„Orbán Viktort 2002-ben, a választási vereség után fél évvel ismertem meg, véletlenül. Navracsics Tibor Fidesz-hivatali szobájában ücsörögtem, beszélgettünk. Hirtelen nyílt az ajtó, és Orbán lépett be. Bemutatkoztunk, majd belehuppant a fotelba. Beszélgettünk, és azt vettem észre, hogy egy szomorú, de a dolgokat kérlelhetetlenül megérteni akaró ember ücsörög előttem. Elsősorban a csalódottság benyomását keltette, de bujkáló szomorúság is betöltötte a teret. Magányosnak tűnt fel, és nagyon emberinek. Egy szó nem volt igaz abból, amit róla folyamatosan állítottak. A késő délutáni beszélgetés majd egy órát tartott. Én inkább figyeltem, és egy-két irányzott kérdést tettem fel. Amikor hazamentem, leültem a gépemhez, és életem egyik legtömörebb levelét írtam meg neki. Nem sokkal később személyes válasz érkezett. Azt hiszem, kölcsönös tisztelet alakult ki közöttünk.”
Sors-hagyaték című könyvében így ír Lánczi András a napról, amely megváltoztatta az életét. A szélesebb nyilvánosság előtt is látható közéleti aktivitása 2002-ben kezdődött, 2010 után a Századvég Alapítvány elnökeként ismertük meg, és mire ez a cikk megjelenik, hivatalosan is a Corvinus Egyetem rektora.
Az elmúlt hónapokban megdöbbentő kijelentések sorát tette. Tavaly decemberben például azt nyilatkozta a Magyar Időknek, hogy „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”. Kitart amellett, hogy nem tanácsadója Orbánnak, de pontos szerepét illetően mintha maga is bizonytalan lenne.
Az ember, aki ott volt
„Minden állásomba úgy kerültem, hogy valaki megkeresett” – mondja Lánczi. Fél órát ad nekünk egyetemi szobájában, aztán néhány kérdésünkre e-mailben is válaszol.
A forradalom évében született Budapesten, de vidéki családból származik. A HVG-nek elmondta, hogy nyomdász édesanyja és szabó édesapja is Körösladányban élt. Szegeden iratkozott be az egyetemre, de 1981-ben már az ELTE-n diplomázott angol–történelem szakon. Öt évig a Madách Imre Gimnáziumban tanított angolt és történelmet, valamint övé lett a bevezetés a filozófiába című tantárgy.
1986-ban a Világossághoz került, saját bevallása szerint a fővárosi filozófia-tanfelügyelő ajánlására. A Világosság a szociológiai fókuszú Valóság mellett a pártállami időszak fontos elméleti-filozófiai folyóirata volt alapvetően a rendszerhez lojális szemlélettel, de számos szabadelvű szerzővel, szerkesztővel. Lánczira egy akkori kollégája csendes, barátságos fiúként emlékszik, „nem egy sziporkázó elme, inkább szorgalmas, lassú víz partot mos típus”. Lánczi azt mondja, két dolgot tanult meg itt: azt, hogy hogyan működik a kommunista cenzúra, és azt, hogy minden politikai hatalom belülről rohad szét. A „vörös farok” kötelme alól ő sem tudott kibújni, egy 1986-os cikkében azt írta: „a marxista filozófia kicsiben (értsd iskola), és nagyban (tudományos kutatás) többet képes adni, mint bármely más világnézet”.
Első tanulmányait a történelem és a filozófia tanításáról írja, de ekkor ismerkedik meg szűkebb tudományterületével, a politikai filozófiával is. „A Time magazin hátsó oldalán olvastam egy cikket Leo Strauss tanítványairól, a straussiánusokról. Ez alapján kezdtem felfedezni a politikai filozófia 20. századi reneszánszát” – meséli. Itthon ismeretlen terepre tévedt, egy amerikai Strauss-tanítványtól, Harry V. Jaffától kért segítséget, aki hat kötetet küldött Magyarországra. Innen eredeztethető Lánczi máig kiváló kapcsolata a nemzetközi, főként amerikai straussiánus körökkel.
1991 tavaszán Ágh Attila hívta a Közgáz politikatudományi tanszékére. A tanszék ekkor formálódott a korábbi tudományos szocializmus katedrából, így olyan fiatalok kerültek ide, akiknek nem volt a mai értelemben vett politológiai végzettségük. Ettől függetlenül agilis oktatók találták meg a Közgázt, a 90-es évek elején-közepén ott kezdett tanítani Navracsics Tibor, Andor László és Gallai Sándor is (Gallai máig Lánczi egyik legközelebbi munkatársa, Navracsics külügyminisztersége idején rövid ideig a Külügyi Intézet igazgatója volt). Egy volt kollégája szerint Lánczit „nem lehetett eltántorítani a politikai filozófiától”, 1993-ban Leo Straussból írta kandidátusi értekezését, az egyetemen politikai filozófiai, eszmetörténeti kurzusokat vállalt.
| ||
A 90-es évek második felében közelebb került az empirikus politikatudományhoz. Navracsiccsal, Gallaival és a Magyarországon egy időben biztonságpolitikai szakértőként ismert Gorka Sebestyénnel kutatóintézetet alapítottak, két kötetet adtak ki pártok szakpolitikáinak elemzéséről, Lánczi írta az adópolitikai részt. Médiapolitikával és a jobboldali extremizmussal is foglalkozott (utóbbit a Soros-alapítvány projektjében). 1997-ben egyéves Fulbright-ösztöndíjjal a louisianai egyetemen kutatott. 1999-ben adták ki Leo Straussról írt monográfiáját Modernség és válság címmel. Tudományos értelemben ezt tekinthetjük fő művének, többi kötete inkább tankönyvként használható vagy publicisztikai, aktuálpolitikától is befolyásolt munkássága felé közelít.
2002-ben kinevezték a politikatudományi tanszék vezetőjének. Azt mondja, azért indult, mert a kevés hallgató miatt az egyetem a tanszék felszámolásán gondolkodott, szükség volt a változtatásra. A tanszéki oktatók 6-5 arányban Ágh Attila pályázatát támogatták, a szenátus mégis Lánczit választotta meg. Úgy tudjuk, Szántó Zoltán, a társadalomtudományi kar akkori dékánja nem akarta Ághot kinevezni, ezért a szenátusi szavazás előtt felkért egy értékelőbizottságot, és a bizottság már Lánczit támogatta. Ezt a Lánczival szimpatizáló oktatók a tanszék rossz állapotával, mások inkább Ágh előrehaladott korával magyarázzák. Mindenesetre Lánczi bevált a 2000-es évek közepén intézetté alakult tanszék élén, kollégái minden alkalommal újraválasztották.
A 2002-es választások után jelent meg legnagyobb hatású műve, a Konzervatív kiáltvány. Ma azt mondja, a címadó írást nem is szándékozott publikussá tenni, a kiadó kereste meg egy válogatáskötet ötletével. Ezek a szövegek élesen elütnek a korábbiaktól, inkább publicisztikai írások, mint filozófiai, tudományos munkák. „Nem terveztem belépni a közéletbe, de a botrányos választási eredmények után morális késztetést éreztem a megszólalásra. Belesodródtam ebbe a szerepbe, persze, nem akaratom ellenére” – értelmezi gondolkodásának fordulatát Lánczi. Az ellenzékben eltöltött nyolc év alatt aztán a jobboldal egyik szellemi vezéralakjává vált, publicisztikáit rendszeresen közölte a Magyar Nemzet és a Heti Válasz.
A kormányváltás után először a Nézőpont Intézethez hívták, majd 2010 végén, Stumpf István alkotmánybíróvá választása után kuratóriumi elnökként a kormány első számú kutatóintézetévé avanzsált Századvég Alapítvány vezetését veszi át. A Népszabadság idén januárban írta meg, hogy Orbán Viktor szívesen látná Lánczit a Corvinus Egyetem rektoraként. Bár az egyetemen egyéb jelölteket is emlegettek, végül csak Lánczi indult a pozícióért, és a szenátus április 20-án ellenszavazat nélkül választotta meg. Kinevezése július 1-jétől három évre szól. A Századvég vezetéséről lemondott, helyén már Barthel-Rúzsa Zsolt volt HÖOK-elnököt találjuk.
Lánczi írásait nem könnyű olvasni. A straussi módszert követve gyakran hosszú oldalakon át mások nézeteit ismerteti, és ezektől nem mindig válnak el a saját gondolatai. Inkább másokat bírál, vitatkozik, pozitív tanítást nemigen fejt ki, ami összhangban van azzal a tételével, hogy a filozófia fő feladata a dolgok természetére való rákérdezés. Műveiben sok az ellentmondás. „Néha elbizonytalanodom a tekintetben, hogy mit is akar voltaképpen ez az ember. Valami nagyon filozofikus dolgot mond, esetleg banális igazságot vagy felháborító értelmetlenséget?” – mondja róla egy filozófus kollégája. Ehhez hozzáadódik műveinek 2002 utáni átpolitizáltsága. Előfordul, hogy egyazon fejezetben találjuk Platón Államának és a Gyurcsány Ferenc okozta „morális seb” természetének elemzését.
Egy tanítványa szerint Lánczi gondolkodása egy mondatba sűrítve „straussi alapokon nyugvó, átfogó modernitáskritika.” A modernség lényege Strauss szerint (és Lánczi tolmácsolásában): „feltétlen hit a tudomány végtelen progresszivitásában és a történetiség végső magyarázó erejében”. Lánczi Strauss nyomán bírálja a tudomány értéksemleges, objektív felfogását, mert az nem képes értelmes célt adni az emberi életnek, nem tud dönteni morális, erkölcsi kérdésekben, azaz nem segít hozzá, hogy választani tudjunk jó és rossz között. E tendenciát támogatja a „történelem felfedezése”, a historizmus is, mivel a filozófiát nem az igazság, az általános norma kereséséhez, hanem egy partikuláris történeti világhoz, kultúrához, civilizációhoz köti. Lánczi szerint a historizmus és a modern tudomány – különösen összeadódva – erkölcsi relativizmushoz vezetnek, ebből pedig egyenesen következik a nihilizmus.
A posztkommunizmus filozófusa
Lánczi legtöbb írásában kritikus a modern demokráciával szemben. Visszatérő gondolata, hogy a filozófia első 2000 évében egyetlen gondolkodó sem szerette a demokráciát. Ennek oka, hogy az antik politikai filozófia szerint a „jó rend” nem az intézményeken, hanem az erényes vezetőkön és a konkrét intézkedéseken, a törvényeken múlik. Lánczi a modern politikatudományt azért is bírálja, mert miközben értéksemlegesnek, objektívnek nevezi magát, valójában azzal az előfeltevéssel él, hogy a demokrácia a legjobb kormányzati forma. Így elmulasztja feltenni azokat a „végső kérdéseket”, amelyekkel a politikai filozófia foglalkozik.
A 2002-es fordulat új fogalmat hoz Lánczi gondolkodásába: ez a posztkommunizmus. Lánczi központi tétele innen kezdve az, hogy a rendszerváltás nincs befejezve, esetleg meg sem történt. Egy 2003-as cikkében „rendszermódosításként” utal a ’89-es eseményekre. Erre a felismerésre az MSZP–SZDSZ (a „posztkommunisták”) választási győzelme vezette. „Miféle demokrácia az, amelyben egy antidemokratikus rendszer volt vezetői oktatnak ki arról, mi a demokrácia? Igazságos és demokratikus-e az, amikor a régi, diktatórikus rendszer kiemelt haszonélvezői, privilegizált pártemberei az új rend legfőbb politikai szószólói és haszonélvezői közé tartoznak?” – fakad ki a Konzervatív kiáltványban.
Lánczi korábbi írásaiban is szkeptikus volt a rendszerváltással szemben. Részben azért, amiért minden modern demokráciával szemben szkeptikus, részben azért, mert azt gondolta, hogy pusztán a nyugati intézmények átvétele nem fogja átírni a fél évszázados diktatúra reflexeit. Az azonban teljesen új elem, hogy a rendszerváltás azért tökéletlen, mert a posztkommunisták választást nyerhettek. Felmerül a kérdés, miért nem látta ugyanezt Lánczi 1994-ben? Egy interjúban Veiszer Alindának azt válaszolta, Horn Gyula 1997-es mondata – miszerint a reformkommunisták csinálták a rendszerváltást – vezette el a felismerésig.
| ||
Hogy személy szerint kik a posztkommunisták, és pontosan miért elfogadhatatlan az ő hatalomra kerülésük, Lánczi nem írja le egyértelműen. Egy tavalyelőtti Népszabadság-interjújában utal egy tanulmányra, mely szerint 2009-ben a politikai elit minden harmadik tagja egykori MSZMP-tag volt. Emellett a privatizációra hivatkozik, mint a tulajdonszerzés igazolhatatlan formájára. Azonban nem írja körül, hogy kinek mely tulajdonszerzése volt igazságtalan, sőt egyes megszólalásaiban mintha preferálná is ezt a homályos állapotot. Egy májusi HVG-interjúban ezt így fogalmazta meg: „lehet maffiaállamozni, de akkor ki fog nyílni a privatizációs doboz is, és fel lehet robbantani vele az egész 25 évet, amit rendszerváltásnak nevezünk.”
Lánczi antikommunizmusa több ismerője szerint magánéletéből is táplálkozik. Mint azt maga is megerősíti, felesége nagyapja, Káposztás Pál az úgynevezett mérnökper másodrendű vádlottja volt az 50-es években. A Heti Válaszban Lánczi megírta Káposztás történetét (jóllehet a rokoni kapcsolatot nem jelezte). A vád hatására elvették Káposztásék családi házát, csak egy lakást tarthattak meg. Többévnyi börtönbüntetés után Káposztás Pál 1957-ben belehalt megpróbáltatásaiba. A rendszerváltás után a kárpótlási jegyekből rokonai csak a lakást tudták visszavásárolni. „Vagyis elvették tőlük az egész házat, majd megvehették annak egyik lakását – a rendszerváltás igazságtétele jóvoltából. Annyit mondanék a fő demokratának, csak óvatosan a saját tulajdon igazolásának kérdésében” – írja Lánczi.
A rendszerváltás igazságtalansága olyannyira központi tétele Lánczi filozófiájának, hogy fölülírja a konzervatív ember általános magatartását, a megőrzésre törekvést is. Mivel a kommunizmus elvágta a konzervatív hagyomány szellemi gyökereit, és most is a posztkommunisták uralkodnak, a konzervatívoknak nincs mit megőrizniük, nincs más választásuk, mint radikális változást követelni – írja Lánczi a Konzervatív kiáltványban. Ezt a helyzetet nevezi konzervatív paradoxonnak.
A radikális politikai beavatkozás konzervatív megelőlegezése, a politikai ellenfelek morális kiiktatása és a demokráciához fűződő ambivalens viszony előrevetíti Lánczi gondolkodásának 2010 utáni alakulását. Ahhoz azonban, hogy az Orbán-rendszer támaszává és védelmezőjévé váljon, egyvalami még hiányzott. A hatalom megszerzése.
Az udvarban
Amikor Navracsics Tibor 1993-ban Veszprémből Budapestre, a Közgáz politikatudományi tanszékére került, rögvest barátságot kötött Lánczival. Egy akkori kollégájuk szerint valódi „véd- és dacszövetség” alakult ki közöttük, Lánczi az első időkben segítette a nála tíz évvel fiatalabb, az egyetemi világban kevésbé tájékozott Navracsicsot. Lánczi is barátjának nevezi a jelenlegi EU-biztost, mint mondja, Navracsics tehetséges politikatudós, „sokkal mélyebb ismeretei vannak a politikai tudásról, mint a legtöbb politikusnak”.
Akkori kollégáik közül néhányan már a 90-es évek közepén arra gyanakodtak, hogy Láncziék bedolgoznak a Fidesznek, ennek igazolásaként említik az 1996-ban alapított Magyar Politikai Intézetet. Lánczi szerint azonban az intézettel elsősorban a politikatudományt akarták segíteni, végül a kezdeményezés azért halt el pár év alatt, mert nem tudtak elegendő forrást szerezni, pártoktól pedig nem akartak pénzt kérni. Közben Navracsics 1997-ben átkerült az ELTE politológia tanszékére, Lánczi pedig ösztöndíjjal Amerikába utazott, elmondása szerint épp az 1998-as választás két fordulója között ért haza, a Közgázon rendezett Horn–Orbán-vitát már a helyszínen követte.
Nem teljesen igaz azonban, hogy Lánczi fideszes közeledése 2002-ben kezdődött. Kérdésünkre megerősíti, hogy az 1994-es, a Fidesz számára katasztrofális eredményt hozó választás után Navracsiccsal „és még néhány fiatalemberrel” arról beszélgettek, hogy segíteniük kellene a Fideszt. Navracsics egy találkozót is szervezett Áder Jánossal a Fehér Ház mellé, ám itt Lánczi szerint leszögezték, „hogy Tibor akár be is megy a politikába, én viszont nem akarok”. Navracsics a 98-as kampányt már végigdolgozta Erzsébetvárosban, a választási győzelem után a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs osztályvezetője, majd sajtó- és információs főosztályvezetője lett.
Ha Lánczi tényleg 2002-ben ismerte meg Orbán Viktort, fia megelőzte e téren. Lánczi Tamás ugyanis már 2001-ben, 23 évesen a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott; vélhetően Navracsics hívására ment, akit nemcsak apja barátjaként, hanem az ELTE oktatójaként is ismerhetett. Az ifjabbik Lánczi a miniszterelnök beszédíró csapatában kezdett, egy 2007-es Origo-cikkben ebben a minőségében tárt fel néhány kulisszatitkot az Orbán-beszédekről. 2006-ban a Fidesz frakcióvezetőjének választott Navracsics kabinetfőnöke lett, 2010-ben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba is követte főnökét. Lánczi Tamást 2011 szeptemberében mentette fel Orbán Navracsics javaslatára. A döntés pontos okát nem ismerjük, mindenesetre forrásaink szerint Lánczi András és Navracsics viszonya ezután megromlott, bár Lánczi leszögezi, hogy a közelmúltban is találkoztak. Tamás 2012-ben apja mellé került a Századvég vezető elemzőjeként.
Lánczi nem kívánt válaszolni azon kérdésünkre, hogy a 2000-es évek elején a fián keresztül volt-e beleszólása Orbán beszédeibe. A 2002-es találkozás utáni kapcsolatukat „kölcsönös megbecsülésen és tiszteleten alapuló” viszonyként jellemzi. „Ritkán szoktam beszélni Orbánnal, de mindig kiderül számomra, hogy sokat ad a szellemi építkezésre, mindig szellemi dolgok kerülnek szóba. Ezt nem nevezném tanácsadásnak, mert nem rendszeres, nem szisztematikus. Persze lehet, hogy a miniszterelnök olvassa, amit írok, de ilyen alapon Gyurcsánynak is lehetnék a tanácsadója. Egyszer voltam vele egy rádióműsorban, és láttam, hogy kijegyzetelte a Konzervatív kiáltványt” – magyarázza.
Lánczihoz közel álló forrásaink is úgy látják, a baloldalon némiképp túlértékelik a szerepét. „A fontosabb beszédek, stratégiai döntések előtt talán kikérik a véleményét, de idejének nagy részét biztosan nem ez viszi el” – mondja egy ismerője. Hozzá kell tenni, hogy Lánczi ebben a kérdésben meglehetősen zárkózottnak tűnik, politikai kapcsolataival még barátai előtt sem kérkedik. A Fideszben ugyanakkor van ázsiója, a 2002–2006-os ciklus egy frakciótagja arról beszélt lapunknak, hogy találkozót kért Lánczitól, mert azt beszélték, nagy hatással van Orbánra. Többen Lánczi érdemének tartják a posztkommunistázás előretörését a Fidesz retorikájában, „morális válság”-elmélete egyszerre egészítette ki és alapozta meg ideológiailag Tellér Gyula szociológiai megközelítésű „megalvadt struktúrák” koncepcióját (Tellér hivatalosan is Orbán tanácsadója, pályájáról lásd: Megalvadt gondolatok, Magyar Narancs, 2012. november 8.). Az alapfogalmak megkérdőjelezésére való hajlandóságban, a vezetés, az államférfiúi erények hangsúlyozásában is lehetett szerepe a filozófusnak.
Idővel figyelme egyre inkább a politikai cselekvés, a hatalom problémája felé fordult. Egy 2008-as előadásában Tilo Schabert Boston Politics című művét elemezte. Egy 2014-es Index-cikk az „Orbán-rendszer titkos Bibliájának” nevezte a könyvet, ami talán túlzás, de az biztos, hogy az Orbán körüli gondolkodókra nagy hatást gyakorolt Schabert megközelítése. A könyv Kevin H. White (1968–1983-ig Boston polgármestere) kormányzásának „realista” bemutatására törekszik. Schabert központi tézise szerint a kormányzás logikáját nem érthetjük meg, ha a formális intézményi keretekre koncentrálunk, a kormányzás valódi folyamata ugyanis a kereteket kitöltő, nem ritkán átlépő informális, személyközi viszonyokban zajlik. Ezt az informális kormányzatot udvarnak vagy személyi pártnak nevezi. Schabert szerint ugyan demokratikus intézményi keretek között valósul meg, az ilyen személyi irányítás mindig autokratikus, mindig az egyszemélyi vezető köré rendeződik.
Figyelemre méltó, hogy Schabert szinte ugyanazokkal a szavakkal beszél Kevin White ellenfeleiről, mint Lánczi a korrupciót kiáltó baloldalról. „Durva szavakat használtak rá, és mindezt a média általános igazságokként visszhangozta. Ami a kormányzáshoz szükséges eszköz volt, azt úgy mutatták be, mint a politikai gépezet tiszta, azaz »piszkos« formáját. Amit a barátság művészete mozgatott, azt a korrupció rákfenéjeként láttatták. Ami egy képlékeny kontúrú városban stabil alapok keresése volt, azt a boss típusú politika kirívó példájaként értelmezték” – írja a német politikatudós. Lánczi személyesen is jó viszonyt ápol Schaberttel, egyetlen magyarul megjelent könyvét a Századvég adta ki.
2010-ben Orbán kormányra került, Lánczi pedig a Századvég élére – saját bevallása szerint Stumpf István, Giró-Szász András és „még néhány politikus” hívta. „Sokkal közelebb került a politikához, mint korábban. Megtapasztalta, hogy sokkal több múlik a véletleneken, a személyes kapcsolatokon. Akárcsak azt, hogy nem mindig hallgatnak rá. 2010 utáni munkásságát úgy is lehet értelmezni, hogy megpróbálja feldolgozni és megérteni ezt az élményt” – mondja róla egy közeli munkatársa.
Lánczi korábban is elvetette a politikai filozófiai elvek direkt politikai megvalósításának gondolatát. Az ilyesmit utópizmusnak tartja, amiben mindig benne rejlik a zsarnokság veszélye. Gondolkodásából az következik, hogy a filozófia folyamatos rákérdezés révén szembesítse a politikát saját korlátaival, azaz a dolgok természetével. Legújabb műveiben azonban eljut addig a kérdésig, hogy van-e egyáltalán értelme a filozófiának, nem hajlik-e maga is utópizmusba. „Kérdés, hogy a politikai cselekvő képes-e más normát követni, mint a politika mindennapjaiban alkalmazott normát – azaz a hatalom karbantartásának normáját a siker érdekében” – írja Political Realism című könyvében. Egy tanítványa úgy látja, ez a kérdés még nem dőlt el, és például a család szétverését, az emberi életbe történő biopolitikai beavatkozást Lánczi továbbra is a természet rendje elleni véteknek tartaná. De gondolkodásában a hatalom természetének megértése megelőzte a hatalom korlátainak keresését.
Vissza a tudományhoz
„Az igazsághoz fűződő viszony ugyanolyan erotikus viszony, mint a szexuális késztetés. A liberálisok azt hiszik, hogy ha kondomot húznak, akkor az igazság kevésbé fog fájni vagy fertőzni. Fog. Ellenségeim nem okosabbak nálam, csak cinikusabbak. Ők viszont saját jellemük bugyraiban végzik: semmi hitelesség, csak a hazugság árad belőlük” – írja a Sors-hagyatékban Lánczi. Egész munkásságából és személyéből árad a hit abban, hogy ha a jobboldalnak vannak is hibái, a baloldaliak, a liberálisok, a posztkommunisták százszor erkölcstelenebbek.
Személyes élmények is táplálják a gyanút: elmeséli, hogy a 2000-es évek egy pontján valaki letörölte a teljes levelezését az egyetemi címéről. Kollégáitól hallottuk a történetet, mely szerint 2002-ben a baloldali kormány megpróbálta megakadályozni tanszékvezetői kinevezését. Lánczi azt mondja, egyenesen Kovács László akkori külügyminiszter szólt le az egyetem vezetésének. Egy több századvégest ismerő forrásunktól úgy tudjuk, Lánczit és kollégáit rosszul érintették a kutatóintézetet ért támadások is, hisz „az előző kormánynak is voltak túlfizetett think tankjei, és mindenki tudja, hogy Habony Árpád nem itt veszi fel a fizetését”.
Ehhez képest minden beszélgetőtársunk hangsúlyozza, hogy tanszéke mentes a politikai konfliktusoktól. Ágh Attila máig professor emeritus, korábban tanított itt Karácsony Gergely, jelenleg pedig Dúró József, a jobbikos Dúró Dóra testvére. Lánczi senkit sem rúgott ki, és az új felvételeknél is csak mértékkel érvényesítette preferenciáit. Az órák tartalmába sosem akart beleszólni, és bár furcsának tűnhet, hogy egy olyan ember vezette 14 évig a Politikatudományi Intézetet, aki erős gyanakvással figyeli a modern politikatudományt, megtartotta a képzés erős módszertani megalapozottságát. Forrásaink szerint a Corvinuson egy fokkal jobban követik az aktuális politikai történéseket, mint az ELTE-n, de az egyetemen nem pártpolitizálnak. Lánczi alatt az egyetlen kisebb politikai botrányuk abból lett, hogy egy vitára meghívták a jobbikos Gaudi-Nagy Tamást.
Kedélyes, jó társasági embernek tartják, megítélése sokkal jobb az egyetemen belül és akár távoli ismerősei körében, mint a szélesebb nyilvánosságban. „Nem egy háborús csávó, és nem olyan, mint ahogy egy konzervatív filozófust elképzelnél. Inkább plebejus mentalitású, nincsenek manírjai, imádja a focit, káromkodik vezetés közben” – mondja egy forrásunk. Bár nem tartják a legtehetségesebb előadónak – a tanszék sztárja egyértelműen Török Gábor –, a hallgatók szeretik, mert kellően közvetlen velük. „Nagyon fontos gondolata, hogy a nevelésnek az egész embert kell felemelnie, így ő is teljes énjével részt vesz a tanítási szituációban. A hierarchia egyértelmű, de a nevelő is tanulhat. A kérdések fontosabbak, mint a megoldások, így érdemes nála kérdezni” – meséli egy tanítvány.
A nevelés iránti elkötelezettsége miatt az egyetemen nem okozott meglepetést, hogy indult a rektorválasztáson. 2013-ban is gondolkodott, és most is legalább olyan fontos volt a kollégák bátorítása, mint Orbán Viktor támogatása (a rektorválasztásról bővebben lásd: A király agyasa, Magyar Narancs, 2016. március 24.). Egy forrásunk szerint kifejezetten az egyetem előző vezetéséből biztatták, mert attól tartottak, egy gyengébb jelölt nem tudná megállítani a gazdálkodástudományi kar térnyerését. A politikai ellenoldal képviselői sem félnek tőle, inkább bíznak abban, hogy megvédi az intézményt, amire van is esély, hiszen „a fideszes körben ő nem azt az oktatási álláspontot képviseli, amelyik a német ipar összeszerelő-üzemeként látná szívesen az országot”.
Lánczi a rektorságot visszatérésként értelmezi az akadémiai közegbe. Egy barátja úgy látja, az utóbbi hónapok nagy port felvert interjúival utoljára még „kipolitizálta magát”, de rektorként már máshogy fog nyilatkozni. Politikai szerepét firtató kérdéseinkre nem is igen válaszolt. „Most is váltok, mint 2002-ben. Persze, 60 éves lettem, és az ember élete nem végtelen. Ezzel a korláttal szeretnék innen kezdve egy másfajta intellektuális életet élni.”
| Strauss-iskola Leo Strauss (1899–1973) hatása az Egyesült Államokban a legerősebb, ide menekült és itt írta legtöbb művét a németországi zsidó családba született filozófus. Az amerikai straussianizmust gyakran kapcsolják össze a neokonzervatív politikai gondolkodással és a Republikánus Párttal, mivel számos Strauss-tanítvány töltött be valamilyen kormányzati vagy tanácsadói szerepet a GOP-kormányok alatt. Közülük a legismertebb, Paul Wolfowitz az ifjabb Bush védelmi államtitkára volt, az ő művének tartják az iraki beavatkozás szellemi megalapozását. |
| Egy sikertörténet: a századvég „A felkérés lényege az volt, hogy szemben az előző kormányok körüli kiterjedt és szétaprózódott think tank hálózattal, egy központból segítsük szakpolitikai előkészítéssel a kormány és a miniszterelnök munkáját. Ebben gyönyörű szakmai kihívást láttam” – indokolja Lánczi, miért fogadta el a Századvég Alapítvány kuratóriumi elnöki pozícióját. Állítása szerint elsősorban a gondolatiságért, a szellemiségért felelt, a folyóirat- és könyvkiadással, civilszervezetek segítségével foglalkozott, „de természetesen a kuratórium döntött minden jelentősebb kérdésben”. Az Átlátszó számításai szerint a Századvég Alapítvány és a Századvég Gazdaságkutató Zrt. a 2010-es kormányváltás óta összesen 12 milliárd forint értékben nyert közbeszerzést (ennek egy részét konzorcium tagjaként). A legnagyobb visszhangot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2012-es, 4,1 milliárd forint összértékű „közvélemény-kutatási feladatok, szakpolitikai kutatással alátámasztott tanácsadási, illetőleg tanulmánykészítési feladatok” elvégzésére adott megbízása keltette. Ennek a munkának az eredményéért perelte Joó Hajnalka újságíró a Miniszterelnökséget, ahonnan a jogerős bírósági döntés után idén februárban ki is adták a 77 ezer oldalas iratanyagot. Lánczi a Magyar Időkben példátlannak és felháborítónak nevezte a döntést. „Komoly dologról van szó, a nemzeti és állami érdeket fölülírták a nyilvánosság jogával” – mondta. 2014-ben a Századvég Alapítvány két amerikai céggel közösen kapott 1,3 milliárd forint értékű megbízást a magyar kormány amerikai megítélésének javítására. A 444.hu írta meg, hogy a Századvég 217 oldalas pályázati anyagában a szakmai rész mindössze két oldalt tett ki, a kormány pedig azt a Kern Tamás helyettes államtitkárt jelölte ki a projekt felügyeletére, aki korábban a Századvég tudományos főmunkatársa volt. Pintér Sándor belügyminiszter Fodor Gábor kérdésére adott válaszából tudjuk, hogy a Századvég 21 munkatársa, köztük a vezetőség 2013 óta minősített adatokhoz, államtitkokhoz is hozzáférhetett. A Századvég belekeveredett a „kitiltási botrányba” is. Az egész ügy kiindulópontja az volt, hogy T. Viktor 2014-ben azt mondta az amerikai Bunge cég lobbistájának, kétmilliárd forintért el tudja intézni az étolaj áfájának csökkentését, és azt, hogy az adóhatóság visszatartsa a Bunge egyik versenytársának áfa-visszaigénylését. A pénzt színlelt szerződésekkel a Századvégnek kellett volna átjátszani. A Bunge nem ment bele az üzletbe, hanem tájékoztatta az amerikai nagykövetséget, ennek lett a következménye az érintettek Amerikából történő kitiltása. T. Viktort a bíróság első fokon két év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte befolyással üzérkedésért. Az nem derült ki, hogy T. kinek a megbízásából cselekedett, így nem igazolódott a Századvég esetleges érintettsége sem. Mellár Tamás, a Századvég korábbi kutatási igazgatója még 2014-ben nevezte pénzmosodának a cégcsoportot. A Századvég jó hírnév megsértése miatt perelt, első fokon veszített, áprilisban azonban jogerősen nyert Mellárral szemben. |
