Tartalom

(2016-06-30)

Snoblesse
A szerk.

A szerk.

A szerk.

A jövő emberei

A hétvégén tisztújító kongresszust tartott a Magyar Szocialista Párt, s ki is cserélődött rendesen a vezetése.

A szerk.

A szerk.

A jó barátság alapja

Hogy ki lesz annak a csapatnak a tagja, amelyik nagybrit részről leül majd az unióval átbeszélni az elválás részleteit, még nem tudjuk, de előbb-utóbb kitalálják.

Publicisztika

Uitz Renáta

Publicisztika

Utolsó figyelmeztetés

A volt főbíró becsülete és Európa jövője

Dicséretes, mértékadó, követendő – ilyen és hasonló jelzők illenek leginkább a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága Nagykamarájának ama ítélete elé, amit az EJEB az egykori magyar főbíró menesztésének ügyében hozott. Bár az ítélet a magyar államot alaposan elmarasztalja (100 ezer euró sok pénz), messze nem ez a fő erénye.

Egotrip

Egotrip

Várhegyi Éva: Ekotrip

Újramixelt elixír

A gazdaságpolitika boszorkánykonyhájában újfajta varázsszer kikeverésével kísérletezik a kormány és a jegybank annak érdekében, hogy az uniós pénzek hiányában se álljon le a növekedés. A költségvetési törvény múlt heti elfogadásával és a monetáris politika irányváltásával a szándékot már ténynek vehetjük, bár az új elixír pontos összetevői még mindig nem ismertek teljesen, mivel a kormány őszre ígér egy, a mixet hatásossá varázsló adalékot.

Belpol
Külpol

Körkérdés a brit kilépésről

Külpol

Pofon és lehetőség

Magyar gazdasági és külpolitikai szakelemeket kérdeztünk a népszavazás eredményének lehetséges következményeiről.

Nagy-Britannia a Brexit után

Külpol

Kiváló Királyság

A népszavazási kampány, majd a népszavazás végeredménye szörnyű politikai káoszba taszította Nagy-Britanniát, de még az önfeledten ünneplő Nigel Farage is ráfaraghat. Vagy épp ellenkezőleg.

Nekrológ
Film
Interaktív
Színház

Kisvárdai Fesztivál

Színház

A hatumák birodalma

Van abban valami a mai időkre, a kultúra szerepére jellemző, hogy a Magyar Színházak 28. Kisvárdai Fesztiváljának műsorfüzetében előbb szerepel Viola Szandra Versmasszázs elnevezésű programja, mint Csehov neve, sőt Tompa Gábor kolozsvári színigazgató díszvendégségének híre is csak szerényen húzódik meg a masszázsprogram alatt.

Interjú

Színház

„Elfog az undor”

Fodor Tamás, a Stúdió K igazgatója

Annyi élete van az embernek, ahány figurával találkozik – vallja. Politikai karrierjéről, igazgatói terveiről, színészi alkatáról és az értelmiség felelősségéről is kérdeztük.

Zene

Interjú

Zene

„Tilos a nyenyere”

Egri Péter – Mystery Gang

Óindiai szörfzenéről, Rákosi-kori tánciskoláról és a nyugatosokról is beszélgettünk a Mystery Gang frontemberével a zenekar új albuma kapcsán.

Könyv

Könyv

„Akiben nagyon sokan hittek” - Karsai László történész Szálasi Ferencről és a nyilas uralomról

Idén hetven éve, hogy a népbíróság elítélte és bitófára juttatta a „nemzetvezetőt”. A Balassi Kiadó gondozásában olvasható az első nagyobb lélegzetű politikai életrajz, amely sorra veszi a nyilas mozgalom vezetője életének és politikai pályafutásának régóta vitatott pontjait. A témát három évtizede kutató szerzővel beszélgettünk.

Könyv

Vita nuova

Dante: Isteni színjáték – Nádasdy Ádám fordítása

Az erőn felüli, lehetetlen vállalkozásoknak már jó előre méltán kijáró tisztelet, érdeklődés és rokonszenv kísérte Nádasdy Ádám 2007 óta zajló nagy munkáját, a dantei Commedia új magyar fordításának istenkísértését.

Gasztro
Sport

Kiállítás

Sport

Indul az izmos

Olimpia és politika – Berlin/Barcelona 1936

Idén nyáron ünnepelhetjük a sok szempontból emlékezetes berlini olimpia nyolcvanadik évfordulóját, ám ezzel ellentétben kevesen emlékeznek arra, hogy 1936 nyarán lett volna egy baloldali ellenolimpia is Barcelonában, melyet elsodort a történelem váratlan fordulata.

Tudomány

Ilyen a rák – II. rész

Tudomány

Magától nem gyógyul - Megelőzés, diagnózis, kezelés

Sorozatunk első darabjában a rák okairól és kialakulásáról írtunk. Most a különféle terápiák esélyeit járjuk körül, és választ keresünk arra is, hogy Magyarországon miért oly tragikusak a rákos megbetegedések és halálozások statisztikái.

Riport

Túlzó ügyészi föllépés itt élő afgánokkal szemben

Riport

A nagy fogás

A Budapesti Nyomozó Ügyészség ügyésze, Végh Tamás – aki a teljes kudarcnak tartott Biszku-ügyben képviselte a vádat – tavasszal igazi drágakőre bukkant egy afgánok között lezajlott üzleti vitában.

Tévétorrent
Ételhordó