"Nem vagyok bűnös" - Simonka a bíróságon

Belpol

A nyomozati iratokból nem következik a vádirat szerinte.

Hosszú bujkálás után - mivel az idézés miatt nem is igazán tehetett mást - nyilvánosság elé állt Simonka György fideszes országgyűlési képviselő kedd reggel a Fővárosi Törvényszéken a per kezdete előtt. Továbbra is ártatlanságát bizonygatta, és azt mondta, reméli, hogy egy teljesen új vádirattal áll elő az ügyészség, mert a nyomozati iratokból szerinte egyáltalán nem következik az a vádirat, amit ő is megkapott, s amit az ügyészség beadott a bíróságra.

A sajtótájékoztató során egy adott pillanatban már nem is arról beszélt, hogy ártatlan, hanem egyenesen az "áldozat" szót használta.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Mint ismeretes hosszú nyomozás után a Központi Nyomozó Főügyészség kezdeményezésére Polt Péter legfőbb ügyész még 2018 októberében kérte Simonka György mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűléstől, majd nem sokkal később meggyanúsította a politikust. Az ügyészség 2019 augusztusában vádolta meg Simonkát és 32 társát bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt. A politikus és vádlott-társainak pere kedd reggel kezdődött a bíróságon.

Mint az kedden elhangzott, a hosszú vizsgálat és kutatás eredménye: 70 ezer oldal nyomozati irat, 200 oldal vádirat, 33 vádlott, 33 tanú. A peren érdeklődőként jelen van Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is.

Az ügy lehetséges politikai következményeiről nem volt hajlandó semmi mondani Simonka, aki ugyanakkor jelezte, az előkészítő ülés után áll a sajtó rendelkezésre.

Simonka a per előtt rövid sajtótájékoztatót tartott

Simonka a per előtt rövid sajtótájékoztatót tartott

Fotó: Bod Tamás

A 2019 augusztusában elkészült vádirat szerint Simonka:

  • két rendbeli, felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének,
  • két rendbeli, bűnszervezetben, gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettének,
  • két rendbeli vesztegetés elfogadása bűntettének,
  • két rendbeli, társtettesként bűnszervezetben elkövetett, kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettének,
  • két rendbeli folytatólagosan, és felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének megalapozott gyanúja

miatt áll bíróság elé.

A vádirat szerint a vagyoni hátrány meghaladja az 1 milliárd 400 millió forintot.

Csoda a NER-ben? Simonka ma áll bíróság elé súlyos bűnök vádjával

Megtörténik ma az, amire kevesen számítottak: Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt a vádlottak padján láthatjuk a Fővárosi Törvényszéken. A rendszerváltás óta olyan súlyos vádakkal még nem állt bíróság elő magyar politikus, mint Dél-Békés kormánypárti hűbérura. Hogyan jutottunk idáig? A választók és a sajtó elől jó ideje bujkáló Simonka ma kénytelen a nyilvánosság elé állni.

Figyelmébe ajánljuk