait kutatta, míg végül letartóztatták és 15 évi kényszermunkára ítélték. A zsűri egy különdíjat is átadott Pascale Bourgaux Hawar, száműzött gyermekeink című alkotásának, amely az Iszlám Állam nemi erőszakból fogant gyermekeinek kérdésével foglalkozik, egy anya szemszögéből. A legjobb dokumentumfilm elismeréssel Boubacar Sangaré első egész estét dokumentumfilmjét, az Aranyásók című alkotást díjazták, amelyben a 16 éves Rasmané több mint 100 méter mélyre ereszkedik le, hogy aranyat bányásszon Burkina Fasóban, abban a reményben, hogy egy napon független lesz. A kategória különdíjasa Ibrahim Nash’at Hollywoodgate című munkája lett.

A zsűri által legjobbnak ítélt magyar film díját Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával adták át.

A Legjobb magyar dokumentumfilm Somogyvári Gergő Fanni kertje című alkotása lett. 

Az intim hangulatú film egy különös felnőtté válás történeten keresztül mesél az emberi kapcsolatok és az elfogadás fontosságáról. A kategóriában különdíjat kapott Lőrinczy Lia Aki még lehetek című filmje, amely egy rendkívüli anya történetét meséli el, aki mindent túlélt, hogy a gyerekeivel legyen. 

A Doc Future Diák- és elsőfilmes versenyt Tea Vidović Dalipi Snajka: elvárások naplója című alkotása nyerte, a zsűri a különdíjat pedig Paczolay Zsófia vehette át Budapest siló című művéért. Idén első alkalommal hirdettek győztest a Képkereső és az Antropocén szekciókban. A Képkereső verseny filmjei archív és mai felvételek segítségével teremtenek új formát a történetmeséléshez, a szekció különdíját Damir Markovina Menekülők című filmje, míg a New Frontier díjat Cyril Aris Tánc a vulkán peremén című művének ítélte oda a zsűri. A klímaváltozás emberi jogi összefüggéseire reflektáló Antropocén szekció különdíjat Jacquelyn Mills A magány földrajza című alkotása nyerte, a Legjobb környezetvédelmi dokumentumfilm pedig Sarvnik Kaur Árral szemben című filmje lett.

A fesztivál a nyertes filmekkel – melyekből a zárónapon plusz vetítéseket is tartanak a Corvin moziban – és különprogramokkal november 29-ig folytatódik Budapesten a Toldi és Corvin mozikban, valamint a CEU Nyitott Galériájában, ahol a Vektor VR kiállítást tekinthetik meg a virtuális valóság filmek iránt érdeklődők.

Magyar Narancs legfrissebb nyomtatott kiadása öt oldalas mellékletben foglalkozik a Verzió Filmfesztivállal.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.