A pazarlás netovábbja: mahagóni beépítésű, szőnyegborítású vitorlásokat vesz a honvédség

  • narancs.hu
  • 2017. április 24.

Belpol

Nagyon úgy tűnik, hogy egy konkrét típusra írták ki a közbeszerzést.

Simicskó István honvédelmi miniszter 2017 elején arról beszélt, hogy „az elmúlt huszonhat év legnagyobb honvédelmi és haderő-fejlesztési programját indítja el 2017 januárjától a Magyar Honvédség, Zrínyi 2026 néven”. A programról azóta is alig tudni valamit, de ahogy Gyömber Béla blogja kiszúrta, nemrég megjelent egy közbeszerzés, ami azt mutatja: a program elindult. De még hogy!

A közbeszerzés szerint ugyanis hamarosan új járművek kerülhetnek a honvédség birtokába. méghozzá mahagóni beépítésű, szőnyegborítású oldalfalakkal és négy kárpitozott fekvőhellyel, kajüttel ellátott vitorláshajók. „A Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ fogja „hadrendbe állítani”, szolgálatukat pedig Balatonakarattyán fogják ellátni. A vitorlások kezelőit és vendégeit UV álló naptető és füstszínű ablakok védik majd a támadó napsugaraktól” – írja a blog.

A cikk szerint ráadásul a közbeszerzési ajánlat feltételei nagyban megfelelnek a VEGA YACHTSPORT Kft. által forgalmazott, Balaton 25 elnevezésű vitorlás brosúrájában található leírásnak. A Balaton 25 vitorlás egyébként darabonként 27 813 euróba, vagyis nagyjából 8,7 millióba kerül.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.