Annyian mondták le a részvételt, hogy végül egyáltalán nem lesznek pártok a Közös Ország Mozgalom október 23-i tüntetésén

  • narancs.hu
  • 2017. október 13.

Belpol

Gulyás Márton volt már jobb hangulatban is.

„Végül pártok nélkül kényszerülünk demonstrálni október 23-án. Voltam már jobb hangulatban – leszek is még. Ettől még megyünk tovább, gondoljon bárki bármit, illetve legyen bárki bármilyen cinikus is. Az együttműködést összehoztuk már egyszer a választási rendszer kapcsán, össze fogjuk azt hozni még a későbbiekben is, mert ennek az országnak közössé kell válnia” – jelentette be Tumblr-oldalán Gulyás Márton, a Közös Ország Mozgalom alapítója.

Az eredetileg nyolcpártira tervezett demonstrációt először az LMP mondta le, majd erre hivatkozva a Momentum is a távolmaradás mellett döntött. Ma az újra egymásra találó Együtt és a PM jelentette be, hogy „máshogy ünnepelnek.”

Nemet mondott az LMP és a Momentum, így mégsem lesz közös ellenzéki tüntetés október 23-án

Különutas politika. De van-e értelme? A Közös Ország Mozgalom szóvivője a ma reggel megjelent cikkünkben, Gulyás Márton pedig tegnap a Hír Tv Egyenesen Kálmán Olgával című műsorában beszélt arról, hogy október 23-ára óriás tüntetést szerveznek, melyre sok-sok civil szervezetet és az összes (demokratikus) ellenzéki pártot várják.

Így az MSZP, a DK, a Liberálisok (Fodor Gábor) és a MoMa (Bokros Lajos) maradtak volna, de úgy látszik, így már ők sem kellenek a civileknek.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”