A honvédelmi miniszter szerint a magyar katonákon fog múlni, hogy a félelem vagy a biztonság korát éljük-e meg

  • narancs.hu
  • 2017. október 3.

Belpol

Év végére már több mint hatezer tartalékos katonája lesz az országnak.

"Év végéig további ezerrel nő a tartalékos katonák száma, amely jelenleg meghaladja az ötezret" - közölte a honvédelmi miniszter kedden Hajdúhadházon 284 önkéntes területvédelmi tartalékos katona ünnepélyes eskütételén – számolt be az MTI.

Simicskó István elmondta, mind a 197 járásban lesz egy-egy területvédelmi egység, a tartalékosok összlétszámát pedig

2026-ra húszezerre növelik.

Hozzátette: két éve ugyanis úgy döntöttek, új alapokra kell helyezni a tartalékos rendszert, és vissza kell hozni a területi elvet az egységek megszervezésekor. "2010-ben mindössze 17 tartalékos katonája volt Magyarországnak, miközben valamennyi NATO-tagországban, valamennyi olyan országban, amely fontosnak érzi állampolgárai biztonságát, hazájuk megvédését, jól működő tartalékos rendszert hoztak létre, és szervezik ezeknek az alakulatoknak a kiképzését, munkáját."

Márpedig a biztonság Magyarországnak is nagyon fontos, mondta a miniszter, aki szerint lényeges, hogy "hazánkat meg tudjuk védeni minden bajtól", a nemzetállamok kora pedig korántsem járt le, ahogy azt egyesek gondolják Európában. "Mi a hazánk mellett szeretnénk kiállni, és megvédeni minden bajtól, ezért van szükségünk magyar honvédségre, ezért van szükségünk tartalékos állományra." A területvédelmi tartalékosoknak pedig ezt mondta: "Az ilyen katonákon fog múlni, hogy

a félelem korát élhetjük-e meg az elkövetkező évtizedekben, vagy pedig megfelelő bátorsággal a biztonság időszakát élhetjük meg".

Bejelentette továbbá, hogy elkészült az a haderőfejlesztési program, amely 2026-ig meghatározza a hadsereg fejlődésének fő irányát.

Ám a miniszter legjobb mondata mégiscsak az volt, amikor

"a legmagasabb szintű nemzettudat megnyilvánulásaként" értékelte,

ha valaki a "szülőföldünk, hazánk védelmére felesküszik, erre a nemzeti ügyre adja az életét".

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk