43 százalékos részvétel, 98 százalék nem, 6 százalék érvénytelen

  • narancs.hu
  • 2016. október 2.

Belpol

Majdnem végeredmény: állás a szavazatok 99,25 százalékának feldolgozása után.

3 260 365-en szavaztak érvényesen, ami az összes választópolgár mindössze 39,82 százaléka. Ez alig több, mint amennyien a kormánypártokra és a Jobbikra összesen szavaztak 2014-ben (3,16 millió fő). A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint 98,28 százalék a nemek aránya (3 204 423 szavazat), az igeneké 1,72 százalék (55 942 szavazat) Az érvénytelen szavazatok aránya 6,32 százalék (219 955).

false

 

Fotó: MTI

A népszavazás tehát érvénytelen lett, ám ezt a Fidesz csak saját magának köszönheti. A kormány ugyanis 2010 után változtatta meg úgy a népszavazási törvényt, hogy az érvényességhez szükséges az 50 százalék feletti részvétel. A régi szabályok szerint bőven eredményes lett volna a referendum, hiszen ahhoz elegendő lett volna a szavazásra jogosultak negyedének (durván 2,07 millió választópolgár) egyirányú szavazata.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Megbillenve

Eddig csak a fideszes médiagépezet és a kormányzati, állami propaganda folytatott lélektani hadviselést (is) Magyar Péter ellen, ám jó ideje működik ez már visszafele is – úgy tűnik, nem is hatástalanul.

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.