A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a főváros után júliusban a parlament is úgy döntött, támogatja, hogy Budapest pályázzon a 2024-es olimpia megrendezésére. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2017 szeptemberében határoz arról, melyik város lesz a XXXIII. nyári játékok házigazdája.
A budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányát a PricewaterhouseCoopers (PwC) készítette, pontosabban frissítette fel – a PwC írta ugyanis 2002-ben a 2012-es budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányát. Ezt először 2006-ban frissítették (2016-os vagy 2020-as rendezéssel számolva), és idén is a korábbi elemzésüket dolgozták át. Az 1372 oldalas anyagból a Népszabadság közölt részleteket, a MOB ugyanis csak a százoldalas vezetői összefoglalót hozta nyilvánosságra. Az indoklás szerint a teljes anyagból a város gyengeségei is kiderülnek, és ezt könnyedén kihasználhatnák a riválisok. Arról már nem szól a MOB közleménye, hogy a rendező városok hasonló tanulmányai rendszerint nyilvánosak.
| ||
A PwC szerint Magyarország képes az olimpia megrendezésére, sőt abból akár jól is kijöhet: az összesen 1074 milliárdos kiadás mellett 300 milliárd forintos bevétellel számol, mely a játékok utáni eszköz- és ingatlanértékesítésből származna, a nettó költségek így mindössze 774 milliárdra rúgnának. A számítások szerint az ország összesen majdnem 3000 milliárdnyi többletjövedelemhez jutna, de ebben nincsenek benne a nem közvetlenül az olimpiához kapcsolódó beruházások, mondván, azokat előbb-utóbb úgyis meg kéne valósítani. Az olimpia miatt előre hozott fejlesztések nagyjából 1700 milliárd forintba kerülnének, melyből 1300 milliárdot állna a költségvetés. Ehhez még hozzá kell számolni azokat a beruházásokat is, melyekről a PwC úgy gondolja, olimpia nélkül is megépülnének a következő tíz évben, szerinte közlekedésfejlesztésre például amúgy is elmenne 1900 milliárd forint. A gazdasági környezetet tekintve is optimista a tanulmány, mert évi átlag 3 százalékos GDP-bővüléssel számol, és nem mellesleg létrejönne százezer új munkahely is 2017 és 2025 között.
A rendezést támogatók abban bíznak, hogy sikerül a költségeket kordában tartani, és a NOB is támogatja majd az olcsó olimpia tervét, hiszen az Agenda 2020 program tavalyi elfogadásával ezt vállalta a nemzetközi szervezet. E reménynek azonban nem sok alapja van. A Narancs kérdésére napjaink egyik elismert sportközgazdásza, Andrew Zimbalist elmondta, nem nagyon lehet olcsó olimpiát rendezni. Agenda 2020 ide vagy oda, eddig rendre a legjobban kidolgozott ajánlatnak adták a rendezés jogát. Zimbalist szerint a NOB abban érdekelt, hogy a játékok minél nagyobb szabásúak legyenek, a cél ugyanis a látvány és a közönség lenyűgözése. Ezt jól illusztrálja a NOB júliusi döntése is, ugyanis a 2022-es téli olimpiát úgy rendezheti meg Peking, hogy a kijelölt helyszínen egyáltalán nincs se hó, se infrastruktúra.
Ennél sokkal nagyobb probléma azonban, hogy az elmúlt évtizedek olimpiáinak elemzései alapján a rendező országok nyereség helyett évtizedekig nyögik a játékok két hetének a terheit.
Tízmilliárdok csak a jelentkezésre
Amúgy az olimpia megrendezése nélkül is sokat kell költeni, hiszen a pályázati szakaszra is több tízmilliárd megy el. A PwC tanulmánya csak 10 milliárd forinttal számol, Zimbalist szerint azonban ez nem reális, ennek az összegnek legalább a két-háromszorosát kell elkölteni, hogy komolyan vegyék a magyar ajánlatot: Chicago 100 millió, Tokió 150 millió dollárt (28, illetve 42 milliárd forint) tett bele a végül vesztes pályázatába.
Az említett PwC-tanulmány frissítése egyébként önmagában 480 millióba került (ha ehhez hozzávesszük a két előző verzió árát is, már egymilliárd forintnál tartunk), a pályázat kidolgozása pedig ennek a sokszorosa. A végső döntést megelőző időszakban jelentéseket kell írni, külföldi találkozókra és konferenciákra járkálni, valamint fogadni kell a hozzánk látogató sportdiplomatákat. Szükség van nemzetközi tanácsadó és lobbicégek felbérlésére és komoly marketingre is, és ez nem pusztán drága mulatság, hanem az árazás is minimum szürkezónának tekinthető. A költés mindenesetre beindult: a MOB 136,5 millió forintot – figyelemre méltó körülmények között – már ki is adott (lásd Elkezdődött című keretes anyagunkat).
„Lehet csökkenteni a pályázati költségeket, de nem egykönnyen. Minél kevesebbet költ egy város a kandidálás során, annál kevésbé valószínű, hogy megkapja a rendezés jogát, hiszen a többiek többet áldoznak ugyanarra” – magyarázta Zimbalist a Narancsnak. Dénes Ferenc sportközgazdász szerint azonban mindez még így is megéri. „A nevezés már önmagában nagyon jó lehetőség az ország- és városmarketingre. Az olimpia egy pozitív márka, csupa jó dolgot kötnek hozzá az emberek világszerte, Budapestnek és Magyarországnak is szüksége van erre a reklámra. Ha jól költjük el a pénzt, megéri az országnak, arról nem is beszélve, hogy az olimpiai kandidálás a nemzetközi sportszövetségekben is megerősíti Magyarország helyzetét.”
Zimbalist szerint egy budapesti olimpia összköltsége sem lehet kevesebb 15-20 milliárd dollárnál (4200-5700 milliárd forint), de Pekingben vagy Szocsiban ennek a többszöröse folyt el. Szeptember 11. után nagyon megugrottak például a biztonságra költött összegek: Athénban ez 430 milliárd forint volt az eredetileg tervezett 113 milliárddal szemben – a PwC magyar tanulmánya pedig erre a célra egyetlen fillérrel sem számol. Egy oxfordi tanulmány az 1960 és 2012 közötti olimpiák költségeit vizsgálva arra jutott, hogy az előzetes kalkulációkhoz képest a költségtúllépés átlagosan 179 százalékos volt; például Athénban az eredetileg tervezett összeg tízszeresét, Londonban az ötszörösét költötték a játékokra.
Az infrastrukturális beruházások a versenyek után valóban hasznára válhatnak a rendező országnak. A valódi kérdés az, hogy a beruházások mennyire vannak összhangban a város hosszú távú fejlesztési igényeivel. Mivel egy olimpiára általában a legmodernebb eszközöket és megoldásokat választják, ezért minél kevésbé fejlett egy gazdaság, annál több új létesítményt kell megépíteni, és annál kevésbé valószínű, hogy a versenyek nélkül is „olimpiai” megoldásban gondolkodtak volna – emeli ki Zimbalist az év elején megjelent könyvében (Circus Maximus: The Economic Gamble Behind Hosting the Olympics and the World Cup). E rossz beruházások leglátványosabb példái azok a stadionok, melyeket a játékok végeztével nem tudnak fenntartani, így azok lassan az enyészeté lesznek.
A felmerülő költségek szerkezete miatt a most kibontakozó vita valójában a hosszú távú fejlesztésekről szól, de az ország fejlesztési irányairól eddig soha, egyik kormány sem kérdezte meg az embereket – mondta lapunknak Dénes Ferenc. A sportközgazdász szerint Magyarország esetében külön kockázat, hogy az olimpiai fejlesztések szinte biztosan máshonnan vonnák el a pénzeket: lenne egy hipermodern fővárosunk, azon kívül viszont alig változna valami. „A fejlesztési pénzek nagyjából egyharmadát amúgy is az EU fizetné, így van rá esély, hogy az olimpia jó irányba állítsa az ország fejlődését.” Dénes ugyanakkor kockázatosnak látja, hogy a leendő helyszíneket nem vizsgálták meg alaposan: Londonban utólag derült ki, hogy a kinézett területen nem megfelelő a talajszerkezet, ez pedig nagyon megnövelte a költségeket. A magyar pályázatban szereplő fejlesztéseknél sem vizsgálta senki azok realitását.
A felmerülő kiadások nagy részét a költségvetésnek kell állni, ez Budapestnél sem lenne másképp – és ennek hatásaival nem számol egyik tanulmány sem. Az állami hozzájárulást megszorításokkal, adóemeléssel vagy az államadósság növelésével lehet előteremteni. Az olimpiák következménye általában súlyos adósságteher – és ennek a kamatköltségeivel sem számolnak az olimpiai pályázatok, ahogyan az inflációval sem foglalkoznak, holott az is jelentősen megdobja a költségeket – írja Zimbalist.
Túlbecsült bevételek
A növekvő költségek túlnyomó részét a rendező fél állja, miközben a bevételek egyre nagyobb hányada kerül a NOB-hoz. Az olimpia bevételeinek majdnem fele a televíziós közvetítések értékesítéséből származik. Kezdetben a jogdíjak szinte teljes egészében a rendező ország olimpiai bizottságát illették, idővel viszont a NOB részesedése fokozatosan nőtt: a 2012-es londoni olimpia 2,6 milliárd dollárnyi tévés bevételéből 1,9 milliárd járt a nemzetközi szervezetnek.
A jegybevételekből és a megélénkülő turizmusból is jelentős bevételt remélnek a rendező városok. Az idegenforgalomból származó bevételeket Zimbalist 140 milliárd forint körülire becsüli – de ez nem többletbevétel, mert az olimpiára érkező külföldiek „kiszorítják” azokat a turistákat, akik nem a játékok miatt érkeznének az adott városba. Az olimpia évében Pekingbe és Londonba is kevesebb „normál” turista érkezett, mint korábban. Az olimpiás turisták viszont csak a sporteseményekre mennek el; a felmérések szerint egy évvel később magára a versenyekre emlékeznek, arra viszont nemigen, hogy hol is voltak – vagyis a rendező ország végső soron turisztikailag kevésbé profitál a játékokból. Tovább csökkenti a bevételeket, hogy a NOB szabályzata szerint a játékok idején és az azt megelőző hónapokban a rendező város összes plakáthelyén csak az olimpiát szabad hirdetni; továbbá a NOB alkalmazottjai és a sportolók sem fizetnek jövedelemadót, és ez szintén százmilliós tétel, dollárban. A londoni olimpia 20 milliárd dolláros költségeivel 5,2 milliárd dollár bevétel állt szemben úgy, hogy a brit fővárosban viszonylag keveset kellett infrastrukturális fejlesztésre költeni. Egy fejletlenebb országnak azonban nagy valószínűséggel importálni kell a legmodernebb igényeknek megfelelő technológiát és profi szakembereket, így ezek a kiadások sem a hazai gazdaságot erősítik.
Elkerülhetetlen korrupció
Martin Müller, az Universität Zürich professzora májusi tanulmányában az egyik olimpia szervezőbizottságának tagját idézi: „A pályázat maga sci-fi, egy elképzelt állapot… A nemzetközi tanácsadók olyan anyagot állítanak össze, amelyről tudják, hogy tetszeni fog a NOB-nak, és amikor elérkezik az olimpia ideje, akkor mintha meglepődnének, hogy valójában mire is vállalkoztak.” A pályázatok kidolgozása és a játékok között legalább tíz év eltelik, Müller szerint ez már önmagában bizonytalanná teszi, hogy valóban a leírt tervek valósulnak-e meg. Zimbalist ezt azzal egészíti ki, hogy a pályázatot mindig azok az érdekcsoportok írják, amelyek végül hasznot húznak az olimpia megrendezéséből, így a tervek elkészítésekor a saját bevételeik maximalizálását tartják szem előtt, nem pedig azt, mi lenne jó a rendező városnak.
Noha a FIFA-éhoz hasonló botrányok eddig elkerülték a NOB-ot, korrupciós vádak időről időre felmerülnek a bizottsággal szemben. Ma már nyílt titok, hogy Salt Lake City mellett Nagano vagy Sydney is korrupcióval jutott a rendezés jogához, de a legtöbb pénzt a játékok előkészítésekor lehet ellopni.
Korrupciós szempontból minden építkezés kockázatos, és minél egyedibb az építmény, annál inkább, ezért az olimpiai fejlesztések különösen kitettek a korrupciónak – magyarázta a Narancsnak Tóth István János, a Korrupciókutató Központ Budapest igazgatója. „Minél komplexebb egy építkezés, annál több a lehetőség a piactorzításra. Egy különleges projektnek nincsen rendes, piaci ára, így nagyon nehéz megbecsülni a korrupciós felárat, de ez a világon mindenhol így van. Ami országról országra változik, az a piaci környezet. A magyar intézményrendszert az integritás hiánya és a politikai befolyás jellemzi, ez pedig nagyban növeli a korrupciónak való kitettséget.”
Egy olimpia esetében a rendező városok mindenáron el akarják kerülni a kudarccal egyenértékű csúszást, és ezzel minden szereplő tisztában van. Ahogyan közelednek a határidők, hirtelen megdrágul minden, a szervezők pedig kénytelenek fizetni.
A nyilvánosság hiánya is növeli a korrupció mértékét. Tóth kutatásai szerint Magyarországon pusztán az átláthatóság hiánya 10 százalékos felárnak felel meg: megjegyzendő, hogy a nem nyilvános megvalósíthatósági tanulmány is a siker egyik feltételeként említi a teljes átláthatóságot.
Kinek kell mégis?
A nyilvánvaló kudarcokat látva egyre kevesebb város pályázik az olimpiára. A 2004-es játékokért 12 város versengett, 2020-ra már csak hárman aspiráltak; a 2002-es téli olimpiát kilencen rendezték volna, a 2022-es végső körében viszont csak Peking és Almati (Alma-Ata) közül választhatott a NOB. München és Stockholm lakói népszavazáson utasították el a pályázást, később Krakkó, Davos, Lviv és Oslo is visszalépett, a két autoriter országnak hagyva a játékokat. Egy a holland kormány megrendelésére készült 2012-es tanulmány egyenesen arra jutott, hogy a jövőben csak a nem demokratikus országok rendeznek majd olimpiákat, mert kizárólag a központosított hatalom teszi lehetővé, hogy az ehhez szükséges pénzt és erőforrást olyan dolgokra költsék, amikből a társadalom egésze kevéssé profitál. Jérôme Valcke, a FIFA főtitkára egyszer ki is mondta: „A kevesebb demokrácia néha jót tesz egy világbajnokság megrendezésének.”
| ||
„Néhány jól körülhatárolható ember és érdekcsoport az, amelyik keres egy olimpián. Az emberek pedig kezdenek rájönni, hogy valójában nem tesz jót a városnak dollármilliárdokat költeni egy olimpiára. Demokráciákban általában megkérdezik a lakosokat, akarják-e a játékokat, és ők rendre leszavazzák azt” – magyarázta Zimbalist. Dénes Ferenc szerint is sok város azért lép vissza, mert túl sok lenne az olimpia miatt előre hozott fejlesztés, és a városvezetők nem merik vállalni a kockázatokat. „A pályázás és a játékok megrendezése között kilenc év telik el, ennyi idő alatt pedig bármi megtörténhet, akár egy újabb válság is beüthet. Az autokráciáknak viszont megvannak az eszközeik arra, hogy ha erőszakkal is, de átcsoportosítsák a forrásokat.” Az olimpiával – ha pár hétre is – meg lehet vásárolni a világ elismerését, ami egyfajta legitimitást kölcsönöz a rendező országnak (és így az adott állam vezetésének), gondoljunk csak a pekingi vagy a szocsi játékokra.
A szükséges beruházások mértéke miatt ugyanakkor rövid távon nem térül meg az olimpiába öntött pénz, és a hosszú távú hasznok is minimum kétségesek Zimbalist szerint. „Nagyon nem lenne jó ötlet Budapestnek olimpiát rendezni. Csak abban az esetben tenne jót a városnak, ha Budapestnek volna egy olyan hosszú távú fejlesztési terve, amely gyökeresen meg akarja változtatni a városképet, és az olimpia megrendezése pont illeszkedne ebbe a tervbe. Ellenkező esetben úgy költenének el sok milliárd dollárt, hogy az nem hozna semmi hasznot” – mondta a Narancsnak. Független tanulmányok sem találtak arra bizonyítékot, hogy egy olimpia bárhol beindította volna a gazdasági növekedést. Azok az országok pedig, ahol kevés az erőforrás és nagy az államadósság, sokkal kitettebbek az olimpia jelentette gazdasági kockázatoknak.
Dénes Ferenc úgy látja, ezzel kapcsolatban józan a magyar politikai vezetés: szeretnék ugyan az olimpiát, de nem minden áron. Ezt mutatja, hogy vezető politikus és Orbán Viktor sem szólalt még meg az ügyben. Dénes szerint mindenképp népszavazást kellene tartani, és 75 százalékos támogatottság alatt nem lenne szabad belevágni a rendezésbe. Februárban az Ipsos még 60 százalékos támogatottságot mért, a Nézőpont júliusi felmérésében viszont már csak 49 százalék tartotta jó ötletnek a budapesti olimpiát.
| Elkezdődött Az Egyenlítő blog vette észre, hogy a MOB augusztusban az olimpiához kapcsolódó hat közbeszerzési eljárásban hirdetett eredményt. |
| Athén: egy lépés a csőd felé Ha nem is a 2004-es olimpia vitte csődbe Görögországot, az biztos, hogy a játékok megrendezése nem javított az ország helyzetén, és jól rávilágított arra, milyen strukturális problémákkal küzd Athén évtizedek óta. Az euró bevezetését megelőző megszorítások után a görög kormány ekkoriban kezdett újra költekezni, ellenőrizetlenül szórták a pénzt a játékokra, a költségeket pedig immáron euróban felvett hitelekből finanszírozták. Athénban sokáig elmaradtak az építkezésekkel, csak az utolsó két évben kaptak észbe, ez pedig nagyon megdobta a kiadásokat, a görög GDP legalább 3,4 százalékát költötték el a játékokra. A kormány a záróceremónia után közölte Brüsszellel, hogy a költségvetés hiánya nagyobb lesz a korábban jelzettnél. 2004-ben a hiány 6,1 százalékos lett, az államadósság pedig átlépte a 110 százalékot; ez volt akkor a legmagasabb az Európai Unióban.
|
| Az Olimpia-szigetek John Rennie Short, a University of Maryland professzora olyan ötlettel állt elő, amely az összes fenti problémára megoldás lehetne. Short szerint a NOB vehetne egy görög szigetet, amely az olimpiák állandó helyszínévé válna. Az ENSZ felügyelete alatt álló területen felhúzott létesítményeket csak egyszer kellene megépíteni, viszont folyamatosan használnák azokat, így rengeteget lehetne spórolni, a rendező városoknak sem kellene felesleges kiadásokba verni magukat. Két olimpia között edzőtáborokat és más versenyeket lehetne rendezni az Olimpia-szigeteken, ami a versenyzők dolgát is megkönnyítené, hiszen mindenki ismerné a környezetet, az állandó klíma pedig az eredményeket is könnyebben összehasonlíthatóvá tenné. Short szerint az Olimpia-szigeteken folyamatosan lehetne kísérletezni a fenntarthatósággal és az építészettel. Ha itt tesztelnék a legújabb ötleteket, azzal nemcsak a világnak lehetne példát mutatni, de a helyi lakosokat is megkímélnék az olimpiák okozta kellemetlenségektől. |
