Amy Winehouse: Rehab
Mi lett volna, ha Amy Winehouse hallgat a kiadójára és a papájára, és bevonul a rehabilitációs klinikára? A „mi lett volna, ha” kérdések szabályának megfelelően sohasem derülhet ki. „Nem, nem, nem” – ez volt a válasza, nincs hetven napja a rehabra, inkább otthon marad Ray és Mr. Hathaway társaságában, velük jobban telik az idő, és tőlük tanulhat is. A nevezett urak zenei referenciapontok: Ray Charles és Donny Hathaway. Visszatekintve vészjósló hommage, de 2006-ban, amikor a Rehab kijött kislemezen, nem lehetett tudni, hogy még azt a kort sem éri meg, mint Donny Hathaway: az amerikai soulénekes 1979-ben hunyt el, 35 évesen, testi és lelki betegségektől szenvedve. Öngyilkos lett. A Song for You című dalát Amy Winehouse is énekelte, ez zárta halála után fél évvel összegereblyézett albumát (Lioness: Hidden Treasures, 2011).
„Mit gondol, miért van itt?” – kérdi a Rehab közepén Amy hangján a pszichológus. „Gőzöm sincs – feleli Amy. – El fogom veszíteni a kedvesem, ezért mindig kezem ügyében az üveg.”
Valahogy így eshetett. Amy Winehouse depressziója, alkoholizmusa és tehetsége örökbecsű önéletrajzi dalt termett. Ha nem iszik, nincs ez a szám – de talán ő maga még köztünk volna.
Gil Scott-Heron: The Bottle
Azt a bizonyos üveget, amit Amy Winehouse a Rehab szerint a keze ügyében tartott, Gil-Scott Heron a kép közepébe helyezte: versszakról versszakra, egyik kisiklott emberi sorsról a másikra lépve jutott el mindig ugyanoda, minden bajok forrásához, a palackhoz.
Egy riadtan rohanó fekete fiú, akinek az apja az állását otthagyva teljes munkaidőben iszik, szinte mindene a zaciban, a felesége jegygyűrűje is. „A palackban él.” A valaha jobb időket megélt nő, akinek a férjét lecsukták, neki meg csak a palack maradt, azzal vágja fejbe szitkozódva a rajta segíteni akaró papot. A lezüllött orvos, aki illegális műtéteket hajtott végre. Sokan, túl sokan végzik a palackban, késztet az alkoholizmus problémájával való szembenézésre Gil-Scott Heron, s közben a tempós funkyritmus fölött Brian Jackson fuvolája lebeg ráérősen.
A The Bottle 1974-ben jelent meg a Winter in America című albumon és kislemezen. Afféle antológiadarab Gil Scott-Heron életművében, egyúttal felkiáltójel is: ő, aki az alkohol veszélyeire figyelmeztetett, a drognak nem tudott ellenállni. Többször is rács mögé került kábítószer birtoklása miatt. Drogelvonó kúrára is börtönből engedték ki, de meglépett a rehabról. Merő véletlen, hogy épp 2006-ban, amikor Amy Winehouse és a Rehab tarolt.
(Amy Winehouse legutóbb itt szerepelt a blogban, Gil-Scott Heron itt).
Steel Pulse: Man No Sober
A merő véletleneknél maradva: a Steel Pulse majdnem beletalált Amy Winehouse beszédes nevébe, még annak születése előtt. Winehouse szó szerint: Borház. A Man No Sober főhőse pedig egy bizonyos Mr. Winehead. Borfej úr alkoholba fojtja bánatát, problémáira az italban vél megoldást megtalálni. Túl sok whiskyt iszik, dülöngél, kimegy a talaj a lába alól.
Van a szövegben egy politikailag elsőre inkorrektnek tűnő sor: „like a gipsy, he’s tipsy”, spicces, mint egy cigány. Rasszista poén a brit reggae egyik élzenekarától egy másik barna bőrű nép rovására? Ez nagyon nem életszerű. A tipsy gipsy kb. olyan kifejezés lehet, mint a cigányút vagy a cigánymeggy, van is egy bohókás, cigányosan, ha úgy tetszik, hippisen tarka anyagokkal dolgozó divatmárka ilyen néven (Tipsy Gipsy), meg egy kaliforniai zenekar, a Django Reinhardt-féle cigánydzsesszt felidéző The Tipsy Gypsies (2013-as számuk, a Little Victories akár a legutóbbi táncos blog pótbejegyzése is lehetne, tangó kategóriában). (Az angol helyesírás többféle variációt is megenged az i-k és y-ok elhelyezkedésére a Gipsy/Gypsi szóban, ezért az összevisszaság.)
A Man No Sober a Steel Pulse negyedik albumán (True Democracy) jelent meg, 1982-ben.
Louis Jordan: What’s The Use Of Getting Sober
Negyven évvel a Steel Pulse józanságra intő szavai előtt, 1942-ben Louis Jordan a piások alapkérdését tette fel számának refrénjében: „Mi haszna kijózanodni, ha úgyis újra berúgsz?” Egy hatástalan atyai kioktatás után („Fogd be, kölyök! Egész nap, egész éjjel iszol, magad is tudod, fiam, ez helytelen”) rátér a whiskey, a sör, a bor és a gin dicséretére, majd jön egy részeg éjjel vázlatos leírása, mikor is újabb és újabb poharak és korsók után annyira jól érezte magát, hogy azt se tudta, él-e, hal-e.
E mélységesen elítélendő, felelőtlen hozzáállás hozta meg Louis Jordan első Nr. 1 slágerét 1942 decemberében. Akkor már saját zenekara, a Tympany Five élén énekelt. Az önálló zenekarvezetés alapjait a híres harlemi lokál, a Savoy Ballroom Chick Webb vezette házizenekarában teremtette meg, 1936-tól kezdve szerepelt itt szólóénekesként Ella Fitzgerald mellett. Legnagyobb sikereit az 1940-42 utáni évtizedben aratta. Amikor 1975-ben, 67 éves korában elhunyt, a rhythm & blues és a rock & roll előfutárai között emlékeztek rá, s az elsők között, akik zenéjükkel képesek voltak a faji korlátot áttörve megjelenni a „fehér” slágerlistán is.
Bessie Smith: Me and My Gin
Louis Jordan már a Savoy Ballroom kedvence volt, amikor Bessie Smith, a blues királynője 1937-ben, 43 éves korában végzetes autóbalesetet szenvedett. Nem ő vezetett, így semmi jelentősége, hogy volt-e benne nyomás vagy sem – s egyáltalán, úgy állt-e az itallal, ahogyan ez a szám mutatja.
Mert hát a Me and My Gin pontosan arról szól, amit a címe sugall: a gin iránti olthatatlan szomjáról. Senki meg ne próbáljon ujjat húzni vele, mert akár a hadsereggel és a haditengerészettel is megküzd azért az üveg ginért, ami neki jár. Se pénzzel, se szép ruhákkal nem lehet levenni a lábáról, egyedül a gin az, amivel a kedvére lehet tenni. S ha a gin hatni kezd, bármit hajlandó megtenni.
A Me and My Gint 1928-ban énekelte lemezre Bessie Smith. Hangjának kifejező ereje a muzeális felvételen is érvényesül.
(Bessie Smith már szerepelt a blogban, itt.)
Lotte Lenya: Alabama Song
A hangmúzeumban maradva jöjjön ginre whiskey: az 1930-as felvételen Lotte Lenya énekli férje, Kurt Weill és Bertold Brecht szerzeményét a Mahagonny városának tündöklése és bukása című operából. Ledér külsőt mutat, hiszen prostituáltat alakít, a dal is erről szól. Az aranylázban égő alabamai városba igyekvő Jenny és kórust adó társnői útbaigazítást kérnek: a legközelebbi whiskey-bárt keresik, inni akarnak, mert különben belepusztulnak „mamájuk” elvesztésébe. A második versszakban már a legközelebbi csinos fiúka után, a harmadikban pedig a dollár után tudakozódnak, „ó, tudjátok, miért.” A pénzhajhászást pellengérre tűző Mahagonny rövid változatát 1927-ben, a teljes művet 1930-ban mutatták be. A nácik rohamosztaga, az SA már az 1930-as berlini előadás ellen tüntetett, Hitler hatalomra kerülése után pedig az „elfajzott” művészetek közé sorolt dzsessz elemeit „bolsevik” kapitalizmuskritikával ötvöző darabnak nem volt helye a Harmadik Birodalom színpadain.
Az eredetileg is angol nyelvű Alabama Songot több mint 30 évvel később a Doors dobta be a köztudatba első albumán, 1966-ban, apró, de nem lényegtelen szövegváltoztatással: a whiskey iránti szomj maradt, de Jim Morrison nem fiút, hanem lányt keresett, a dollártól meg eltekintett. Ez a koncertfelvétel 1968-ban készült a Hollywood Bowl színpadán. Vitathatatlan érdem, hogy a Doors előszedte a dalt, de az ő Alabama Songjuk könnyűsúlyú a későbbiekhez képest. David Bowie 1978-ban, egy német tévéstúdióban felvett, s a dollárt is megtartó változatához, Nina Hagen és Meret Becker 1998-as előadásához vagy pláne a Weill-dalokat feldolgozó September Songs című Hal Willner-produkcióhoz képest, ahol David Johansen és Ellen Shipley énekli. De jó szívvel ajánlom Marianne Faithfullt és Ute Lempert is, hogy a svájci Young Gods sistergős ménkű változatát ki ne felejtsük.
Andrews Sisters: Beer Barrel Polka
Brecht és Weill amerikai-német whiskeybárja után irány az amerikai-német-cseh sörkert: az Andrews Sisters 1939-ben, Glenn Miller zenekarának kíséretével vette lemezre a Söröshordó polkát. Boldogságtól ragyogó arcok, pattogós polkát járó párok, csapra vert hordók, ivás és elszáll a gond, um-pappa és trallala. Az amerikai szving magába olvasztja a közép-európai sramlit – avagy globalizáció a 20. század első felében.
Úgy kezdődött, hogy a cseh Jaromir Vejvoda 1927-ben megkomponálta a Modřanská polkát. 1934-ben Václav Zeman szöveget írt hozzá, így lett belőle Škoda lásky. Itt a zeneszerző fia, Josef Vejvoda vezényletével, az eredeti hangszerelésben hallható, itt pedig a német Will Glahé zenekarának 1938-as felvételén. A német változat Rosamunde címen lett birodalmi méretű schláger (innen jött a magyar átirat, Horváth Jenő tollából: „Sej, haj, Rozi, vasárnap kirándulunk / Meglásd, Rozi, unatkozni nem fogunk / Két szép szemed hamisan kacsint le rám / Polka közben súgom neked / Hogy egy csókra szomjas a szám”). Ezután lépett színre az Andrews Sisters, amelynek nagy sikerei között a Beer Barrel Polkán kívül is több külföldi átvétel található, például a jiddis Bay mir bis tu sheyn (németül: Bei mir bist du schön), a brazil Tico tico no fuba vagy a trinidadi Rum & Coca-Cola.
Lord Invader: Rum & Coca Cola
Patty, Laverne és Maxine Andrews 1944 októberében énekelte lemezre egyik legnagyobb slágerét: a Rum & Coca Cola Trinidadról érkezett az Egyesült Államokba, és a kis karibi szigetről szólt. Pontosabban arról, hogy a helyi lányok táncukkal és mosolyukkal felejthetetlenné teszik Trinidadot a szabadságos amcsi katonák számára, szerelmes éjeket töltenek velük (a nevezett italok társaságában). „Anya és lánya együtt dolgoznak a jenki dollárért.”
Noha az Andrews Sisters életvidám vokálként verhetetlen, s ők vették fel elsőként, de a Rum & Coca Cola mégsem az övék. Ha jobban szól is, de az ő verziójuk cukrosabb Lord Invader eredetijénél. A második világháború idején amerikai támaszpont létesült az akkor még a brit gyarmat szigeten. Az idegen katonák és a helyi lányok egymásra találása ihlette meg Lord Invadert (sz. Rupert W. Grant). Trinidadon ilyen művészneveket választottak a calypso zenés hírügynökségként és kommentátorként is működő sztárjai, például a Ghana függetlenné válását megéneklő Lord Kitchener , a Roosevelt elnök trinidadi látogatását dalba foglaló Attila the Hun és mások. Lord Invader először 1943-ban adta elő a Rum & Coca Colát, amely lemezkiadás nélkül is gyorsan őrült népszerű lett Trinidadon. Egy ott turnézó amerikai humorista, Morey Amsterdam megjegyezte, hazavitte, hozzáírt pár versszakot, s az Andrews Sisters lemezén az ő neve alatt jelent meg. Lord Invader szövege egyértelműen utalt a prostitúcióra: „A lányok azt mondják, kedvesek lesznek a katonákhoz / Ők pedig jobb árat fizetnek értük” – ez a sor az Andrews Sistersnél így finomodott: „A lányok azt mondják, kedvesek lesznek a katonákhoz / Paradicsommá teszik Trinidadot.”
A fenti felvétel 1946 decemberében készült egy New York-i koncerten, ahol Lord Invader elmesélte, hogy a trinidadiak a rumhoz kísérőként csak szódát ittak, az amerikai katonák viszont kólát, innen a cím. Azt viszont a szám történetét – beleértve a hosszas szerzői jogi pereskedést is – feldolgozó honlap tette hozzá, hogy a két ital egyúttal a sztoriban szereplő társadalmi csoportokat is szimbolizálja: a trinidadi lányok és az amerikai katonák, mint a rum és a kóla, nagyon jól megvannak egymással.
Lord Invader egyébként végül hozzájutott a pénzéhez, de nem sokáig élvezhette, 1961-ben, 47 éves korában elhunyt.
Amos Milburn: One Scotch, One Bourbon, One Beer
A férfi a bárpulthoz telepszik, és rendel. Kétféle whiskey, kísérőnek egy sör. Kell ez, és ez kell, lelépett a nő, minden oda. Nem akar balhét, nyugtatgatja a csapost, csak jöjjenek már azok az italok.
Amos Milburn, a világháború utáni évek menő blues- és boogie-woogie-zongoristája volt, stílusát Fats Domino vitte át a rock & roll korszakba. Mintha egyik kört rendelte volna a másik után, úgy sorjáztak műsorán a piás dalok. 1950-ben a Bad Bad Whiskey, 1952-ben a Thinking and Drinking, 1953-ban Let Me Go Home Whiskey, a One Scotch, One Bourbon, One Beer és a Good Good Whiskey, 1954-ben a Vicious Vicious Vodka és a Milk & Water, de ebben is azzal fenyegetett, hogy visszatér a whiskeyhez. 1962-ben azután belekóstolt a borba is: I’m in My Wine.
A One Scotch… 1966-ban John Lee Hooker repertoárjába is bekerült, aki a maga képére formálta (előtérben a gitár + új versszakok), s felcserélte a whiskey-sorrendet: One Bourbon, One Scotch, One Beer – a hatás így is garantált.
The Champs: Tequila
Egyetlen szó elég volt 1958 egyik legnagyobb slágeréhez. A vagány szaxofonszólam lélegzetvételnyi szünetében a mikrofonhoz guggoló Danny Flores benyögte, hogy Tequila, és kész, a publikum meg volt véve – ahogy magából a mexikói égetett szeszből sem kell sok, hogy fejbe szálljon. (Oké, már akinek.) A mintát talán Pérez Prado adta 1950-ben (lásd a legutóbbi táncos blogban), csak itt a műfaj nem mambo, hanem rock & roll, annak is az instrumentális változata. Akkoriban nagyon ment ez, Shadows, Spotnicks, Ventures, Tornados, Duane Eddy, Link Wray – ennek az időszaknak volt zenekarról zenekarra vándorló száma a Tequila. Amit természetesen a Champs nem engedhetett át teljesen másoknak, 1960-ban ezért megcsinálták a folytatást (Too Much Tequila), majd 1962-ben annak a folytatását is (Tequila Twist), ezek azonban egyre kisebb karriert futottak be.
Screamin’ Jay Hawkins: Alligator Wine
Kéznél lévő alapanyagok, egyszerű recept ínyenc italkedvelőknek: csapold le az alligátor vérét, vágd ki egy hal szemét, nyúzd le egy béka bőrét, keverd jól össze, adj hozzá zöld mocsárvizet, öntsd hátra a bal vállad fölött, és kész az alligátorbor – megiszod, és enyém leszel, bébi!
Az Alligator Wine 1958-ban jelent meg Screamin’ Jay Hawkins kislemezén. Megszállottsága egyszerre vicces és vérfagyasztó, de valahogy ma is beleborzong az ember – képzelhetjük, milyen lehetett frissiben. Egyébként mérget mertem volna venni rá, hogy saját szerzeménye, pedig nem: a korszak egyik legtermékenyebb slágergyárából, Jerry Leiber és Mike Stoller műhelyéből került ki, ahol egyebek mellett olyan csúcsmodellek születtek, mint a Jailhouse Rock (Elvis Presley), a Spanish Harlem (Ben E. King) vagy a Love Potion Nr. 9 (The Clovers) – e szerelmi bájital hatására a fiú, aki végre valami eredményt akart elérni a lányoknál, annyira fölbátorodik, hogy megcsókol egy zsarut az utcán. Erre az összetöri az üvegecskéjét.
Eric Burdon & War: Spill The Wine
Varázsitalok után egy varázsos bor Eric Burdon álmából. Egy forró nyári nap ledől a magasra nőtt mexikói fűben, s beleálmodja magát egy hollywoodi filmbe. Loboncos hajzatú kövér manó (szebben mondva: dagadt törpe) létére ő a film sztárja. Egy hegytetőn találja magát, előtte mindenféle lányok, magasak, alacsonyak, barnák, feketék, bögyösek, őrültek. Kilép közülük egy hölgy, s a fülébe súgja: öntsd ki a bort, vedd el azt a gyöngyszemet!
Eric Burdon 1970-ben bontotta ki ezt a palackot. A brit R&B egyik alapzenekarának, az Animalsnek már vége volt (egy korty abból a korszakból, 1966-ból: Gin House Blues), Los Angeles-i funkzenészekkel dolgozott. Első közös albumuk (Eric Burdon Declares „WAR”, 1970) vivőszáma volt a Spill The Wine. Ha a gitáros, Howard Scott rövidnadrágjától képesek vagyunk eltekinteni, valamit megsejthetünk abból, micsoda dinamit lehetett élőben a War és Eric Burdon.
Tom Waits: The Piano Has Been Drinking
A szőnyeg haját le kéne vágni, az étlap megfagyott, a világosító fél szemére vak, a másikkal meg nem lát, a zongorahangoló hallókészüléket visel, a kidobóember egy szumós, de puha, mint egy krémes, a tulaj idegbajos törpe egy kerítéspózna IQ-jával, a pincérnőt Geiger-Müller számlálóval sem lehet megtalálni, különben is utál mindenkit, a bárszékek lángolnak, a hamutálcák nyugdíjba vonultak… mert a zongora bepiált, a zongora piált be… nem én, nem én, nem én…
Ha egy nő ilyen mentegetőzést hallva nem bocsájt meg a pasasnak, akkor nincs szíve. A legszeretetreméltóbb részeg szerepében: Tom Waits. A fenti tévéfelvételen 0.50 és 2.40 között, némi szövegrövidítéssel adja elő, itt teljes terjedelmében hallható az 1976-os Small Change albumon megjelent The Piano Has Been Drinking. Tom Waits életművében külön alfejezete lehetne a piás daloknak. Csak néhány, nyilván nem az összes: Drunk on the Moon (1974), Warm Beer, Cold Women (1975), Heartattack and Vine (1980), Jockey Full of Bourbon (1986), ez szerepelt Jim Jarmusch Törvénytől sújtva című filmjében, és Screamin’ Jay Hawkins is feldolgozta. Nem akármilyen párosítás.
(Tom Waits korábban a blogban itt.)
Jacques Higelin: Champagne
Létezik pezsgős dal olaszul (Peppino di Capri: Champagne) és angolul, van, akinek gyémántokkal és szőrmeprémes kabáttal együtt jelenti az édes életet (Suicide: Diamonds, Fur Coat, Champagne), van, aki borral szereti (Otis Redding: Champagne and Wine), más a marihuánás cigarettával együtt (lásd Muddy Waters Champagne and Reefer című bluesát a füves dalok között), de talán az a leghelyesebb, ha a pezsgőt itt egy franciára bízzuk.
Jacques Higelin afféle vámpírbált vizionál az éjszakai temetőbe, szellemekkel, csontvázakkal, torzszülöttekkel, akasztottakkal, szatírokkal, unikornisokkal, boszorkányokkal, mindenféle szörnyekkel. Az estély díszvendégeként magát Lucifert hívja el, s rövid szónoklatot mondat vele az egybegyűltekhez. Lucifer megrója önmaguk választotta szenvedéseikért az obszcén és cinikus elátkozottakat, amiért annyi gondot okoztak, hogy attól már az istenek és az ördögök is kételkedni kezdtek önmagukban, majd köszönetét fejezvén ki, hogy ily szép számban megjelentek, haladéktalanul magához rendeli hű barátját, a mindennapi őrület gyógyírét, akiben sosem kellett csalódnia: a pezsgőt!
Jacues Higelin 1979-ben két különálló, de összetartozó albumot készített, egyik volt a pezsgőé, a másik a kaviáré (Champagne pour tout le monde és Caviar pour les autres, később Champagne et Caviar címen egybepakolták őket). A fenti animációs klipet 2010-12-ben készítették filmes diákok, ami arra utal: a megjelenésekor százezres példányszámban elkelt album címadó dala a mai napig működőképes a pezsgő hazájában.
Zvuki Mu: Butilka Vodki
Ha a pezsgőt egy franciára, akkor a vodkát egy oroszra: Pjotr Mamonov énekel egy üveg vodkáról. Sajnos nyolc évi orosz tanulás szinte nyomtalanul elpárolgott, mint a tűzön felejtett teavíz, így nem értem a szöveget – tán lesz, aki kivonatolja –, csak azt tudom, hogy a vodkáról szól, amely – az ő főszereplésével forgatott klip tragikomikus jeleneteit látva – élet-halál kérdése. Jól érzékelhetően régi, személyes ismeretségben állnak.
A Zvuki Mu hét évet töltött a moszkvai undergroundban, mire az 1988-as Hungarocarrot Fesztivál meglepetéscsapataként ámulatba ejtette a Petőfi Csarnok közönségét. Szerették őket, mert egyértelműen nem a hivatalos, kötelező szovjet kultúrát képviselték, hanem önmagukat, és valami olyasmit, ami hihetetlen erővel tört a felszínre az ottani felszabadulás hírnökeként. Mindenekelőtt énekesük, Mamonov ragadta meg a figyelmet, ez a vodkás szám pedig sokak fülébe befészkelhette magát.
A Butilka Vodki a Zvuki Mu 1988-ban rögzített, Prosztyije Vescsi című albumán szerepelt. Erről és a Krimről válogatták egyetlen Nyugaton megjelent albumuk, a Zvuki Mu Brian Eno által újrakevert számait (de a Butilka Vodki nincs köztük).
Frank London’s Klezmer Brass Allstars: Tsu der Kretshme
Frank London, a Klezmatics trombitása kiadta a jelszót: irány a kricsmi, a kocsma. Maga köré gyűjtötte a klezmerzenét feltámasztó amerikai együttesek legjobb rezeseit, és összedobtak egy koncept albumot. A téma az ital volt, a slivovica, a snapsz, a bor, a tószt, a tánc, a részeg álom, az utcán fetrengés, a másnapi fejfájás. Ehhez illeszkedik a 2000-ben megjelent album címe is: Di Shikere Kapelye, magyarul Részeg banda (ami egyúttal segít értelmezni a „tajt siker” kifejezést is: a jiddisből ered, miszerint holt részeg).
A Tsu der Kretshme instrumentális, nem szorul értelmezésre, elég élvezni.
Chumbawamba: Tubthumping
Egy whiskey, egy vodka, egy világos sör, egy almabor – ezeket tölti magába a Tubthumping hőse. Énekli a szép időkre, a legszebb időkre emlékeztető dalokat – és persze kiüti magát. De fölkel. Kiüti magát megint. Újra fölkel. Ismét kiüti magát. Újból fölkel. Nem hagyja lenyomni magát.
Így, és megint, és újra, ameddig csak az este tart, filmszakadásig.
A Tubthumping óriási sikert hozott a Chumbawambának: 1997 legbulisabb kislemeze a brit lista második helyéig ugrott, több országban Nr 1 volt, Amerikában hatodik, és megdobta a Tubthumper album forgalmát is.
Tubthumping demagógiát, utcasarki szónoklást jelent. Kocsmai vitakultúrát is tán.
Kijózanodás utáni ajánlat: A magyar könnyűzene szeszgőzös pillanatai.
Legutóbb: Pörög, forog, emel, kidob – Táncőrület.
Legközelebb: Az idő.
