Helyeseljük és örvendezünk, hogy a kínai kormány készen áll a magyar kormány hitelezésére. Hiába, a hadi szerencse forgandó: a múlt héten egy nagy ütközetet nyertünk a háborúban - amikor lecsökkentettük az államadósságot -, most meg elveszítünk egyet, amikor a kínaiaktól állítólag érkező pénzzel megnöveljük. Lehetnek, akik ezt nem helyeslik, például a múlt heti Orbán Viktor, de mi nem tartozunk közéjük, mert az államadóssággal nem az a baj, hogy van, hanem hogy az állam esetleg hülyeségekre költi a kölcsönkért pénzt. Az ugyan szorulna némi magyarázatra, hogy miért jobb a kínai államnak tartozni, mint az IMF-nek, hacsak nem azért, mert a kínaiak (egyelőre legalábbis) nem zsidók. Lehet, hogy olcsóbban adják a pénzt? Vagy csak nem kérdezik, hogy ki költi el? Majd elválik, ha ideadja a kínai azt a pénzt. Még az is lehet, hogy nem adja, az anyja szemit neki.
Helyeseljük, és ugrándozva tapsolunk, hogy kínai vállalatok beruháznak majd Magyarországon. Vasutat, raktárt, gyárat építenek! Jó lenne persze tudni, hogy lesz ez bonyolítva: vajon a magyar állam erre is hitelt vesz fel - a kínaiaktól -, aztán felépítteti őket - a kínaiakkal -, és aztán megtartja őket magának? Vagy a kínaiak tartanak meg maguknak mindent? Nekünk mind a kettő jó. Persze jobb lenne, ha lehetne tudni, hogy a beruházó, netán tulajdonos kínai vállalatok ki fia borjai - ha már a Szurgutnyeftyegazt a zavaros tulajdonosi háttér miatt kellett kiebrudalni a Molból. (Megint szegény Putyin csattant az ostor!) De a kínai nagyvállalatokról sajnos csak azt lehet tudni, hogy valódi irányítóikat és tulajdonosaikat valahol a kommunista egypárt zugaiban kellene keresni. Majd biztos meglátjuk, ha felépülnek azok a gyárak, és kínai vasúton furikázunk körbe-körbe az országban. Vagy nem látjuk meg, és csak furikázunk!
Már ha furikázunk, persze.
A hétvégén aláírt 12 "történelmi jelentőségű" papír ugyanis kevés konkrétumot tartalmaz: jobbára szándéknyilatkozatok ezek, ezt fogják majd a felek csinálni, meg ezt akarják, meg ezt fogják akarni. Azt leszűrhettük a történtekből, hogy Orbán ezen a héten nem gondolja teljesen komolyan a gazdasági szabadságharcról meg a senkitől nem függő, önellátó Magyarországról eddig összehordott szörnyű zagyvaságait: hisz reménybeli külföldi hitelezők és külföldi beruházók felbukkanását ünnepelte most. Ezért - miután napirendre tértünk cinizmusa fölött - akár örvendezhetünk is azon, hogy némi realitásérzék visszaköltözött a miniszterelnöki homlok mögé.
De tanácsos ezt is óvatosan tenni. A kormányfő erősen hisz az unió, és egyáltalán, a Nyugat hanyatlásában, nyilván ezért láncolná országunk kicsiny hajóját a kínai monstrumhoz - hogy ne süllyedjen el a történelem közelgő viharában. Ám ha van az unióénál bizonytalanabb jövő, az minden bizonnyal Kínáé. Egy efféle politikai elköteleződés kissé korainak tűnik; túlhajszolását mostani szövetségeseink végső megbízhatatlanságunk bizonyítékaként fogják tekinteni. A Kínai Kommunista Párt második emberének tárgyalásait Orbán egy csodálatos történelmi barátság kezdeteként adta el. Na ja, a kínaiakkal mindenki szeretne jóban lenni: de Ven Csia-paónak két napra rá csak végig kellett hallgatnia Merkeltől a litániát a jogállam meg a piacgazdaság meg az igazságszolgáltatás erősítéséről. És amikor Kína hétmilliárd euróért vásárolt spanyol államkötvényeket, Zapatero sem kívánta azt Kínának, hogy "folytassák azt a politikát, amivel fantasztikus sikereket értek el az elmúlt évtizedben". Sehol a hanyatló Nyugaton nem gratuláltak Kínának ahhoz, hogy ő a legsikeresebb kommunista féldiktatúra.
Csak egy kicsivel több méltóságot kellett volna megőrizni - de Orbán ebben, a méltóság elvesztegetésében sem ismert mértéket.
_top_story_lead_focuspoint_70x70.jpg?key=MWQ3OGMyMjMwMmEwODlkYmI5ZTFiOWQ5ZjA2ZWMwYzY3MjEwODRlZWQ5ODlkMTE4NGUwYTk5NmFmODA2MmQxYg==)
