Aránytalanul magasan tartott vízdíjak, a profit kicsempészése, nem a pécsiek érdekeit szem előtt tartó üzletpolitika és - a legutóbbi vádak szerint - gazdasági bűncselekmények sorozata: mint a fölsorolás is mutatja, kissé megromlott a viszony a pécsi önkormányzat és a francia Suez Environnement között, amelynek jogelődje, a Lyonnaise des Eaux-Dumez 1995-ben szerzett 48,05 százalékos részesedést és menedzsmentjogokat a Pécsi Vízműben. A Suez delegálta vezetés október ötödikei kidobása és az azóta tartó nyilatkozatháború közismert, az idáig vezető okok azonban kevésbé.
Összebútorozás
A viharos válással végződött történet az első önkormányzati ciklusban kezdődött, amikor az SZDSZ-Fidesz-városvezetésnek kezdenie kellett valamit a tulajdonába kerülő, többnyire alacsony színvonalon, folyamatos veszteséggel működő hajdani állami cégekkel. Egy akkori önkormányzati képviselő mellett dolgozó forrásunk szerint a legrosszabb helyzetben a vízmű volt, amely jelentős veszteséget termelt, miközben a vízdíj is magas volt. Mindez persze a sajátos helyi adottságoknak is köszönhető: a minden jelentősebb folyótól távol fekvő várost saját vízlelőhelyei mellett a Dunából vételezett vízzel látják el, a domborzati viszonyok pedig megdrágítják a vízszolgáltatást.
Az államtól megnyert, masszívan veszteséges önkormányzati cégek működtetésére a városvezetés több esetben külföldi befektetőket keresett: a vízműnél a Kaposvárott akkor már érdekelt Lyonnaise 1993 elején került képbe, a tárgyalások pedig az Orbán-kormány későbbi igazságügyi államtitkára, Mikes Éva vezetésével és az egyik akkori alpolgármester, Páva Zsolt részvételével zajlottak. Az ügylet sok kényes kérdést felvetett, hamar világossá vált például, hogy a magánkézbe adás az átszervezéssel párhuzamosan létszámleépítésekkel járna, hiszen például míg az akkori vízmű illetékesei szerint egy vízóra-leolvasó naponta 16 órát képes ellenőrizni, addig a Lyonnaise ezt a mennyiséget mindjárt 40-re becsülte. A képviselőknek és a közvéleménynek azzal a gondolattal is meg kellett barátkoznia, hogy egy önkormányzati érdekeltségű cég is lehet profitorientált, ráadásul a befektető maga is pénzt kíván hazavinni. A megállapodás részleteit 1994 közepére lényegében tisztázták, akkorra a pécsi közgyűlés túlnyomó többsége egyetértett a magántőke bevonásával, és többé-kevésbé annak módjával is. A korabeli közgyűlési jegyzőkönyvek egy mai szemmel furcsa világot tárnak elénk, amelyben például a kisgazdapárti vezérszónok érvel a részleges privatizáció mellett azzal, hogy a francia multi ajánlata a "jövő perspektívája".
A végleges döntés mégsem született meg ebben a ciklusban, miután az ügy a választási kampányig nem zárult le: az 1994 novemberében leköszönt közgyűlés megerősítette a vízmű magánkézbe adását érintő összes addigi döntését, de a végső szót a következő testületre hagyta. Az országos szocialista előretörés és az SZDSZ kormánykoalícióra lépése ellenére Pécsett fennmaradt az SZDSZ-Fidesz-együttműködés, és egészen 1996 májusáig a várost sajátos "katyvaszkoalíció" irányította Páva Zsolt vezetésével (bővebben lásd: Mint a nagyok, Magyar Narancs, 1996. július 11.). A kaotikus közgyűlési viszonyok ellenére a tárgyalások folytatódtak, és 1995 áprilisában nagy többséggel létrejött a végleges megállapodás. Ennek értelmében a korábbi Pécsi Vízmű Kft. tulajdonát apportálták a Pécsi Vízmű (PV) Rt.-be, amelyben ez 50,05 százalékos tulajdonrészt jelentett: a fennmaradó részből a Lyonnaise 48,05 százalékban részesült, a környező kistelepülések pedig kisrészvényesek lettek.
A 25 évre szóló szerződés során az úgynevezett kontinentális modellt követték, azaz a közművagyon (egyszerűbben szólva a cső- és csatornahálózat) önkormányzati kézben maradt, a multi pedig a szolgáltatást ellátó cégben szerzett kisebbségi részesedést, a közműhálózat használatáért bérleti díjat fizetett. Már csak emiatt is nehezen értelmezhető a mostanában felbukkanó "magyar vizet magyar kézbe" szólam, hiszen a Lyonnaise/Sueznek nemcsak a vízvagyonhoz, hanem a közműhálózathoz sem volt sok köze - leszámítva az utóbbi rekonstrukciójára költött összeget. A magánbefektető a menedzsmentjogok megszerzésével biztosította érdekeit, azaz ő választhatta meg a cég vezetését. Az ennek tevékenységét ellenőrző igazgatóságban viszont az önkormányzati delegáltak voltak többségben, a felügyelőbizottság (fb) elnökét szintén a város delegálta. A Lyonnaise/Suez számára biztosítékot jelentett az is, hogy stratégiai kérdések keresztülviteléhez a cég közgyűlésében 75 százalékos szavazatarány szükséges, azaz kötelező megegyeznie az önkormányzatnak és a befektetőnek.
A cég működési modellje mellett a legtöbb vitát a vízdíj kiszámítási módja váltotta ki, amire egy bonyolult képletet dolgoztak ki a felek annak érdekében, hogy a díj változása előre tervezhető legyen az infláció és egyéb külső faktorok figyelembevételével. A kérdés azért is volt érzékeny, mert a már említett helyi sajátosságok miatt Pécsett hagyományosan drága a víz. A képlet nem jelentett automatikus áremelést, a végső szót ugyanis mindig a városi közgyűlés mondta ki, és többször előfordult - főleg választások közeledtével -, hogy a díj a cég által javasoltnál jóval kisebb mértékben vagy egyáltalán nem emelkedett. Ennek köszönhetően az elmúlt 14 évben reálértékben valójában jelentősen csökkent a víz- és csatornadíj Pécsett - bár mint most szeptemberben kiderült, az önkormányzat aktuális vezetése számára nem eléggé. Az osztalék 48,05 százaléka mellett a Lyonnaise/Suez az éves árbevétel 2 százalékát (az elmúlt időszakban éves szinten mintegy 120 millió forintot) kapta az általa biztosított műszaki és informatikai "know-how"-ért cserébe, menedzsmentdíj formájában. A mostanság a multi ősbűneként emlegetett menedzsmentdíj mellett lényegesen kevesebb szó esik arról, hogy az önkormányzat is garantált pénzhez jutott az éves árbevétel mindenkori másfél százalékát kitevő ellenőrzési díj formájában, amelyet 2002-től a közműhálózat használata után fizetendő bérleti díjba építettek be.
A közös szolgáltató létrehozását megelőző viharos időszak után békésebb évek következtek; a súrlódások a két tulajdonos között Toller László polgármestersége alatt kezdődtek. A várost 1998-tól a tragikus 2006-os autóbalesetéig irányító szocialista politikus önkormányzati tulajdonba helyezte a hulladékszállítással és -feldolgozással foglalkozó Biokom Kft.-t, amelynek jogelődjét körülbelül a vízművel egy időben magánosította részlegesen a város. Szocialista forrásaink szerint ezután fölmerült a vízmű visszavétele is, ám ebből a Suez nem sokat észlelt azon kívül, hogy a polgármester valóban kemény tárgyaló félnek bizonyult, és előszeretettel játszott a vízdíjakkal. A teljes képhez tartozik, hogy a Biokom visszavétele nem rogyasztotta meg a céget, ma is a régió egyik vezető vállalkozása; ügyvezetőjét, Kiss Tibort előszeretettel kérik fel válsághelyzetek kezelésére - most épp a bedőlőben lévő pécsi vagyonkezelőnél olt tüzet. A közös cég fejlődése ezekben az években is töretlen volt, mint ahogyan az önkormányzati tulajdonban lévő közműhálózaté is: a hálózati hatékonyság az 1995-ös 66 százalékról 2006-ra 78-ra nőtt - azaz ennyivel csökkent a csőrendszer fizikai vesztesége.
Pancserprivatizáció
Az igazán komoly problémák a 2006-os önkormányzati választás után kezdődtek, amikor a Toller László személyére szabott irányítási rendszer recsegni-ropogni kezdett, permanens vezetési válságba taszítva a várost (bővebben lásd: Próbaüzem, Magyar Narancs, 2009. október 12.). Pécsett ebben az időben csúcsvezetők sora kapott selyemzsinórt a saját maga felfalásával foglalatoskodó szocialista városvezetéstől: a legnagyobb vad ezek sorában a vagyonkezelőt irányító Kelemen László volt, de repült a Pannon Volán vezérigazgatója is, nem beszélve a Pécs2010 Menedzsmentközpontról.
A vízmű és a város között 2008 elején tört ki a nyílt háború, amikor a város vezetése nekilátott a régóta tervezett Pécs Holding létrehozásának, amelyben az összes önkormányzati céget egységes vezetés alá kívánta helyezni. A vízmű első körben üdvözölte a lépést, azonban az összhang nem tartott sokáig. Az önkormányzat tavasszal (visszacsinálva az 1995-ös lépéseket) egy céget hozott létre Pécs Városi Vízművagyon Működtető (PVVM) Kft. néven azzal a céllal, hogy ebbe apportálja tulajdonrészét a Pécsi Vízmű Zrt.-ből, majd ezt vonja be a holdingba. Mivel a társaság alapszabálya a két fél egyetértését tételezi fel a stratégiai fontosságú kérdésekben, a PV döntéshozó testületei nem hagyták jóvá a lépést. Az önkormányzat ennek ellenére bejegyeztette az új céget, és úgy viselkedett, mintha az apport végbement volna. A két fél egyéb frontokon is nyírni kezdte egymást: a pécsi közgyűlés nem fogadta el a cég által a részvényeseknek kifizetni szándékozott, 2007-es 170 millió forintnyi osztalékot, az fb önkormányzati elnöke pedig saját bizottságával kezdett csatázni, miután a testület többsége kihúzta az általuk készített jelentésből az elnök kritikus észrevételeit.
Bár a furcsa körülmények között létrehozott PVVM Kft. értéke igencsak megkérdőjelezhető volt, az önkormányzat, pontosabban a Pécs Holding nem sokat tétlenkedett, és nyár végére előkészítette a cég részleges eladását - meglepve ezzel néhány szocialista politikust is. A PVVM 49 százalékos tulajdonrészére két pályázó, az MSZP-közelinek tartott Keleti Kft. és - a biztonság kedvéért - a Suez jelentkezett be. A kavarodásra jellemző, hogy a pályázatot, amelynek révén Pécs elbukta volna a többséget saját vízművében, a város főjegyzője is jogilag aggályosnak találta. A papírformának megfelelően a Keleti Kft. 100 millióval magasabb ajánlata nyert, bár a cég addig semmiféle vízszolgáltatási tevékenységet sem végzett (a vízmű alvállalkozójaként korábban műszaki munkákat viszont igen). Ekkorra azonban már az is kérdés volt, hogy mit vesz meg a Keleti Kft., a bíróság ugyanis az eladás idejére első fokon már kimondta az apport szabálytalanságát, és így a PVVM Kft. tulajdonában lényegében semmi sem volt. A helyzetet egy kiszivárgott városházi levél rontotta tovább a városvezetés számára, amelyben arra figyelmeztették Tasnádi Péter polgármestert, hogy az önkormányzat többségi tulajdonának elvesztése veszélybe sodorja a 2004 óta uniós forrásból zajló csatornaépítési munkálatokat. Az ügyletet az addigra megerősödött jobboldali ellenzék is össztűz alá vette, és a pályázat szentesítése már fel sem került a városi közgyűlés napirendjére. A PVVM 2009 elején tűnt el végleg a süllyesztőben, amikor a környezetvédelmi tárca az eredeti állapot helyreállítására utasította az önkormányzatot.
Operation Páva
Suez-közeli forrásaink szerint a PVVM kilövése után csendesebb idők jöttek. A két fél 2009 elején tárgyalásokat kezdett az elmérgesedett helyzet rendezéséről és az önkormányzat igényeinek kielégítéséről. Ezeken nem csupán a Tasnádi Péter halála utáni ügyvezető szocialista városvezetés képviseltette magát, hanem a Fidesz is, mégpedig a városinál magasabb szinten. A PV Zrt. és a Suez illetékesei itt ismerhették meg Szabó Iván ügyvédet, aki mediátorként volt jelen. Úgy tűnt, a tárgyalások sikerrel járnak, bár hivatalos megállapodásra a közeledő polgármester-választás miatt nem került sor, csupán szóbeli alkura. A Suez képviselői júniusban tettek "bemutatkozó" látogatást a számukra a vízmű kisebbségi tulajdonrészét 14 évvel korábban eladó régi-új polgármesternél, Páva Zsoltnál, aki megerősítette együttműködési szándékát. A kölcsönös vonzódásra jellemző, hogy július elején Tuzlában a pécsi cégek külföldi terjeszkedése mellett lobbizó Páva a Biokom mellett a vízművet is vendéglátói figyelmébe ajánlotta.
A cég vezetésének az lett gyanús, hogy az új polgármester kezdeményezte, valamennyi önkormányzati céget érintő átvilágítás - amit a vízműnél a korábbi mediátor, Szabó Iván ügyvéd csapata abszolvált - igencsak elnyúlt. Míg a Biokomnál erre elég volt kevesebb mint egy hét, addig a PV Zrt.-t hét héten keresztül nézték át az önkormányzati revizorok. Műszaki átvilágítás is volt, amelyet a fideszes többségű önkormányzatok (a teljesség igénye nélkül: Zalaegerszeg, Esztergom, Tamási, Mórahalom, Mohács) által igencsak kedvelt Aquaplus Kft. hajtott végre. Az átvilágítás eredményeiről Páva Zsolt a szeptember 10-ei közgyűlésen számolt be, ahol azzal sokkolta a képviselőket, hogy a PV Zrt. nem a város lakóinak érdekeit veszi figyelembe - a vízmű és a Suez vezetését viszont az borította ki, hogy a mindkét fél által ismert adatokat milyen csoportosításban és értelmezéssel tálalta a város vezetője.
A korábban már említett menedzsmentdíjon kívül (amelynek "túlzott mértékére" 14 év elteltével döbbent rá a pécsi önkormányzat), lényeges vádpont volt, hogy a PV Zrt. Suez által kinevezett vezetése eltért az 1995-ös privatizációs szerződés alapelveitől, és az eredeti szolgáltatási területen a vízdíj csökkentése és a szolgáltatás színvonalának javítása helyett a terjeszkedést tűzte ki célul. A jelentés írói valószínűleg nem látták azokat a Magyar Narancs által szemrevételezett céges közgyűlési jegyzőkönyveket, amelyek a 2000-es évek elején a cég stratégiáját megszabó közgyűléseken készültek, és amelyek a tulajdonosok (inkluzíve az önkormányzat) teljes nézetazonosságát mutatják abban, hogy a PV Zrt. középtávú stratégiájának lényeges eleme a leányvállalatok létrehozása. Minderre a menedzsment szerint épp azért volt szükség, hogy az anyacég eredményessége megőrizhető legyen, miután a pécsi ipar leépülése és a csökkenő lakossági fogyasztás miatt a vízmű árbevételei a 2000-es évek közepén zuhanni kezdtek. E folyamatot tovább erősítette, hogy az önkormányzat sok esetben a közösen elfogadott díjszámítási képletet figyelmen kívül hagyva a javasoltnál kisebb mértékben vagy egyáltalán nem emelt vízdíjat. A városházi jelentés szerint ráadásul a leányvállalatok veszteségeit egy közös számla révén több esetben a PV Zrt. finanszírozta, megkárosítva a pécsieket - ezzel szemben a cég vezetése azt hangsúlyozta, hogy a leányvállalatok összességében hasznot termeltek az anyacég részére is.
A jelentés megállapításai alapján Páva Zsolt kezdeményezte a szolgáltatói szerződés felbontását, és egyben kivásárlási ajánlatot tett a Suez részére húsznapos határidővel, amit a közgyűlés nagy többséggel el is fogadott. A javaslat abszurditását jól jelzi, hogy a közös társaság tető alá hozása annak idején két és fél évbe került. Az önkormányzat húzása a Magyar Víziközmű Szövetség elnökét, Ányos Józsefet is elképesztette, aki egy október közepi nyilatkozatában a határidőt teljesen irreálisnak nevezte. Mindez azonban még csak a kezdet volt: október elsején az önkormányzat létrehozta és megbízta a vízszolgáltatással a Tettye Forrásház Zrt.-t, majd október ötödikén a Pécsi Vízmű országos ismertségre tett szert, miután a többségi tulajdonos önkormányzat új cégének emberei (köztük a mediátorból, majd revizorból céges jogtanácsossá törzsfejlődő Szabó Iván ügyvéddel) elfoglalták a PV irodaházát és teljes eszközparkját.
A két fél most egymás szanaszét perlésére készül. A Suez és a PV Zrt. vezetése a kidobás körülményeit fájlalja, minden bizonnyal joggal, hiszen a városvezetés szerint is kártérítés jár a multinak. Az önkormányzat az általa feltételezett, két héttel az einstand után "kiderített" gazdasági bűncselekmények miatt perelne. Az utóbbiak miatt érzett pécsi felháborodás őszinteségét némileg megkérdőjelezi, hogy a PV Zrt. júniusban távozott, a cégnél 12 évet eltöltött gazdasági igazgatóját, Gelb Zoltánt a Tettye is importálta gazdasági vezetőként (a kitűnő szakember hatmillióba kerülhet a cégnek, miután korábbi munkahelyén ennyi pénzt kapott azért, hogy nem dolgozik hasonló munkakörben a következő két évben), márpedig neki legalábbis ismernie illett volna ezeket a feltételezett visszaéléseket. A vádpontok nagy részét a rendőrség mindenesetre nem tartotta érdemesnek a vizsgálatra, a hűtlen kezelés ügyében viszont nyomozni kezdtek.
Több egymástól független forrásunk szerint a vízmű Suez delegálta vezetése valóban felelős a kialakult helyzetért, ám mindez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a cég ellen felhozott önkormányzati vádak megállnák a helyüket. A helyi szokásjogot viszont mindenképpen megszegték, amikor nem mutatkoztak kellően lelkesnek különböző szolgáltatások, pontosabban az azokról szóló számlák befogadására.
Az ősbűn
Pécsett ugyanis - és persze nem csak itt - nagy hagyománya van annak, hogy a városi politikusok önkormányzati cégeknél egészítik ki a jövedelmüket, avagy vészelik át a nehéz időket. A multi által delegált cégvezetés azonban ebből a szempontból nem volt túl politikus. Más kérdés, hogy egyéb módokon a cég tejelt a városnak, éves szinten ugyanis mintegy 50 millió forint értékben támogatott az elmúlt időszakban városi rendezvényeket, egyesületeket és sportklubokat - többnyire szelíd városházi noszogatásra. Így talán az sem annyira meglepő, hogy a Sueznek az 1995-ös dicsőséges bevonulás után 14 évvel egyetlen barátja sem maradt a pécsi közgyűlésben, és szeptember 10-én lényegében egyhangúan döntöttek a képviselők a kapcsolatok megszakításáról.
Ez az összhang mára felbomlott, miután egyre többen kifogásolják a drasztikus városházi lépéseket: az MDF egyedüli képviselőjét a székház elfoglalása akasztotta ki, a 16 fős szocialista frakciónak pedig a város maradék ingatlanvagyonának játékba hozásakor lett elege (lásd Egy háborúban minden eszköz megengedett című keretes anyagunkat). A szocialisták szerint egyébként a döntés akkor éri meg a városnak, ha a Sueznek fizetendő kártérítés nem éri el az 5,5 milliárd forintot; számításuk szerint ugyanis a multi évente 500 milliós hasznot vitt ki a menedzsmentdíjjal, az osztalékkal és a leányvállalatok révén az üzletből, a szerződés pedig még tizenegy évre szólt. Arról pedig legfeljebb feltételezéseink lehetnek, hogy az országnak összességében mennyibe fáj majd az ügylet.
Egy háborúban minden eszköz megengedett
A PV Zrt. CIB Bank felé esedékes váltójának és egyben a cég leányvállalatai által felvett összes hitel megvásárlásáról döntött november 5-én a pécsi közgyűlés. A szerződés aláírása után a PV Zrt. hitelezője így a Tettye Forrásház Zrt. lesz. Az adósság megvásárlása, illetve az ötmilliós alaptőkével megalapított Tettye működésképességét biztosító folyószámlahitel ára elég magas volt, ezért a város még terheletlen ingatlan vagyonának túlnyomó részére jelzálogot jegyeztek be, az önkormányzati cégek minden egyes 50 millió feletti ügyletéhez pedig a CIB hozzájárulása szükséges. A zárt ülésen tárgyalt előterjesztés komoly politikai vihart váltott ki: az MSZP és az MDF ellene voksolt, az SZDSZ pedig bár megszavazta, később sajtóközleményben kárhoztatta a városvezetést. Lapzártánk idején a szerződés aláírása nem biztos, mivel a Pécs Holding igazgatósága megtiltotta ezt a cég vezetőjének - igaz, mindezt a tulajdonos önkormányzat közvetlen utasítása felülírhatja.
Számtan
1995-ben a Suez jogelődje, a Lyonnaise 330 millió forintot hozott az akkor megalapított Pécsi Vízmű Rt.-be. Az üzletrész mostani értékét a pécsi önkormányzat szeptember eleji kivásárlási ajánlatában 1,3 milliárd forintra becsülte; a Suez ezt nem kommentálta. A PV Zrt. 2002 és 2006 között fokozott rekonstrukciós munkákat hajtott végre a városi kézben lévő közműhálózaton: ez 703 millió forintot jelentett Pécsnek. A közműhálózat használatáért a cég bérleti díjat fizetett, mégpedig nem keveset: az elmúlt 14 évben összesen majdnem 6,5 milliárd forintot. A cég 1996-ot leszámítva működése ideje alatt nyereséget termelt, és a tulajdonosok évente osztalékban részesedtek: Pécs 1997-ben 17 millióra, 2008-ban pedig 85 millióra volt jogosult. Az országos szinten már 1994-ben magasnak mondható vízdíj névlegesen tovább emelkedett az eltelt majd' másfél évtizedben (leszámítva 2008-at), ám reálértéken valójában csökkent: míg a fogyasztói árindex 2008-ban az 1994-es mintegy 330 százaléka volt, addig a víz- és csatornadíj körülbelül a multi belépésekor fennálló díj két és félszerese.
A csatornaépítő franciák
A Suez nevű nemzetközi cégcsoportosulás története a Szuezi-csatorna elkészítésére 1859-ben létrehozott Szuezi-csatorna Társaságig (Compagnie Universelle du Canal Maritime de Suez) nyúlik vissza. A cég az 1956-os államosításig felügyelte a csatornát. 1997-ben egyesült a Magyarországon a kilencvenes évek közepén megjelent vízipari multival, a Lyonnaise des Eaux-val, majd 2008-ban a Gaz de France-szal. A GDF Suez az energiaipar területén tevékenykedik, Magyarországon is több gázszolgáltatóban érdekelt, míg a cég környezetipari és vízszolgáltatói tevékenységét egy különálló vállalatba, a Suez Environnement-ba szervezték ki; ennek magyarországi leányvállalata tulajdonos a Pécsi Vízmű Zrt.-ben.
