Sárga csillaggal vagy áthúzott horogkereszttel a kabáton, vagy kézzel készített molinókkal, táblákkal, zászlókkal gyűlt össze két-háromszáz ember a Szabadság téren egy élhető, kirekesztésmentes Magyarországért. Volt vonulás, szónoklatok, s hangos tiltakozás a jelenlegi kurzus történelemhamisító politikája ellen, kiemelve az egykori magyar államigazgatás felelősségét a holokausztért, az elhurcolt és meggyilkolt magyar állampolgárokért.
| ||
A tüntetők egyöntetűnek tűnő álláspontját látszott kimondani nyitóbeszédében Zoltai Andrea, az esemény egyik szervezője, amikor úgy fogalmazott, hogy a holokauszt hetvenedik évfordulóját a magyar kormány a történelmi felelősséggel való szembenézés és a méltó megemlékezés helyett a történelem meghamisítására és az áldozatok emlékének besározására használja fel. Utána több ellenzéki párt képviselője is felszólalt, elsőként Hiller István (MSZP) beszélt a szabadság tereiről, szűkülő formáiról, illetve arról, hogy „határozottan és együtt, másokat is hívva” ki kell mondani, hogy az ország náci megszállásának 70. évfordulója alkalmából nem az a méltó emlékezés, hogy emlékművet állítanak a Szabadság téren, ahol a birodalmi sas a tér sarkában megbúvó Horthyval ismét összekacsint. „Nem akarjuk sem a birodalmi sast, sem Horthyt, főleg nem együtt.” Hiller szerint a szembenézés a történelmi igazsággal nagyobb társadalmi nyugalmat teremtene, ám ami ma folyik, véletlenül sem visz abba az irányba.
Vadai Ágnes (DK) úgy kezdte gyújtó hangú beszédét, hogy „nagyobb a baj, mint gondoltuk”. A politikus sorra vette az elmúlt évek figyelemre méltó eseményeit, amelyek – a parlamenten belül vagy kívül – azt mutatták, hogy „a nácik beszivárogtak a köztársaság intézményeibe”, s ehhez a kormány – mikor kedélyesen, mikor halkan, de valahányszor módfelett készségesen – segítő kezet nyújtott. A hosszan sorolt példák között szerepeltek a Horthy-szobrok, a Jobbik parlamenti listázása, a Nemzeti Alaptanterv átírása, a „nemzeti konzervatív íróknak” becézett szélsőségesek, mint Tormay Cécile, Wass Albert vagy Szabó Dezső dicsőítése, vagy éppen Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet vezetőjének legutóbbi kijelentése. Vadai valamennyi magyar ember lelkiismeretére is kívánt apellálni: „Ne mondd azt, hogy nem érdekel, ne mondd azt, hogy hideg van, vagy hogy nem vagy zsidó. (…) Sokan nem vagyunk zsidók, de azért jövünk el ide, mert emberek vagyunk, és normálisak vagyunk, és nem tűrjük a kirekesztést.” Majd némileg vészjóslóan hozzátette: „Ne mondd azt, hogy téged nem érdekel, mert egy nap munka után hazamész, és azt fogod látni, hogy a gyereked vagy az unokád Prohászkát, Tormay Cécile-t vagy éppen Nyírőt magol, és ülni fogsz a vacsoraasztalnál, és kedélyes beszélgetés helyett kirekesztő mondatokat fogsz hallani.”
Beszélt még Karácsony Gergely (Együtt–PM) is, szerinte nem az a legnagyobb baj, hogy vannak őrültek és zavarodott fejű fiatalok, hanem az, hogy mára már nincs határ a szélsőjobb és a jobbközép között, eltűnt minden, ami jól megkülönböztethetővé tette ezeket egymástól. Ezután egy gyors történelmi összefoglalót adott arról, vajon miért nem talál magának a jobbközép olyan saját, vállalható személyeket, akiknek bátran emelhetnének akárhol szobrot, s miért kell a szélsőségesek kedvenceit még nagyobb dicsben feltüntetni. Karácsony végül oda lyukadt ki, hogy „vannak bűnök, amik megbocsáthatók, de a holokauszt nem ilyen. Az egyetlen lehetséges mód az, ha ezekkel a bűnökkel szembenézünk, hiszen akkor lesz Magyarország újra köztársaság.”
Végül Popper Gábor (Liberálisok) saját, személyes történetét osztotta meg a jelenlévőkkel, amelyben elmesélte, hogy míg nagyapjának és apjának 70 évvel ezelőtt volt mitől félnie, neki már nem kellett, akkor sem, ha többször tudatták vele, „tudják, hogy mi”. „Vigyázó szemetek Londonra vessétek” – szólt, hangsúlyozva ezzel, hogy az angol fővárosban nemrég megmutatták, hogyan kell fellépni a szélsőségesek ellen, utalva ezzel Vona Gábor fogadtatására. Popper elmondta, hogy legfőbb értékeink egyike a szabadság, ezért is kell minden erővel és eszközzel fellépni az ellen, ami ma megmérgezi az országot.
A demonstráció zárásaként a tervezett szobor majdani helyén Sebő Gábor, a Tiszta Kezek Mozgalom aktivistája elmondta, hogy innentől kezdve mindennap jelen lesznek a Szabadság téren, hogy fellépjenek az ideológiai agresszió ellen, s némán tiltakozzanak a szoborkomplexum megvalósítása ellen – természetesen bárki csatlakozhat folyamatos jelenlétükhöz. Hogy mindez mennyire jelentett komoly ellenvetést a kormány vonatkozó terveivel szemben, az nyilván nem az összegyűltek jóakaratán múlik. Eddigi tapasztalataink szerint két-háromszáz ember tiltakozása a legritkább esetben sem szokta befolyásolni Orbán Viktor terveinek megvalósítását. Ennek tudatában viszont külön elismerést érdemel minden megjelenő. Kevesen voltak, de úgy tettek, mint akik nem hagyják magukat. Példájuk előbb-utóbb eredményre vezet, ezt különösebb derűlátás nélkül is biztosra vehetjük.
