Film

Lámpaoltás előtt

Peter Jackson: The Beatles: Get Back

Kritika

Sokan gondolhatják, hogy semmi újat nem lehet mondani a Beatlesről. Ez a tézis most megdőlt: Peter Jackson háromrészes tévésorozata, a Get Back olyan közelségbe hozza a zenekart, amit legfeljebb azok élhettek át, akik ténylegesen ott voltak a környezetükben. Az összesen 468 percnyi filmanyag rendkívül őszinte betekintést nyújt a Beatles késői, problémákkal gazdagon tarkított korszakába, és számos meglepetéssel szolgál.

A zenekar 1968 októberében fejezte be cím nélküli dupla lemezének felvételeit, amelyet azóta is csak Fehér Albumként emlegetnek. A közel fél évig tartó munka alaposan lefárasztotta a tagokat, számos dalban csak a szerző hallható. Nem véletlen, hogy az 1966-os Revolver óta a Beatles első számú zenei irányítójának számító Paul McCartney – talán amiatt, hogy ne széledjenek szét – 1969. január elejére összehívta az együttest, hogy egy egy hónapos session-maraton keretében tévéfilmet forgassanak, lemezt készítsenek, végül pedig adjanak egy rendhagyó koncertet.

Utólag egyértelmű, hogy elsietett kezdeményezés volt: a harmincszámos Fehér Album után lényegében dalok nélkül érkezett az együttes a számukra ismeretlen, hodályszerű Twickenham Studióba. A megbízott amerikai filmrendező, Michael Lindsey-Hogg nem tudta kezelni a helyzetet, ráadásul a Beatles addigi hanyatlásának tanúja, George Martin producer lepasszolta a munkát a nála jóval fiatalabb és tapasztalatlanabb Glyn Johnsnak. A zenészek gyakran veszekedtek, és a hangulat csak azután javult, hogy az együttes átköltözött az Apple lemezcég otthonosabb székházába. De a tévéműsorból nem lett semmi, nem készült a lemezhez elég új dal sem, a mindenféle szokatlan koncerthelyszínek helyett – óceánjáró gőzös, római amfiteátrum stb. – pedig az Apple-székház tetején adott rövidke koncertet a Beatles.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.