Magyar Narancs: Múlt hétfőn a TASZ, a Helsinki Bizottság és az Amnesty International is részt vett az Európai Parlament jogi és állampolgársági bizottságának (LIBE) a magyar jogállamiság helyzetével foglalkozó meghallgatásán. Mit tartottatok a legfontosabb problémának?
Pardavi Márta: A menekültügyről beszéltem, elsősorban arról a törvényjavaslatról, ami szerint a kormány valamennyi menedékkérőt bírói kontroll nélkül vehetné őrizetbe, s az ország belsejéből mindenkit kirakhatna a déli határkerítésen túlra. Ez egyértelműen ellentétes az uniós joggal, de eddig minden esetben azt láttuk, hogy az Európai Bizottság indította eljárások egy idő után megrekednek. Ha ezt a lépést is válasz nélkül hagynák, az azt jelezné, hogy itt bármit meg lehet csinálni. Magyarországot és a többi autokratikus tendenciákat mutató tagállami kormányzatot is bátorítaná a tétlenség.
Kapronczay Stefánia: Az információszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának sérüléseit emeltem ki, a médiában tapasztalható lágy cenzúra jelenségét, azt, ahogy a szabad sajtó egyre inkább kiszorul a parlamentből vagy éppen a menekülttáborokból. Különösen vidéken igaz, hogy gyakran atrocitásokkal, jogi eljárásokkal kell szembenéznie annak, aki vállalja a véleményét. Nem lehetett kihagyni, hogy az elmúlt években milyen – egyelőre inkább csak verbális – támadások érték a civil szervezeteket a kormány részéről, és már tárgyalják is a civil törvény legújabb, még ismeretlen tartalmú módosítását.
Iván Júlia: Az Amnestyt Gárdos Tódor Angliában élő magyar kutató képviselte. Elmondta, hogy egyre durvább, ami Magyarországon történik, a joguralom és a jogállamiság felszámolása módszeres program szerint zajlik, és ez már a lassú tankerként reagáló nemzetközi szervezetek érdeklődését is felkeltette. Ebbe a trendbe illeszkedik a civil szervezetek vegzálása sajnos nemcsak Magyarországon, hanem Közép-Ázsiában, Törökországban, Oroszországban vagy akár Izraelben is. Nyilvánvaló, hogy a támadás kifejezetten az egyébként transzparensen működő kormánykritikus szervezetek ellen irányul. Ha megnézzük például a LIBE előtt is felszólaló Alapjogokért Központ honlapját, sokkal kevesebb információt találunk róluk, mint a kormányzati össztűz alatt álló civilekről.
| ||
MN: Külföldről finanszírozott civilek Brüsszelben bírálják a magyar kormányt. Ez elég magas labda a szívesen hazaárulózó kormánypárti médiának. Amikor elfogadtok egy ilyen meghívást, mérlegelitek a várható kommunikációs hatásokat?
Pardavi Márta: Nem rajtunk múlt, hogy Magyarországot pellengérre állították. Már novemberben, a civilellenes hadjárat újabb felpörgése előtt politikai konszenzus született az EP képviselőcsoportjai között a meghallgatás szükségességéről. Számunkra világos volt, hogy részt kell vennünk, ha a magyar parlamentben lenne hasonló lehetőség – bár nem tudom, melyik bizottság előtt, mert az emberi jogi már megszűnt –, azt ugyanúgy kihasználnánk. Nagyon szívesen elmentem volna a honvédelmi bizottság menedékjogi törvénymódosítást tárgyaló ülésére is, ha nem lett volna zárt.
Kapronczay Stefánia: Ha egy megszólalásunk elősegítheti az emberi jogok magyarországi érvényesülését, azt vállalnunk kell, függetlenül attól, hogy politikai támadásokat szülhet. Arra is régen volt példa, hogy párbeszédbe, adok-kapokba tudtunk kerülni a kormány képviselőjével, az adott esetben Trócsányi László igazságügyi miniszterrel. Mi tényeket soroltunk fel, konkrét állításokat tettünk, de válaszul csak elveket és lózungokat kaptunk.
Pardavi Márta: Ahogy a jogszabálytervezetek nyilvános véleményezése is lényegében halott Magyarországon; a kormány arra sem hajlandó, hogy szakmai párbeszédet folytasson a vele kritikus civilekkel. Kizárólag a politikai logika szerint képesek gondolkodni, és állandó veszélyt, konkurenciát látnak bennünk.
Iván Júlia: Az sem mellékes, hogy az EP az unió egyetlen valódi demokratikus legitimációval rendelkező szerve. Kihagyhatatlan lehetőség volt, hogy az összes tagállam összes képviselőcsoportja előtt értekezhettünk a magyarországi helyzetről. Talán azt a 2010 óta gyakran hangoztatott kritikát is ki lehet ezzel védeni, hogy Brüsszelben nem értenek magyarul, nincsenek tisztában a magyar kontextussal, a hazai sajátosságokkal.
MN: A kormány lassan négy éve tartó támadásainak hatását mennyire érzitek a mindennapi munkátokban?
Kapronczay Stefánia: A máshol is megfigyelhető „szűkülő civil tér” jelensége nemcsak jogszabályokban nyilvánul meg, hanem abban is, hogy mennyire hatékonyan tudunk működni. A négyéves sorosozás, ügynöközés eredményeképp az állami szervek kétszer is meggondolják, hogy szóba álljanak-e velünk, az állami hirdetésre számító újság meggondolja, hogy lehozza-e a cikket, a hirdetést, hogy milyen hangnemben írjon rólunk. A dolog személyesebb részéhez tartozik, hogy viszonylag sok gyűlölködő üzenetet kapunk szervezetként és egy-egy tévéinterjú után egyénileg is.
Iván Júlia: A skatulyázás tökéletesen működik. Soros György démonként jelenik meg Magyarországon, de nagyon kevesen tudják, hogy kicsoda ő, és mit gondol a világról, mint ahogy a nevével megbélyegzett civil szervezetek sem tudják elmondani, hogy mennyire hasznos tevékenységeket végeznek, hány emberen segítettek és tudnának még segíteni. Politikai táborokhoz sorolják a civileket, ahelyett, hogy a szakmai munkájukat értékelnék. És sajnos a kormány kommunikációs paneljei visszaköszönnek a buszon, villamoson is.
Pardavi Márta: Valószínűleg nincs írásba adva, hogy ezekkel a szervezetekkel nem lehet együttműködni, szakmai párbeszédet folytatni, de a kialakult légkör túlzott óvatoskodáshoz vezet az államigazgatás bizonyos részeiben. Itt nem a politikai vezetőkre, hanem, mondjuk, a minisztériumi főosztályvezetők szintjére gondolok, akik adott esetben jóindulatúan viszonyulnának egy-egy szakmai kérdéshez, de félnek, mit szólnak majd odafönn, ha szóba állnak velünk. Sokat elárul a magyar közszféra függetlenségéről és szakmai önállóságáról, hogy arrogáns kormányszóvivői félmondatok határozzák meg a napi működést.
MN: A legújabb törvényjavaslat konkrét szövegét az interjú készítésekor (múlt pénteken – T. Sz.) még nem ismerjük, de a fő irányok látszanak: vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség a civil szervezetek vezetőinek, valamiféle pluszregisztráció a külföldről pénzt kapó civileknél. Mennyire komoly a veszély?
Kapronczay Stefánia: Ha a kormánypárt alelnöke azt mondja, hogy el kell takarítani bennünket, az még akkor is komoly üzenet, ha utána visszakoznak. Nem tudjuk, mi lesz a törvényjavaslatban, de azt tudjuk, hogy még a párbeszéd látszatát sem igyekszenek megteremteni. Valószínűleg nem ez a törvény lesz az utolsó lépés; Izraelben, Oroszországban sem egy módosítás történt. Az ellenségképző kampányretorika megkívánja a folyamatos készenléti állapotot. Nem az a cél, hogy ennek itt vége legyen.
Iván Júlia: A kezdetektől nem értem Németh Szilárd és a kormány törekvéseit, hiszen ezek a szervezetek átláthatóan működnek. Bár ilyen átláthatók lennének a minisztériumok, kormányzati szervek is! A közhasznúság szigorú nyilvánossági kritériumokkal jár már ma is. Az igazságügyi miniszter szerint bizonyos összeghatár felett a bíróságon kell majd bejelenteni a külföldi támogatást. Ez nem tér el olyan nagy mértékben a mai helyzettől, a közhasznúsági beszámolóban most is meg kell jelölni a nemzetközi forrásokat.
MN: Nyilván az lehetne egy plusz megbélyegzés, ha a szervezeteknek nyilvános megszólalásaikban is fel kellene tüntetniük a külföldi finanszírozás tényét. Sőt akár ügynökként kellene meghatározniuk magukat.
Iván Júlia: Egy uniós tagállamnál eleve nem értem a külföldi forrás definícióját. A civil szervezeteknek juttatott uniós forrás most magyarnak számít vagy külföldinek? Magyarország is az unió része, bár nyilvánvalóan nem nettó befizető tagállam.
Kapronczay Stefánia: Ennyi erővel Magyarország egy külföldről finanszírozott állam, hiszen rengeteg pénz érkezik a magyar költségvetésbe az EU kohéziós alapjaiból.
Pardavi Márta: Érdemes megemlíteni, hogy a miniszterelnök évértékelő beszéde szerint a Magyarországra leselkedő veszélyek kizárólag külföldről fenyegetnek. A külföld mint szó átértelmezése zajlik, ennek megfelelően a külföldi támogatás nem az átláthatósággal függ össze, hanem az ország érdekeire, biztonságára veszélyes támogatásnak minősül. Az új identitáspolitikai kurzusban a külföldiség lassan a magyarellenességgel lesz egyenértékű. Miközben Trócsányi miniszter nagyon békülékeny hangot ütött meg a LIBE-meghallgatáson, Kovács Zoltán a folyosón tartott sajtótájékoztatóján már külföldi ügynökszervezetekről beszélt. Ahogy a sorosozásban is van egyfajta antiszemitizmus, a külföldi támogatások felemlegetéséből a magyarellenesség vádját lehetetlen nem kihallani.
MN: A finanszírozási politikátokban van olyan, amikor nem fogadtok el támogatást?
Kapronczay Stefánia: A magyar államtól és magyar politikai pártoktól nem fogadunk el pénzt.
Pardavi Márta: A közhasznú státusz eleve kizárja, hogy politikai pártok támogatását elfogadjuk. A Helsinkinél ezenfelül nincs megkötés, volt olyan időszak, amikor a magyar állam társfinanszírozásával működő EU-s alapokból valósítottunk meg projekteket, leginkább a menekültügyi programunkban. Ma már nem igazán merül fel, hogy ilyen pénzekre pályázzunk. Az állami civil pénzek felett diszponáló Nemzeti Együttműködési Alap kevéssé átlátható módon működik, és erős politikai preferenciák alapján dönt a támogatásokról. A kormányzati vezetők ráadásul úgy beszélnek rólunk, mint ellenségekről. Rendkívül torz folyamat eredménye ez, egy holland szervezetnek nem hiszem, hogy gondot okozna a holland állam költségvetési támogatására pályázni.
Kapronczay Stefánia: A TASZ hagyományosan egy kicsit másként látja ezt. A mi missziónk része, hogy az állampolgárokat az állammal szemben védjük meg. Függetlenségünket és a függetlenségünk látszatát garantálja 22 éve, hogy az államtól egy buszjegynyi pénzt sem kaphatunk.
Iván Júlia: Az Amnesty központilag kialakított etikai átvilágítást folytat le minden nagyobb összegű támogatásnál. Például olyan cégek támogatását utasíthatjuk vissza, amelyek környezetszennyezően működnek vagy a működésük kapcsán fény derült valamilyen emberi jogi sérelemre. Ilyenek lehetnek, mondjuk, a nagy olajvállalatok. Állami pénzt pedig azzal a megkötéssel fogadhat el az Amnesty International, hogy azt az emberi jogi oktatási programjára fordítja. A gyerekek nyitottságra, jogtudatosságra nevelése állami feladat lenne, és itt a konfliktus is kevesebb az állami szereplőkkel, mint, mondjuk, egy kormányzati visszaélésekkel kapcsolatos jelentés elkészítésénél.
MN: Volt már szó az Európai Parlament előtt is megszólaló Alapjogokért Központról. Általánosságban hogy viszonyultok a kormány támogatta civil szervezetekhez?
Kapronczay Stefánia: Kérdés, hogy a formalitáson túl mennyire nevezhető civil szervezetnek például az Alapjogokért Központ. A mi szervezeteinket magyar állampolgárok hozták létre valamilyen közös cél érdekében, míg az Alapjogokért Központ egy a kormányzat által létrehozott nonprofit kft.
MN: Ez érthető, de ha laikus állampolgárként elolvasok egy hírt a LIBE-meghallgatásról, úgy tűnhet, mintha az Alapjogokért Központ ugyanolyan civil szervezet lenne, mint a másik három.
Iván Júlia: Valószínűleg pont az a cél, hogy úgy tűnjön.
Pardavi Márta: Az Alapjogokért Központ gazdálkodásáról annyit lehet tudni, hogy a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Századvég a fő támogatója. De nem a finanszírozás a lényeg, mert akkor a mi esetünkben is igaz lenne, hogy a támogatók ukázokat adnak, amiket gondolkodás nélkül el kellene fogadnunk, ami nincs így. A tartalom a fontos, és az Alapjogokért Központ nyilvános tevékenysége kimerül a kormányzati politika alátámasztásában anélkül, hogy bármikor kiállna bármely alkotmányos alapjogért. A nem demokratikus kormányzatok bevett szokása, hogy neutrálisnak, civilnek tűnő szervezeteket, úgynevezett GONGO-kat (government organised non-governmental organisation) hoznak létre, amelyek megpróbálják ellensúlyozni a valódi civil szervezetek kritikáit. Ennek tökéletes példája az említett meghallgatás.
MN: A hiteltelenítésen túl van valami, amit a ti szervezeteitektől el tud még venni a kormány?
Kapronczay Stefánia: Nem annyira a szervezetektől, inkább a magyar állampolgároktól tud elvenni fontos jogokat és szolgáltatásokat. Amikor azt mondja a kormány, hogy az általunk felvetett problémákkal nem foglalkozik, mert külföldi ügynökök vagyunk, akkor valójában a saját állampolgárait érintő problémák megoldásáról mond le. Ez a legnagyobb baj.
Pardavi Márta: A Helsinkihez egy csomó olyan ember fordul, aki máshol nem tudna segítséget keresni. Nem pusztán azért, mert tájékozatlan, alacsony az érdekérvényesítő képessége, hanem azért is, mert sokszor tényleg nem létezik más fórum. Bár az Igazságügyi Minisztériumban létrejött egy „nép ügyvédjének” becézett jogi segítségnyújtó szolgálat, ez nem működik igazán hatékonyan, egy sor valós problémára nem tud megoldást kínálni. Sokan nem is a szűken vett szakmai profilunkba vágó kérdésekkel keresik meg a Helsinkit, de ilyenkor is tudunk legalább némi fogódzót, tájékoztatást nyújtani. Ha ezeket a szervezeteket tovább sározzák, ne adj’ isten a működésüket is ellehetetlenítik, akkor ezek az emberek segítség nélkül maradnak.
Kapronczay Stefánia: Az egyéni segítségnyújtás mellett a civilek fontos szabályozási változtatásokért is kiállnak. A mi esetünkben ilyen volt a fogyatékossággal élő emberek döntési szabadságáért vagy az egészségügyi önrendelkezésért vívott harc. Az „eltakarítással” a kormány nemcsak rólunk mond véleményt, de ezeknek az állampolgároknak a jogairól is.
Iván Júlia: Ha elnémítják ezeket a civil szervezeteket, annak a lehetőségét is elvágják, hogy a külvilág hiteles forrásból értesüljön a magyarországi folyamatokról. Egy bezárkózási politika része is lehet, hogy a külföld dehonesztáló kifejezéssé kezd válni, és Brüsszel az új Moszkva, hogy az egyéb őrültségeket meg se említsem.
MN: Viszont másfelől ez a hadjárat – legalábbis a nyilvánosság egy szeletében – éppen hogy növelte a civil szervezetek láthatóságát.
Pardavi Márta: A „norvég ügy” kezdete óta több szó esik a nyilvánosságban a civilekről, ez valószínűleg nem szándékolt, de pozitívabb hatás. Olyanok is értesültek a munkánkról, akik korábban nem, és a sok negatív értékítélet mellett egyesek éppen hogy szimpátiával gondolnak ránk a támadások miatt. A menekültügyben is látszott, hogy van egy igen jelentős segíteni akaró réteg Magyarországon.
MN: Nektek személyesen ad valami pluszt ez a felfokozott helyzet?
Kapronczay Stefánia: Annyiban, hogy növeli az elérésünket, így hosszabb távon akár még segítheti is a munkánkat. Beszéltünk arról, hogy szakmai szinten mennyire elzárkózik előlünk az államigazgatás. De ha tömeg van mögöttünk, ha nagyon sokan gondolják azt, amit mi, akkor egy idő után nem lehet majd csípőből lesöpörni az érveinket.
Pardavi Márta: A Helsinki-mozgalom a ’70-es évek Szovjetuniójában indult, s a ’80-as években rengeteg Helsinki-csoport született Kelet-Közép-Európában. Az a korszak sajnos sok tekintetben hasonlított ahhoz, amit a 2010-es évek közepének Magyarországán átélünk. A visszafordulás, az emberi jogok érvényesülése terén látható szintromlás depressziós gondolatokat is elindíthatna, de látjuk, hogy volt már ennél sokkal rosszabb, és akkor is voltak, akik kiálltak, mert fontosnak tartották azt az értékrendszert, amit mi is követünk. A kiélezett helyzet morális döntés elé állít minket, de tudjuk, hogy a helyes út a legtöbbször nem kedves a hatalomnak.
MN: Az interjú elején említettétek az Európai Bizottságot mint olyan szervet, ami felléphetne a magyar folyamatokkal szemben. Ugyanakkor éppen a menekültpolitika területén látszott, hogy az Európai Unió több elemet is átvett Orbán Viktor ötleteiből.
Pardavi Márta: Nehéz dicsérettel illetni az Európai Unió menekültpolitikájának jelenlegi irányait, egyre több szakpolitikai ötlet nincs összhangban az európai értékekkel és normákkal. Az orbáni migrációs politika extremitás, ami átszínezi az átlagost is. Ha egy közösségbe bekerül egy elütő, de hangos, agresszív ember, ott az átlagos zajszint is emelkedik, a figyelem fókusza pedig átterelődik. Ettől függetlenül a nyugati közvélemény vélekedése markánsan eltér a külföldiek és a migráció megítélésében attól, amit Magyarország produkál. Megjelennek extrém hangok és ötletek, de nem ez lesz a fősodor. Az EU-ban jelenleg egyensúlykeresési folyamatot látok durva kilengésekkel, de nem igaz az itthoni propaganda az orbáni politika tökéletes sikeréről. A határvédelemmel kapcsolatos kezdeményezések talán átmentek, de például a menekültek integrációjával kapcsolatban nagyon másként gondolkodnak Nyugaton.
Kapronczay Stefánia: A napokban 300 ezren tüntettek Barcelonában a menekültek befogadása mellett a helyi polgármester vezetésével.
Iván Júlia: Nem vagyok túl elégedett azzal, amit az elmúlt 5-6 évben az EU korrekciós mechanizmusai nyújtottak, de még mindig bízom bennük. Jelenleg belső válságot él át az unió, a hatékonyabb jogbiztosító mechanizmus kiépítése a túlélés egyik záloga lehetne.
Pardavi Márta: Sokszor felmerült az utóbbi hónapokban, hogy a trumpizmus vajon szétrombolja vagy összekovácsolja az uniót. Én inkább az utóbbira fogadnék, csak lehet, hogy abból az EU-ból Magyarország kimarad, vagy még inkább a perifériájára szorul. Ha valóban a többsebességes Európa forgatókönyve valósul meg a jogállami értékek és mechanizmusok alapján, akkor Magyarország biztosan a rövidebbet húzza Trump követésével.
