Film

Lámpaoltás előtt

Peter Jackson: The Beatles: Get Back

Kritika

Sokan gondolhatják, hogy semmi újat nem lehet mondani a Beatlesről. Ez a tézis most megdőlt: Peter Jackson háromrészes tévésorozata, a Get Back olyan közelségbe hozza a zenekart, amit legfeljebb azok élhettek át, akik ténylegesen ott voltak a környezetükben. Az összesen 468 percnyi filmanyag rendkívül őszinte betekintést nyújt a Beatles késői, problémákkal gazdagon tarkított korszakába, és számos meglepetéssel szolgál.

A zenekar 1968 októberében fejezte be cím nélküli dupla lemezének felvételeit, amelyet azóta is csak Fehér Albumként emlegetnek. A közel fél évig tartó munka alaposan lefárasztotta a tagokat, számos dalban csak a szerző hallható. Nem véletlen, hogy az 1966-os Revolver óta a Beatles első számú zenei irányítójának számító Paul McCartney – talán amiatt, hogy ne széledjenek szét – 1969. január elejére összehívta az együttest, hogy egy egy hónapos session-maraton keretében tévéfilmet forgassanak, lemezt készítsenek, végül pedig adjanak egy rendhagyó koncertet.

Utólag egyértelmű, hogy elsietett kezdeményezés volt: a harmincszámos Fehér Album után lényegében dalok nélkül érkezett az együttes a számukra ismeretlen, hodályszerű Twickenham Studióba. A megbízott amerikai filmrendező, Michael Lindsey-Hogg nem tudta kezelni a helyzetet, ráadásul a Beatles addigi hanyatlásának tanúja, George Martin producer lepasszolta a munkát a nála jóval fiatalabb és tapasztalatlanabb Glyn Johnsnak. A zenészek gyakran veszekedtek, és a hangulat csak azután javult, hogy az együttes átköltözött az Apple lemezcég otthonosabb székházába. De a tévéműsorból nem lett semmi, nem készült a lemezhez elég új dal sem, a mindenféle szokatlan koncerthelyszínek helyett – óceánjáró gőzös, római amfiteátrum stb. – pedig az Apple-székház tetején adott rövidke koncertet a Beatles.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.