Peter Jackson továbbra sem tud elszakadni a Beatlestől

  • narancs.hu
  • 2024. április 22.

Mikrofilm

Ezúttal a Let It Be című 1980-as dokumentumfilmet újította fel.

Ha Peter Jacksonnak beakad valami, akkor hosszú-hosszú ideig nem ereszti el a témát. Karrierje kezdetén a horrorfilmekre pörgött rá (Ízlésficam, Hullajó!, Törjön ki a frász!); majd több mint másfél évtizedet áldozott az életéből J. R. R. Tolkien műveinek vászonra adaptálására. Most pedig már hosszú ideje a The Beatles áll figyelmének középpontjában. Három éve mutatták be Get Back című maratoni, többrészes dokumentumfilmjét a Let It Be album készítéséről (kritikánk ide kattintva olvasható), majd John Lennon egy régi demofelvételét túrta elő és újította fel, amiből megszületett a Now and Then – évtizedek óta az első eredeti Beatles-dal, ami még videóklipet is kapott.

Az újkori beatlemániának azonban nincs vége: Jackson ezúttal Michael Lindsay-Hogg 1970-es, Let It Be című dokumentumfilmjét újította fel. Ennek számtalan kimaradt jelenetét felhasználta már a Get Backben is, innen jött az ötlet, hogy érdemes lenne a bandáról szóló talán legismertebb dokut is leporolni.

„Nagyon szerencsésnek mondhattam magam, hogy felhasználhattam Michael kivágott jeleneteit a Get Backhez – mindig úgy gondoltam, hogy a Let It Be-hez is szükség van ahhoz, hogy a Get Back-sztori teljes legyen” – fogalmazott közleményében Peter Jackson. „Ma már úgy gondolok minderre, mint egyetlen, epikus történetre, amely öt évtized után végre teljessé vált. A két projekt támogatja és felerősíti egymást: a Let It Be a Get Back csúcspontja, míg a Get Back létfontosságú, hiányzó kontextust nyújt a Let It Be-hez. Michael Lindsay-Hogg végig kedves és segítőkész volt, amíg a Get Backet készítettem, és úgy helyes, hogy az ő eredeti filmjéé legyen az utolsó szó – sokkal jobban szólva és kinézve, mint anno 1970-ben” – tette hozzá.

A Let It Be a 80-as évek óta legális formában gyakorlatilag elérhetetlennek számít, DVD-n soha nem jelent meg, a különböző videófeltöltőkön elérhető változatok pedig jellemzően VHS-átiratok. Rendezője, Michael Lindsay-Hogg főleg tévéfilmekről és -sorozatokról ismert, két Emmyre és négy BAFTA TV-díjra is jelölték – utóbbit egyszer el is nyerte az Utolsó látogatás című 1981-es minisorozatért, amiben a fiatal Jeremy Irons szerepelt. Rendezett videoklipeket a Beatlesnek, a Rolling Stonesnak és Whitney Houstonnak is. Legismertebb munkája azonban máig a Let It Be, amelyről némi keserűséggel így nyilatkozott: „A dokumentumfilm elkészült 1969 októberében-novemberében, de csak 1970 áprilisában jött ki. Egy hónappal a megjelenés előtt a Beatles hivatalosan is feloszlott. Szóval az emberek szomorúsággal a szívükben, úgy mentek megnézni a Let It Be-t, hogy közben azon járt az eszük, hogy soha többé nem látják újra együtt a bandát. Ez pedig a film fogadtatására is árnyékot vetett.” Ma már azonban szerinte sokkal inkább értékelni tudjuk a zenekari tagok örömét, lelkesedését, azt, milyen izgatottan készültek a legendássá vált tetőkoncertre (a zenekar 1969. január 30-án adta utolsó koncertjét a londoni Apple stúdió épületének tetején).

Lindsay-Hoggot lenyűgözte, hogy Jackson mire volt képes az ő régi felvételeivel a Get Backben, és elismerően nyilatkozott arról is, hogyan újította fel az ő Let It Be-jét. „Úgy fog kinézni, ahogy 1969-ben vagy 1970-ben is szerettük volna, habár a kérésemre Peter egy kissé filmszerűbb megjelenést kölcsönzött neki, mint a Get Backnek, kicsit modernebb, digitálisabb külsőt” – magyarázta. Azt is elárulta, hogy Jackson már a Get Back-projekt kezdetén felkereste és lobbizott azért, hogy adják ki újra a dokumentumfilmet. A felújítások mellett azonban Jackson már azzal az ötlettel is kacérkodott, milyen lenne az eredeti hangsávokból új Beatles-dalokat létrehozni.

A felújított Let It Be május 8-án érkezik a Disney+-ra.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz.

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?