A Mafilm vergődése: Államgyár

szerző
Mihalicz Csilla
publikálva
2001/19. (05. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

mint fölszántani és sóval bevetni a filmgyár maradványait.

Az ágazat lezüllése mindenekelőtt az alábbi három okra vezethető vissza: a közszolgálati televízió mint fő megrendelő kiesése; a szakmai koncepció hiánya; az ingó és ingatlan vagyon elherdálása. (Ez utóbbi a szakma meglehetős részvétlensége mellett zajlott.) Bár jó néhány befolyásos filmrendező adta egymásnak a kilincset az új pártközpontokban, a diskurzus nem arról folyt, hogyan lehetne nyereségessé tenni a magyar mozgóképgyártást, hanem arról, hogy mennyi is kell egy-egy új filmre. Ezért is kellett tíz évet várni egy - csaknem teljes - szakmai konszenzussal kiizzadott filmtörvénytervezetre.

A kudarctörténet másik szereplője a mindenkori politikai kurzus, amely a problémahalmazból mindössze a néhány milliárdnyi privatizálható ingatlant vette észre - miközben lövése sem volt arról, mit kezdjen a jól képzett, ám filmkészítési lehetőség nélkül maradt szakemberek hadával és a túlméretezett infrastruktúrával.

Lefelé a lejtőn

A szakmai koncepció kidolgozására hivatott minisztériumi apparátus leépült, a filmfőosztály megszűnt. A Magyar Mozgókép Alapítvány - később Közalapítvány (MMKA) - létrehozásával (1992-ben) a filmesek látszólag kezükbe vették a sorsuk irányítását: a pénz elosztásáról maguk dönthettek. (Pontosabban: az általuk létrehozott kuratóriumok.) De sem azt nem sikerült elérniük, hogy a filmkultúrára szánt - az MMKA-n keresztül folyósított - éves támogatás kövesse az inflációt, sem azt, hogy a filmgyártás utat találjon a magántőkéhez. Nem akadt kultúrpolitikus, akinek sikerült volna elfogadtatnia a pénzüggyel az adó- és áfatörvény módosítását, amely a magántőkét érdekeltté tette volna abban, hogy filmgyártásba fektesse a pénzét. Ilyen kedvezmények nélkül viszont a parányi magyar piacon még az úgynevezett közönségfilm sem nyereséges.

A rendszerváltást követően a filmgyártó bázis, a Mafilm a vagyonkezelő szervezet energetikai portfóliójába került, a szénbányák és a hőerőművek közé.

A vagyonkezelő koncepciótlansága persze abból is adódott, hogy a Mafilm értéke aránytalanul magasabb volt, mint az ár, amit ki lehetett alkudni érte. Gyanítható volt, hogy pénzügyi befektetőt e kevés haszonnal kecsegtető vállalatóriás fejlesztéséhez hiába keresnek, míg szakmabeli jelentkező esetében fennállt annak a veszélye, hogy az infrastruktúra megszerzése és a konkurencia kiküszöbölése céljából venné meg a céget.

A döntés először 1991 novemberében vált halaszthatatlanná, amikor a megrendelések híján maradt, alaposan eladósodott Mafilm egyik legnagyobb hitelezője (a fővárosi és Pest megyei társadalombiztosítás) felszámolási eljárást kezdeményezett a cég ellen. A vagyon egy 1990-es becslés szerint ekkor még 1,7 milliárd forint volt. (Történetünk folyamán a legértékesebbnek tartott Róna utcai és fóti telep sorsára koncentrálunk. Megjegyzendő: a pasaréti telep, illetve a MOVI, a Mozi- és Videofilmgyár Könyves Kálmán körúti ingatlanjának "értékesítése" ugyancsak vadkapitalista módszerekkel történt.)

1992 júliusában a Róna utcai és a fóti telep kikiáltási ára 840 millió forint; decemberben végül 415 millióért kelt el. A vevő - Filmunió Kft. néven - két bank (Kereskedelmi és Hitel Bank [KHB] 25, Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank [MBFB] 10 százalék), a Duna Televíziót működtető Hungária TV Alapítvány és a 33 filmes szervezetet tömörítő Mozgókép Alapítvány a vagyonkezelő mellett.

Találgatták is akkortájt, vajon mire kell a bankoknak a kétes értékű üzletrész. Rossz volt a kérdésfölvetés; a Duna Televízió indulásához kellett egy működőképes telephely - és a banki háttér. (Néhány évvel később egy másik televíziót is sikerült kistafírozni a Róna utcában.) A Duna Televízió azonban nem tudta elég munkával ellátni a gyártóbázist, a korábban kétezres állományú filmgyárnak 1993-ra 270 alkalmazottja maradt. A cég élére a Konzumbank vezérigazgatójaként egyes vélemények szerint leszerepelt Marosi Györgyöt nevezték ki kvázi-csődbiztosként.

A részvénytársaság

1994. január 1-jén a Mafilm 500 milliós alaptőkével részvénytársasággá alakul. A KHB hamarosan kiszáll (miként a Hungária TV is), átadva részvénycsomagját a fűt-fát-fejlesztést ígérő MBFB-nek. Ez utóbbi azonban fejlesztés helyett 38 millióért eladja részesedését egy amerikai-magyar produceri cégnek, a Transatlantic Media Association (TMA) Kft.-nek.

A TMA - Helle László ügyvezető bevallása szerint - valójában nagyobb részesedést szeretett volna a Mafilmből. Végső soron abban bízott, hogy részvényei ellenértékeként sikerül majd megszerezni a fóti 23 hektáros gyártótelepet. Az egyharmados tulajdonrészt szerzett TMA és az ÁPV Rt. feltétlen támogatását bíró menedzsment között kezdettől éles ellentét volt. Mivel Marosi György többszöri megkeresésünkre sem reagált, ezért nem tudtuk megkérdezni ennek okait.

Helle László szerint alapvetően másképp látták a Mafilm fejlesztésének lehetőségeit. Marosi szerint - az általa adott interjúk alapján - a forgótőke hiánya lehetetlenné tette, hogy a cég koprodukciós partnerként vállalkozzon, a bérmunkák révén viszont nem jutott elég bevételhez. Marosi hitelfelvétellel és különféle pénzügyi manőverekkel próbálkozott: az anyacég tehermentesítése érdekében Mafilm-tulajdonú gazdasági társaságokat alapított. A "fedezeti reorganizáció" elnevezésű bűvészmutatvány révén ugyanis a költségek a fedezetteremtő kft.-knél jelentek meg. Másutt Marosi azzal magyarázta a műhelyek önálló kft.-kké alakítását, "hogy a csónakok el ne süllyedhessenek a bizonytalan jövőjű hajóval". E mentőakciók mellett - biztos, ami biztos - a volt bankár nem fizette a cég adó- és társadalombiztosítási járulékait sem.

Az rt. közgyűlési jegyzőkönyveiből kihámozhatóan a saját pénzét kockáztató Helle ezt több ízben szóvá tette. A vezérigazgatóhoz intézett kérdéseiből kitűnik: pazarlónak ítéli a menedzsment gazdálkodását. Tény: az átalakuláskor Marosi nullszaldós céget vett át. Az első év végére még csak hatvanmillióra rúgott a veszteség, a második év végére azonban már elérte a 250 milliót. Az is tény, hogy Marosi mellett az rt.-nek volt egy-egy termelési, értékesítési, illetve gazdasági igazgatója is, és - a hozzájuk tartozó igazgatóságokkal - éves költségvetésük pontosan megegyezett az első évi veszteség mértékével.

Amikor 1995 végén megjelentek a cégnél az APEH végrehajtói, látszott, hogy nincs tovább. Marosi alaptőke-emelést javasolt, amit Helle elutasított. Mint mondja: alaposan megtanulta azt a közgazdasági alaptételt, hogy ha egy cégnek rosszul megy, akkor vissza kell fogni a rezsit. Ha pedig nincs pénz, akkor termelni kell. A TMA e tekintetben meg is tett minden tőle telhetőt, a Mafilm megrendeléseinek többségét - külföldi bérmunkákat - Helle cége szállította.

Megment a konkurens

A producer szerint a filmművészet meghalt, a filmipar viszont hatalmas biznisz. Le kell szállni a magas lóról, és bérmunkát vállalva megtermelni az évi egy-két művészi alkotásra valót. A Mafilmre vonatkoztatva: meg kell szabadulni a "vízfej"-től. A fóti telep alkalmas arra, hogy hatékonyan működő filmgyárrá alakítsák, a város közepén levő Róna utcai részleget azonban jó áron el kell adni.

Mivel a TMA elutasította a tőkeemelést, a menedzsment 1996 végén újabb nyuszit húzott elő a kalapból (ekkorra a Mafilm már az átalakuláskor számba vett vagyonának 20 százalékát elveszítette). A nagy ötletet hivatalosan Suchman Tamás privatizációs miniszter terjesztette elő, s rábólintott a kulturális miniszter, Magyar Bálint, valamint az illetékes parlamenti bizottság is. A részvények kétharmadát birtokló tulajdonosok (az ÁPV Rt. és a Magyar Mozgókép Közalapítvány) Mafilm Befektetési Kft. néven gazdasági társaságot alapítottak, amelybe saját részesedésként a Mafilm Rt. részvényeit vitték be, valamint az ÁPV Rt. 65 millió forint készpénzt is. Vagyis a kft. kétharmados tulajdonosa lett az rt.-nek. A kft.-be - az ÁPV és az MMKA mellé - tulajdonosként belépett az MTM Kommunikáció (a későbbi TV 2 tulajdonosa, amely 1996-ban bérlőként betelepült a Róna utcába, és akkor már javában készült a kereskedelmi csatorna megszerzésére), valamint az InterCom (Andrew Vajna cége), 145, illetve 40 millió forintos hozománnyal. A kft. ügyvezetője Marosi György lett, aki megtartotta a Mafilm Rt.-ben viselt vezérigazgatói tisztét is.

Amikor az rt. közgyűlésén a TMA tájékoztatást kért a kft. alapításának körülményeiről, azt a választ kapta: "Az rt. kénytelen volt eszköz-forrás oldali cserét végrehajtani." Lefordítva: a kft. megvásárolta a Róna utcai ingatlant az rt.-től (amelynek ugyebár többségi tulajdonosa) 250 millió forintért (vagyis a kft. alaptőkéjének pénzbeli részéért), majd megegyezett a hitelezőkkel, hogy fogadják el ezt a bankban elhelyezett összeget fedezetként, és álljanak el a végrehajtástól; megígérve persze, hogy a Mafilm két éven belül rendezi köztartozásait.

Az ily módon kijátszott TMA is megpróbált jól kijönni a dologból. Bejelentette: részvénycsomagja fejében a fóti telepre, valamint 10-15 millió forint készpénzre tartana igényt - óvatos becslések szerint a kért ingatlan értéke akkor 180 millió forint volt -, de az ÁPV Rt. nemet mondott.

A Horn-kormány alatti privatizációs hullám során 1997-ben a törvény a teljes egészében magánkézbe adandó vagyonként vette számba a Mafilmet. Marosi többször is nyilatkozta: legfőbb feladatának tartja a cég privatizációra való előkészítését.

A TMA részesedése komoly veszélyben forgott. Megpróbálkoztak tehát a bírói úttal: panaszt tettek a Fővárosi Főügyészségnél a szerintük meglehetősen zavaros hátterű Mafilm Befektetési Kft. cégbírósági bejegyzése miatt. Beadványukat az ügyészség ugyan megalapozottnak találta több ok miatt is (lásd A Fővárosi Főügyészség álláspontja című keretes anyagot), a keresetet azonban a Fővárosi Bíróság elutasította, mely ítéletet a Legfelsőbb Bíróság is helyben hagyta.

A cech ára

Hosszú ideig semmit sem lehetett hallani arról, mi az MTM és az InterCom nyújtotta mentőöv ára. Az MTM szorgos hangyaként nekilátott berendezni a fészkét, a szakma pedig olvadozott: lám, a TV 2 nemcsak pénzt ad magyar filmekre, de még a filmgyárat is rendbe teszi.

Az új tévétársaság kezdettől tudta, hogy a magáét építi, de ez a közvélemény számára csak 1999-ben derült ki. 1998 tavaszán még kiírták ugyan a privatizációs pályázatot a Mafilmre, az eredményhirdetéssel azonban várt a Horn-kormány, mondván, hogy a választások előtt nagy horderejű döntéseket már nem hoz.

Aztán jött a kormányváltás: a Fidesz elképzelése azonban merőben más volt. Várhegyi Attila, a szaktárca politikai államtitkára közölte: a Mafilm egyelőre állami tulajdonban marad. A filmügyek menedzselésére és a filmtörvény előkészítésére miniszteri biztost nevezett ki, Tóth Erzsébetet, az MMKA elnökét.

Az MTM Kommunikáció legott be is jelentette vételi szándékát a Róna utcai épületekre. Várhegyi szívta a fogát, s nyomban nyilatkozott: az előző ciklus kulturális politikáját ostorozta, amiért "előnytelen, egyoldalú szerződést kötöttek a Mafilm-vagyonra". Ekkor tudta meg ország-világ, hogy az MTM 1996-ban azzal a feltétellel adta a 145 milliót és fogott a 250 milliós beruházásba a Róna utcában, hogy cserében 1998 őszétől elővásárlási jogot szerezhet az általa bérelt épületrészekre. Várhegyi tehát kénytelen-kelletlen kijelentette: a vételi jog a szerződés szerint megilleti az MTM-et, amely kártérítésért perelhetné az ÁPV Rt.-t, ha az üzlet mégsem jönne létre. A tulajdonosok (ÁPV, MMKA) így 1999 júliusában egyhangúan megszavazták az adásvételt.

A közalapítvány nehéz helyzetben volt a voksoláskor. Az MTM ugyanis mindvégig ravasz körültekintéssel kezelte a filmszakmát. A magyar filmek készítésére fordított támogatás éves összege 1997 óta 500 millió forint. Mindenkor gondosan ügyel arra, kinek a produkciójára kell feltétlenül pénzt juttatnia. (Tegyük hozzá: a médiatörvény előírja a kereskedelmi televíziók számára magyar filmek támogatását.) 1998-ban privatizációs ajánlatában azt is megígérte, hogy a magyar filmgyártás kiszolgálásakor kedvezményes árakat alkalmaz.

Az MTM ügyelt arra, hogy ne erőből vigye át az akaratát: fölajánlotta például a közalapítványnak azt a szinkronstúdiót, amely a játékfilmek utószinkronjához nélkülözhetetlen. Ennek a szakmai szervezetek is megörültek, az MTM tehát megkapta az MMKA "igen" szavazatát.

Az ügylet két részből állt: az MTM kiszállt a kft.-ből, felajánlva megvételre 26,5 százalékos üzletrészét (114,6 millió forintos névértéken). Ennek fejében kapott két irodaépületet és zenetermet (ugyanígy épületet kért a lelépés fejében az InterCom is). Ezenfelül bejelentette igényét további épületekre, fölkínálva értük 100 millió forintot. A nagyságrendeket érzékeltetendő: mindaddig a Mafilm bevételeinek tetemes részét - évi 60 millió forintot - jelentette az MTM által fizetett épületbérleti díj. A mai 39 százalékos ingatlanrész értéke becslések szerint másfél milliárd forint. Az MTM tehát 250 millióért kapta meg a 61 százalékot; jó üzletet csinált.

A Mafilm visszaszorult a cselédszobába. Marosinak még adatott egy év; ezalatt a vezérigazgató-ügyvezető még produceri képességeit is megcsillanthatta. A Mafilm számára azonban balul ütött ki a vállalkozás: a Jadviga párnája tetemes veszteséget hozott. Marosi György 2000 nyarán távozott - nemcsak jókora végkielégítéssel, de egy saját cége számára kötött koprodukcióval is, továbbá Mafilm-tulajdonú kft.-kben is részesedést szerzett. (A Mafilm produceri cégéből, az Investből utóbb kivásárolta az MMKA.)

Miután a fóti telep megszerzése hiú ábránd maradt, a TMA-nak sem volt maradása; üzletrészéért 100 millió forintot kapott.

Egy elképzelés

A Glamour című szemledíjas film producereként ismertté vált Sipos Kornélt Várhegyi hozta a Mafilm élére. Sipos alighanem abban bízott, hogy filmes szakember lévén képes lesz külső megrendeléseket szerezni a filmgyárnak, egy épkézláb koncepció - és a politikai kapcsolat - pedig megnyitja a technikai fejlesztéshez szükséges forrásokat.

Sipos két fő problémát látott: a Róna utcai telepen a Mafilm elveszítette az értékesebb ingatlanokat, a maradék infrastruktúra pedig már csak folyamatos veszteség termelésére elég. (Hónapról hónapra lehetetlen helyzetet teremt például, hogy az ingatlan közüzemi díjait - külön villany- és gázóra hiányában - nem tudják másképp megosztani a TV 2-vel, mint a tulajdoni hányad arányában. Ám míg a Mafilm műhelyeiben gyakorlatilag nincs termelés, a TV 2 folyamatosan üzemel.) A technikai fejlesztést a fóti telepre kell koncentrálni, az ingatlanberuházás értékét 1,6 milliárd forint körüli összegre kalkulálták. A gazdasági és a kulturális tárca ígért egymilliárdot, a többit hitelből finanszírozta volna a cég. A tárcákkal a megállapodást már nem volt idő megkötni.

Sipos Kornél szerint az elmúlt években a Mafilm "elfelejtett" filmet gyártani. Együttműködést ajánlott ezért az MTV-nek, hogy produkcióikat a Mafilmnél gyártassák. Választ nem kapott. Előkészített egy megállapodást is az MMKA-val és a kulturális tárcával, mely szerint a produceri irodák azzal a feltétellel kapnak filmterveikre állami támogatást, ha a filmek költségvetésének 20-30 százalékát a Mafilm kapacitásának igénybevételével költik el. Ennyi protekcionizmus még megengedhető, véli, a Mafilm technikai színvonalát tekintve egyébként még mindig a negyedik a piacon. A megállapodás aláírása végül elmaradt.

Külföldi megbízásoknál szerinte nem kell feltétlenül koprodukciós partneri szerepre törni, nagyon is megéri bérmunkákat vállalni. A forgótőke hiánya nem lehet magyarázat arra, miért nem készültek filmek az elmúlt években a Mafilm műtermeiben. A filmszakmában soha nincs együtt a pénz; lehet viszont olyan szerződést kötni, amely figyelembe veszi ezt a hendikepet; lehet bankokkal is megfelelő finanszírozási szerződést kötni.

Sipos Kornél rokonszenvindexe egyébként néhány hónapja még nem volt ilyen magas. Amikor a filmesek először szembesültek a kormányzat azon ötletével, amely az eddig az MMKA közvetítésével szétosztott filmtámogatási keretet egy részvénytársasági formában működő filmközponthoz rendelné, többen gyanakodtak: a Mafilm lesz ez a filmközpont, s visszatér az állami filmgyártás szocialista modellje, amelyben millenniumi szuperprodukciók készülnek majd, s ahol a valós és a papírra vetett költségvetés közti különbséget majd jótékony homály fedi.

Sipos Kornél nagyszabású kibontakozási terve a Mafilm-csoportba integrálná az állami tulajdonú stúdiók egy részét (amelyek forgatókönyvek gondozásával s "a forgatás anyagi feltételeinek megteremtésével" is foglalkoznának, tehát produceri szerepkört is betöltenének) és a Filmlabort, a képi utómunka bázisát. A cégcsoport bevételei a filmgyártás - és az ingatlanok hasznosítása - mellett "új médiaipari tevékenységekből" származnának, úgymint: önálló produkciós munka szervezése - szem előtt tartva a független irodák érdekeit -, reklámstúdió, jogi iroda, Mafilm-MTV közös raktárbázis, befejezési garanciavállalás, színészválogatás/casting, CD-ROM üzletág, internetszolgáltatás. Hosszú távon - a megrendelés folyamatos biztosítása érdekében - Sipos tervei között szerepelt a tematikus televíziós csatornák elindítása is.

A koncepció sorsa bizonytalan. A nemrég kinevezett utód, Háber Ferenc mandátuma néhány hónapra szól. A Mafilmet egy éve - a TMA kivásárlása után - ismét kebelére ölelte az ÁPV Rt. Azt pedig már megtapasztalhatta a filmes szakma, mennyire gondos gazda az állam. Az ÁPV egy évtizeden át kétféle koncepciót váltogatott a Mafilmmel kapcsolatosan: el kell adni, illetve vissza kell venni. Hátravan még a felszámolás. Igaz, az sem ismeretlen a filmesek előtt: a felszámolóbiztos nevét, aki eladta a MOVI-t egy fantomisztikus kft.-nek, őrzi a szájhagyomány. Miként a Dialóg stúdióért felelős kollégájáét is, akinél utoljára föltűnt az a több milliót érő BL3-as kamera, amelyet azóta feketén bérelhetnek, akik tudják, hol kell keresni.

Sipos menesztése (lásd Sipos Kornél leváltása című írásunkat) azt sejteti, hogy a Mafilm vezérigazgatói posztja nem szakmai kérdés. Azon problémák közé tartozik, amelyeknek megoldása a Centrál kávéház asztalánál, netán a megyei mérkőzések szüneteiben dől el annak függvényében, ki mit sugdos a miniszterelnök fülébe.

Mihalicz Csilla

Sipos Kornél leváltása

általános vélekedés miatt három ok miatt történt:

1. A készülő Széchenyi-film, a Hídember - amelynek felsőbb kérésre producere is volt - 1,8 milliárdos költségvetését 400 millióval csökkenteni akarta. Ezzel állítólag magára vonta a miniszterelnökkel jó kapcsolatot tartó címszereplő, Eperjes Károly haragját.

2. Szerepet vállalt a Filmmúzeum televíziós csatornát üzemeltető részvénytársaság igazgatótanácsában. Sipos ugyan azt mondja, néhány nappal az alapítás után (2000 októberében) kilépett a testületből, a kilépésnek azonban a cégbíróságon a mai napig nincs nyoma. Sőt a 2001. február 1-jei keltezéssel beadott - az alapítás óta bekövetkezett változásokat is tartalmazó - okirat az igazgatóság egyik tagjaként Sipos Kornélt jelöli meg.

3. Sipos Kornél szorgalmazta, hogy az MTV és a Mafilm infrastruktúráját az ésszerűség kívánalmai szerint párhuzamosan tervezzék; az állami tévé és az állami filmgyár például miért nem egymást segítve, egymás érdekeit figyelembe véve építkezik, amikor mindketten műtermeket, irodákat, raktárakat stb. építenek. A közszolgálati televíziónak például nincs szüksége 800 négyzetméteres műteremre, állítja, ha a Mafilm fóti telepén épülő ipari parkban is lesz ilyen. Többek szerint e véleményével Sipos az MTV székházprojekttel megbízott Millennium 2000 cég - hátterében a filmszemlét lebonyolító Kisrókus Kft. ügyvezetőjével, Ocskó Istvánnal - érdekszférájába tévedt.

A Fővárosi Fő-ügyészség álláspontja

szerint nem lehet részvény tulajdonjogának átruházása révén kft.-t alapítani, tudniillik a részvény "tagsági és vagyoni jogokat keletkeztet, és ezt nem teheti egyszerre kft.-ben és rt.-ben is". Ezentúl céget csak adózott eredményből lehet alapítani, nem pedig a jegyzett tőke terhére. Továbbá: fizetésképtelen cég részvényeinek névértéken történő apportálása semmiképpen sem "a tényleges helyzetet takarja".

szerző
Mihalicz Csilla
publikálva
2001/19. (05. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra