A magyar gazdasági élet egyik legbefolyásosabb szereplője, a takarékszövetkezeti integráció Orbán Viktor által felkért irányítója. Komoly médiabirodalma és ingatlanbefektetése is van az 52 éves bankvezérnek, akiről ismerői rendre két dolgot állítanak: nagy munkabírású, kiváló szakember, ugyanakkor nehéz fickó, igazi domináns típus. Az öntörvényű üzletember portréjának megírásakor tucatnyi volt munkatársával és ismerőjével beszélgettünk, de mindegyikük csak azzal a kikötéssel vállalta, hogy a nevét nem említjük. Bár Spéder Zoltán nem szokott a nyilvánosság előtt üzleti ügyeiről, volt főnökéről, Csányi Sándorról vagy a politikai kapcsolatairól beszélni, a Naranccsal most kivételt tett.
| ||
Gyökerek
Spéder Zoltán (1964) egy tokaj-hegyaljai faluban, Rátkán nőtt fel. Családjuk nem tartozott a falu szocialista elitjéhez, a kuláknak nyilvánított nagyszülők földjét elvették. Édesanyja tanítóként, édesapja az abaújszántói tangazdaság könyvelőjeként dolgozott. A háznál állatokat tartottak, volt szőlőjük, utóbbiban bátyjával, Zsolttal dolgoztak együtt. A kamaszodó fiúk beálltak a rokonok házépítő kalákájába is, elsajátítva ezzel a kőművesszakma alapjait. „Nyaralni nemigen jártunk, a Balatonnál 18 évesen voltam először” – emlékezik Spéder, aki követte bátyját Miskolcra, a Földes Ferenc Gimnáziumba. „Sima matekra jelentkeztem, de olyan jól sikerült a felvételi, hogy specmatekos lettem.” A rátkai közegben egyébként nem a tanulás volt a leggyorsabb útja az érvényesülésnek: egy szakmunkás hamarabb tisztes fizetéshez juthatott, igaz, a közeli csokigyár Szerencsen, vagy a jó elvtársak vezette téesz leszűkítette Spéderék lehetőségeit. „Voltak viták, hogy mindkettőnk elkerül otthonról, de szüleim végig támogatták, hogy tanuljak, és minél magasabb végzettségem legyen. A tudásnak, tanulásnak a családunkban értéke volt, és van. Életem legfőbb prioritását ma is édesanyám, öt gyermekem és a testvérem jelenti.”
Az iskola mellett Miskolcon is dolgozott, szenet a pályaudvaron, havat a belvárosban lapátolt, később piacon árulta a hiánycikknek számító Fa szappant, de a bakelitbizniszbe is beszállt pár (AC/DC, Black Sabbath, Deep Purple) korong erejéig. Mivel a matek továbbra is jól ment, Spéder útja – ismét csak a bátyját követve – a pesti Közgázra vitt. Előtte még jött a katonaság, ami nemcsak kellemetlen élményeket hozott, de egy fontos szobatársat is: Németh Zsoltot. A majdani fideszes politikus is a Közgázra tartott, és Spéderrel együtt a sereg után a Rajk László Szakkollégiumban találta magát.
Sarjadzó ellenzék
A Chikán Attila vezette Rajk, amellett, hogy a közgázos diákok legjobbjait gyűjtötte össze, a 80-as években a jogászok Bibó-kollégiumával együtt a rendszerváltás utáni gazdasági és politikai elit keltetője lett. Spédernek bár meghatározó lett az itt tapasztalt nyitott szellemiség, és forgatta a korabeli szamizdat kiadványokat is, mégsem afféle dühös lázadóként tekintett magára. A szellemi pezsgést a Rajkban a Bibó-, a Samuelson-kurzus, továbbá Kornai János, Lengyel László, Magyar Bálint vagy Bauer Tamás előadásai, illetve Bokros Lajos és Surányi György tanulmányai jelentették. Azért másra is jutott idő. „Kéthetente bulikat tartottunk, és egy disznóvágást is levezényeltünk az udvaron.” Spéder szobatársa Szarvas Ferenc (az Állami Adósságkezelő Központ későbbi vezetője) volt, de hamar jóban lett Kósa Lajossal, Hernádi Zsolt jelenlegi Mol-vezérrel, vagy Lantos Csaba későbbi OTP-vezérigazgató-helyettessel. „Sokat hülyültek a konyhában, rendes fiúk voltak, és nálunk pragmatistábbak. Nem agyaltak azon, hogyan lehetne a rendszert megjavítani, tudták, úgy rossz, ahogy van” – emlékezik egy idősebb kollégistatárs.
| ||
A rajkosok és a bibósok Szarvason tartottak először közös nyári tábort 1985-ben, ahol Spéder is jelen volt; néhány év múlva a két kollégium adta ki a későbbi Fidesz derékhadát. „Amikor megalakult a frakció, a politikusok hívták az ismerősöket tanácsadónak. Lazán történt ez akkoriban. Van kedved? Gyere! Evidens, hogy gazdasági tanácsadók a rajkosokból lettek” – meséli egyikük. A testület vezetője a szintén volt rajkos Urbán László lett, míg Spéder ezt az időszakot jó szakmai élményként tartja számon: „Hetente jártunk össze törvényelőkészítői munkára.” Más azt emeli ki, ha „írtál valamit, a parlamentben azt olvasták fel. Orbán Viktor rendszeresen eljött, meghallgatott minket, aztán kérdezett”. Spéderen hamar látszott, hogy nem politikus alkat, Orbán mégis adott a véleményére, és emberileg is kedvelte. „Ebben közrejátszott a hasonló szociális háttér, a gyerekkor faluja, a keményen dolgozó szülők, miközben mindketten nagyon komolyan gondolták, amit csináltak, és jókora ambíciójuk is volt.” Egy másik ismerőjük egy esetet idéz fel: „Volt egy Fidesz szervezte tanácskozás egy előkelő hotelben, még az első parlamenti ciklus alatt. Sok neves gazdasági szereplő jött el, és az egyik tősgyökeres pesti elég bunkó módon beszólt a Spédi zakójára. Orbán erre pipa lett, alig tudta türtőztetni magát, hogy fel ne négyelje a fickót.”
1994 után azonban a rajkosok jó része eltávolodott a jobbra tolódó Fidesztől: egyeseknél ennek világnézeti oka volt, másoknál az okozott konfliktust, hogy „még a kampányban is pénzügyesként gondolkodtak. Racionalitást kértek számon Orbánon, akit ez a felfogás egyszerűen fárasztott” – mondja egyik forrásunk. Spéder a Fidesz pártcégében, a Ficóban is feltűnt; fb-tag volt, de társaival – köztük Bayer Zsolttal – 1993 augusztusában felálltak, mert nem volt érdemi információjuk arról, mi történik a vállalkozásban.
Első munkahely
A csapat szétszéledésében más is közrejátszott: a piacgazdaságra átálló Magyarországon e korszerű gazdasági tudással rendelkező fiatalembereknek számtalan lehetőségük nyílt a szakmai és anyagi „dobbantásra”, és a legtöbbjüket ez jobban vonzotta, mint a politika világa. Közéjük tartozott Spéder is, aki ekkorra már jelentős szakmai tapasztalatot szerzett, mivel 1988-ban a reformszemléletű Pénzügykutató Zrt.-nél helyezkedett el, ahol a kétszintű bankszektorral kezdett foglalkozni. „Együtt tanultuk a bankokkal, milyen a központi irányítástól függetlenül, piaci környezetben működni” – meséli egy pénzügykutatós.
Spéder főleg pénzintézeteknek adott tanácsot, de a miskolci önkormányzat bankalapítását is segítette, s közben doktorált is. Egykori kollégája impulzív, kezdeményező, rámenős emberként látta, akit piacbarát, liberális közgazdásznak tartott. „Jól tudott szervezni, tele volt ötletekkel és önbizalommal. Jókedvű, lendületes ember, aki céltudatos, józan életet élt, és imádta a munkáját.” Egy másik kolléga azt a képességét emeli ki, amit későbbi munkatársai is elismertek: „Nagyon jó volt makrogazdaságban, miközben a mikrót is értette. A stratégiaalkotás mellett a részletekhez is van érzéke. Ez ritka.”
Bár a magyar bankrendszerről több tanulmányt publikált, nemcsak az elmélet, a tanácsadás, hanem a megvalósítás is érdekelte. Spéder ekkortájt egy éven át volt bankügyekben Kupa Mihály tanácsadója, de 1991-től már az OTP igazgatóságának is tagja, ahol fontos szerepe lett a bank szerkezetátalakítási tervének kidolgozásában. Jött is a felkérés az akkor még szocialista nagyvállalatra hasonlító OTP-ből, ahol 1995-ben – elfogadva Csányi Sándor hívását – Spéder Zoltán a bank alelnöke, 1996-tól annak vezérigazgató-helyettese lett. Mindössze 32 évesen.
Szintet lép
Érkezésekor Csányi három éve dolgozott azon, hogy versenyképessé tegye az ország legnagyobb lakossági pénzintézetét. A tét az volt, hogy az új vezető képes-e a takarékpénztári óriást működő bankká alakítani – és abban, hogy ez sikerült, Spédernek meghatározó szerep jutott.
Noha 1995-re az OTP már építgette szolgáltatásokat is nyújtó birodalmát (OTP Ingatlan, Bróker, Alapkezelő, Garancia Biztosító, Nyugdíjpénztár, Travel), még a privatizáció előtt állt. „Zolival ezen el-elvitatkoztunk – mondja egyik forrásunk. – A privatizáció szükségességében egyetértettünk, a módjában már nem. Én a szakmai befektetőt preferáltam, egy külföldi tulajdonost, ő és Csányi viszont kisbefektetőket akart. Szabad kezet akartak a menedzsmentben, ám egy külföldi tulajdonos ideküldött embereivel folyton küzdeni kellett volna.” A kormány Csányiék verzióját fogadta el, így alakult ki az OTP-részvények szórt rendszere: benne a mezei kisbefektetővel, a menedzsmenttel és a nagyobb pakettal rendelkező külföldi szereplővel. A privatizáció több lépcsőben haladt, 1995-ben egyetlen tulajdonos sem jutott befolyásoló részesedéshez, s maradt állami tulajdon is. Ennek értékesítését 1997-ben (egy olyan pillanatban, amikor a költségvetés megszorult) Csányiék jó ütemérzékkel kezdeményezték – és sikerrel. Két év múlva az első Orbán-kormány adta el az önkormányzatok csomagját, s ezzel teljes lett a privatizáció.
Ezen évek legnépszerűtlenebb fejezete az új szervezeti rend kialakítása, a költségcsökkentés és az állományleépítés volt. Öt év alatt 15 ezerről 10 ezer alá nyomták le a dolgozók számát, a folyamatot Spéder vezényelte. „Sok évtizede ott dolgozó embereket kellett elküldeni, akik bár nem tehettek róla, mégsem jutott feladat nekik az új struktúrában. Biztos, sokat emlegették édesanyámat, de azt mondtuk: lehet, hogy 15 ezer embernek nem tudunk perspektívát adni, de ha ez sikerül, akkor 10 ezernek igen. Mindezt az idő igazolta” – mondja ő. Egy munkatársa ezt így látta: „Meg kellett tenni. Akik a régi OTP-t csinálták, már nem voltak képesek az újat létrehozni. De ennyi embert elküldeni, erre azért születni kell. Persze, sokan félni kezdtek Zolitól, akinek érdeme, hogy a nagy csökkentésben nem esett szét a cég.” Ezzel párhuzamosan alakították ki a hosszú távú üzleti stratégiát, ekkor építették ki az ehhez illeszkedő szervezeti és működési, illetve az új teljesítményértékelési és ösztönzési rendszert. „Ezeket Spéder felügyelte, ahogy az olyan leányt is, mint az OTP Alapkezelő, de részt vett az IT-projektekben is. Egy idő után hozzá tartozott a külső és belső pénzforgalmi rendszer, a központosított back office, ő tartotta a kapcsolatot a külföldi és hazai intézményi befektetőkkel is. Lényegében ő vezette az OTP-t, operatív szinten biztos” – így egy akkori középvezető. Spéder ezt túlzásnak tartja, bár elismeri, a változtatások jó részét ő találta ki, de „ennek megvalósításához kellett a jó csapat is”.
| ||
A modernizációhoz persze kellett politikai védelem is: az új stratégiának a tulajdonossal történő elfogadtatásától a privatizáció előkészítésén és végrehajtásán át egészen a vidéki régiók kiskirályainak az elmozdításáig számos feladathoz szükség volt a politikára is – mindezen feltételek megteremtése Csányi feladata volt. Az OTP-t kifelé az elnök jelenítette meg, míg házon belül Spéder tüsténkedett többet. „Rengeteget dolgozott. Bejött reggel, sokszor késő estig ült az irodájában, és simán rád csörgött ilyenkor. Vezetőként szakmai maximumot és lojalitást várt el tőled. Folyamatosan változott meg, keményebb, szigorúbb lett – mondja egyik exkollégája. – A több tudás nem jelent több boldogságot” – idézi föl Spéder akkori gyakori mondását. Az alelnök irodája már-már legendás helyként jelenik meg forrásaink emlékeiben. „Volt benn egy iratmegsemmisítő és egy hatalmas aktatáska. Közte meg ott ült Spédi, nemegyszer rövidnadrágban. Olykor furcsálltam, miért az utcán beszélünk, miért nem benn.” (Spéder az első Orbán-kormány alatt bekerült a paksi atomerőmű felügyelőbizottságába, ahonnan 2002 szeptemberében távozott. A Malévnál igazgatósági tag lett 2001 májusától 2002 júliusáig, amikor rajkos szobatársa, Szarvas Ferenc az rt. elnöke, és Hernádi Zsolt – az előző elnök – is szintén it-tag volt. A Medgyessy-kormány érkeztével mindhárman távoztak.)
A 2000-es évek elején már a gazdasági élet meghatározó szereplője volt, sőt milliárdos lett, köszönhetően az egetverő prémiumoknak és a tőzsdére vitt OTP-részvények szárnyalásának, amelyekre néha a legjobb időben csapott le. (Akkori hírek szerint 15 milliárdra tett szert.) Mégis azt mondja, nem volt ideje észrevenni, mennyire gazdag lett, mindig lekötötte valami. „Minél több feladatot oldottam meg, annál többet kaptam az elnöktől. Rengeteg projekt futott egyszerre, ha nyugalom volt, jött például az orosz válság ’97–98-ban, mire a Hajdu-BÉT bedőlt, és vele együtt majdnem annak óriási OTP-hitele is. Majdnem szétszedtek a külföldi befektetők, azok nagyon kemény megbeszélések voltak, de végül nem hagytak cserben minket. Díjazták a transzparenciát, hogy nehéz időkben is kiálltunk a színpadra. Folyamatosan magyaráztuk a bizonyítványt, a bank különböző válságmenedzselési lépéseit is.”
Az OTP-től 12 év után távozott, amikor már nemcsak az országban, de régiós szinten is meghatározó volt a bank. Forrásaink szerint a búcsú hátterében a Csányi Sándorral kiéleződött kapcsolata állt.
Csányi, goodbye!
Egy volt OTP-s így szemlélteti a kialakult helyzetet: „Volt egy mondás a bankban: Csányi a kormányos, de Spéder adja a lendületet. Szükségük volt egymásra, a másik nélkül nem jutottak volna ilyen messze.” Spéder állítólag több időt tett a bankba, míg Csányi már építgette mára egyedülállóvá nőtt agrárbirodalmát – és sok egyéb üzletét. Kialakult egy jó fiú (Csányi) – rossz fiú (Spéder) leosztás, ami zavarta az alelnököt, de voltak stratégiai nézetkülönbségek is. Spéder megfontoltan, ám Csányi számára olykor túl lassan hozott döntést; előbbi például nem akart egyből belevágni a kockázatosnak tűnő lakossági devizahitelezésbe, és emiatt jelentős bevételtől esett el az OTP. Csányi 2006-ban a Narancsnak a regionális terjeszkedés miatt panaszkodott, mert ennek szíve szerint „már három évvel korábban nekifogtam volna. (…) De mindig azt a jelzést kaptuk, hogy ne menjünk Keletre, az OTP-nek az itteni aktivitás az értéke. Egy idő után mégis azt mondtam, hogy nem, most már gyerünk.” (Lásd: „Még másznék egy kicsit felfelé”, Magyar Narancs, 2006. december 21.)
Az OTP-ben amolyan „kettős királyság” alakult ki az akkori dolgozók szerint. „Egyre több poszton ültek Spéder emberei, ő pedig egyre ravaszabb, bizalmatlanabb lett.” Spéder szerint a „kettős királyság” erős túlzás, bár szaporodtak a konfliktusok. Emlékei szerint az első feszültebb időszak 2000-ben volt, de a helyzet konszolidálódott; a bajok 2004 után jöttek elő újra. „Ezután már sose éreztem olyan jól magam, mint a ’90-es években.” (Időközben egy súlyos műtéten is átesett; akkor állítólag fontolgatta, hogy kiszáll a stresszes életből, végül nem így tett.) Spéder számára a 2000-es évek ritka jó emlékei közé tartozik a bank 2003 és 2006 közt zajló bulgáriai terjeszkedése (a DSK Bank – a helyi OTP – megvásárlása, majd modernizálása), amit ő irányított, szép sikerrel. Bár a feladat nagysága és a bolgár utak lekötötték, később már semmi sem lett a régi. 2006-ban Csányi másodszor is megnyirbálta a „túl nagyra nőtt” Spéder jogköreit, és bár az alelnök abban az évben még visszautasította a K&H vezetői székét, 2007 januárjában távozott. (Ebben nemcsak az elnökkel való viszonya, hanem megromlott házassága és válása is közrejátszott.) Összegzésül Spéder azt mondja: Csányival sokáig nagyon jó barátságban és bizalmi kapcsolatban voltak – az elnököt 50. születésnapján egy helikopterrel lepte meg –, sokat köszönhet neki, az pedig az ellenlábasok híreszteléseinek ellenére sem igaz, hogy valaha is trónfoglaló ambíciói lettek volna.
Az OTP-t követően kezdte saját birodalmát építeni. (Cégeiről keretes írásunkban, az FHB-ról és a BIF-ről a következő cikkünkben olvashat.) Ismerői szerint ezek az évek (2007– 2009) roppant nehezek voltak Spéder életében, s nem azért, mert „ki kellett magát találnia üzletileg”. Nehéz válása megviselte, anyagilag pedig „megütötte” a gazdasági válság, aminek következményeként óriásit zuhantak a részvényárfolyamok, de az ingatlanpiac is léket kapott. Mindkét terepen komoly befektetései voltak Spédernek, ráadásul az FHB (2006-ig: Földhitel- és Jelzálog Bank) is egy ingatlanjelzálogra szakosodott bank volt. Egy munkatársa így foglalja ezt össze: „Alapvetően introvertált típus, olyan, akiben gyűlik a feszültség, majd kirobban, de azokban az években talán még zárkózottabbá és bizalmatlanabbá vált. Magánéleti és szakmai okok miatt is, de a válság is megváltoztatta. Korábban jobban hitt a piacban, a növekedésre alapozott stratégiában. A válság, amely nagy anyagi veszteséget okozott neki, később más irányba terelte gondolkodását, mondjuk úgy, hogy a komplexebb megoldások felé, amelyben a piaci folyamatok mellett szerepet kaphat egy aktív, szabályozó állam is. 2010 után alapvetően változott meg minden a magyar gazdaságban, ahol nagy dobbantás szinte csak állami kooperációval történhet. Ezt értette ő is.”
| ||
A megváltozott politikai klíma realitása Spédert az Indexnél érte el. A Wallis még 2005-ben adta el az Indexet Nobilis Kristóf cégének, a Sydinvestnek (amely 2007-től, átalakuló profil mellett, Közép-Európai Média és Kiadó Kft., rövidítve: CEMP); információink szerint valahol egy- és másfél milliárd között lehetett a vételár. Spéder csak 2007 novemberében tűnt fel a cégben, mint igazgatósági tag – a CEMP-részvények többségét 2012-ben szerezte meg –, de a portál akkori munkatársai arról számoltak be, hogy már a vásárlás után elterjedt az a pletyka, hogy igazából Spéder áll a tranzakció mögött. A szóbeszédből később valóság lett, 2008-ban már az üzletember tekinthető a CEMP első emberének. Nobilishez képest Spéder határozott elképzelésekkel rendelkező vezető volt, olyan, aki irányítani és felügyelni szereti a saját hajóját. „Az Index egy jó értelemben vett garázscégként indult, ami szépen fejlődött, közben teljes szabadsággal rendelkezett. Ez ütközött Spéder markáns elképzeléseivel, ezt időbe tellett megszokni. Volt akkoriban egy mondás, hogy Spéder úgy akarja vezetni az Indexet, mint egy bankot. Ami nem volt túl jó ötlet” – mondja az Index korabeli munkatársa.
Az Index-sztori
2008-tól – már Spéderrel – indult a CEMP több médiumának integrálása az Indexen, abban az évben vették meg a blog.hu-t, az Inforádiót, később indult el a dívány.hu, a CEMP női magazinja, önállósodott a Velvet és a Totalcar. 2009 novemberében távozott Vaszily Miklós vezérigazgató, aki sokszor közvetített Spéder és Uj Péter Index-főszerkesztő között. (Vaszily portréját lásd: A laza srác, Magyar Narancs, 2015. október 17.) Vaszily távozásának több oka volt: addigra már kiépült a CEMP-es médiumok vezetési rendszere, az igazgató pedig nem érezte kihívásnak a meglévő színvonal tartását, és másra, például fejlesztésekre a válság közepén nem számíthatott, a folyamatos költségcsökkentés viszont nem vonzotta. „Mire a 2010-es kormányváltáshoz értünk, az alapok megváltoztak. Volt egy tulajdonos, aki nagyon is irányítani akarja a vállalatot, amelynek az Index csak egy része. És ott volt Uj Péter, akinek az élete az az Index, amivel valami újat és megkerülhetetlent teremtett, teremtettünk a magyar médiában. És amit úgy akar vezetni, ahogy eddig, azaz teljes szabadsággal. Ez azonban ellenkezett a tulajdonos felfogásával” – így egy indexes forrásunk.
Fokozta a szembenállást, hogy amikor a Fidesz 2010-ben kormányra került, Spéder hívásokat és SMS-eket kezdett kapni egyes cikkek után. Előbb az „Orbán pofonért ment Brüsszelbe” című cikk miatt lett feszültség, de több jelzést kapott a szerkesztőség, hogy az akkor már súlyos beteg Szalai Annamáriát ne támadják. „Ez számunkra elfogadhatatlan szempont volt” – mondja egy akkori munkatárs. Probléma volt az is, amikor a bankadóról írt kritikus hangon a portál – a cikk mögött kormányzati körökben Spédert sejtették, akinek a bankját szintén érintette a sarc. Egy munkatárs így jellemzi a helyzetet: „A cikkek tőle függetlenül születtek, nem történt részéről tartalmi kérés, és nem volt direkt benyúlás sem, mégis egy idő után ez a konfliktusos légkör elkezd öncenzúrát kialakítani benned. Ezt a durván paranoid közeget, ami az ország vezetői közt uralkodik, jól megismertük akkor. Azt hiszik, hogy minden kritikus cikk mögött van megrendelő, és mivel Spéderé az Index, azt hitték, hogy ő kavar. Ez marhaság volt, de az ő ellentmondásos helyzetét jól jelezte. Egyszerre egy szabad és nagy politikai portált birtokolni és jóban lenni a kormánnyal, hát ez bizony kurva nehéz szitu.”
Uj Péter főszerkesztő 2011 szeptemberében távozott. „UP már korábban látta, hogy amit ő gondol az Indexről, azt már nem lehet megvalósítani. El is fáradt abban, hogy felfelé és lefelé is tartsa a hátát. A szerkesztőséget nagyon megviselte, hogy elment” – mondja egy maradó. Másfél év múlva Uj utódja, a korábbi főszerkesztő-helyettes Mészáros Zsófia is beadta lemondását, majd 2013. április végén elindult Uj portálja, a 444.hu, ahova tucatnyi indexes újságíró és szerkesztő igazolt át. Ez olyan helyzetet teremtett az Indexben, ami addig ismeretlen volt. „Legrosszabb esetben az is bekövetkezhetett volna a cégnél, hogy a brandnek annyi, és lesz egy hatalmas törés. Hogy ez végül nem történt meg, abban az is szerepet játszott, hogy előbb UP, majd Mészáros is korrekten távozott.” A portál mégis komoly kihívásokkal küzdött mind az utánpótlás, mind az arculatmentés terén. „Kialakult egy olyan hangulat körülöttünk, hogy aki itt marad, feketeseggű, az új vezetés meg kompromisszumokat kötött. Lett egy árnyék körülöttünk, amihez semmi közünk nem volt.”
Az eltelt három évben a Dudás Gergely vezette portál igazolással, de főleg „kineveléssel” próbálta a helyzetet uralni. A válságkezelés sikerét több dolog jelezheti: 2014-ben az adózott eredmény újra pozitív volt az Index.hu Zrt.-ben, az elmúlt két évben a portál újságírói hozták el az itthon legkomolyabb szakmai elismerést jelentő Soma-díjat, ahogyan az origo.hu 2014-es megrogyása után is vitathatatlan az Index piacvezető helyzete. Más kérdés, hogy olyan esetek történtek 2010 után, amiért sokaknak, köztük alapítóknak, korábbi meghatározó munkatársaknak az Index már nem lesz az, ami azelőtt volt („az Index 2010 végére elesett” – mondja utóbbiak egyike), ennek pedig egyik oka az, hogy olyan a tulajdonosa, akinek érdeke a kormánnyal való jó viszony. Ez az érdek egyesek szerint gátja a független médiának, az Indexben viszont állítják, nincs külső nyomás a szerkesztőségen, de persze az evidens, hogy a tulajdonos üzleti aktivitásait szőrmentén kezelik. Úgy tudjuk, Dudás és a tulajdonos viszonya kiegyensúlyozott, ebben információink szerint közrejátszik, hogy Spéder is levonta a konzekvenciákat, és érezte, komolyan veszélyeztetné a portált egy újabb főszerkesztő-távozás. „2010 után negyedévente hallom, hogy mindjárt eladom az Indexet, és tessék, még mindig nem tettem meg” – reagál Spéder a portál eladását firtató kérdésünkre. „Az elmúlt öt évben egy komoly puhatolózás volt, de az sem kormányoldalról jött. Úgy gondolom, hogy 100 százalékos, abszolút szabadság senki számára nem létezik, minden és mindenki egy adott koordináta-rendszerben mozog, és az is normális, hogy egy tulajdonosnak vannak érdekei. A CEMP it-elnökeként odafigyelek a cégre, de az én szerepvállalásom nem lépi túl azt az egészséges mértéket, amelyet a világ bármely más országában a tulajdonos a saját vállalkozásaival összefüggésben vállal. Az Index számos írásával én sem értek egyet, de nem tudok és nem is akarok beleszólni a lap szerkesztésének operatív működésébe. A portál számos kritika ellenére 1999 óta ugyanazt a brandet képviseli, ez az egyik legfőbb piaci értéke, függetlenül attól, hogy nekem mi a személyes véleményem egy-egy cikk tartalmáról vagy stílusáról.”
Kapcsolati tőke
Spéder bár fiatalon megyei bajnokságban focizott, majd DVTK- és Fradi-drukker lett, manapság nem tűnik fel az ismert VIP-páholyokban. Egyrészt ma már nem túlságosan lelkesedik a magyar fociért (sokkal inkább a Bajnokok Ligájáért vagy a Forma–1-ért), másrészt nem az a „dörgölőzős alkat”. Mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne körülötte egy évtizedek alatt felépített, komoly kapcsolati háló.
Az üzleti szektorban kapocs a korábbi rajkos Hernádi Zsolt Mol-vezér (Spédert és Csányit annak idején ő mutatta be egymásnak), Garancsi Istvánt még a 90-es évekből ismeri (az évtized közepétől Garancsi a Takarékbróker vezetője, és megfordultak nála Spéder részvényei is), de igazán fontos személy az OTP lakossági ágát korábban vezető Lantos Csaba, aki az FHB-be is követte Spédert. (Lantos itt fb-elnök, akárcsak a Magyar Posta Zrt.-ben, és részesedése volt a Díjbeszedő Holdingban is. Mindeközben a MET-Group igazgatósági elnöke is, és feltűnt a kormányzati agytröszt, a Századvég vezetésében.) A marketingszakember Balogh Gabriella – aki szintén dolgozott az OTP-nél – az FHB igazgatóságának külsős tagja volt, és belsős a Libri–Shopline Zrt.-nél és a CEMP-ben is, a csoport több cégében visz vezető tisztséget. Ismerői diplomatikus személynek írják le, aki az impulzív, néha nyers Spéderrel szemben nem direkten, erőből érvényesíti akaratát, hanem finom eszközökkel él – rendre sikerrel. Balogh Gabriella a Csányi vezette MLSZ elnökségi tagja is, forrásunk szerint „beszélő viszonyban van Spéderrel és Csányival is, sőt mindketten adnak a véleményére”.
Spéder Simor Andrással és Bajnai Gordonnal is – még az OTP-privatizáció idejéből származó – jó kapcsolatot ápolt a 2000-es években, miközben a korábbi fideszes kapcsolatok sem haltak el az OTP-s éra alatt. Pintér Sándor egy ízben it-tag, majd biztonsági tanácsadó az OTP-nél, ahol a 2000-es évek elején egy évig Simicska Lajos volt a Lakástakarékpénztár Rt. elnök-vezérigazgatója – utóbbival 2010 után Spéder többször találkozott, ahogyan Habony Árpáddal is. Lázár Jánossal még 2006-ban, Hódmezővásárhelyen találkozott (ide Schmidt Mária hívta a német focivébére éppen induló Spédert), majd a 2010-es kormányváltás előtti időkben Várhegyi Attila, a Fidesz kommunikációjának meghatározó szereplője is igyekezett összehozni őket. Mind szakmailag, mind emberileg igen jó a viszonya Lázárral, mondja Spéder, de hozzáteszi: ez nem jelent külön utas szövetséget.
Schmidt Máriával máig baráti a viszonya, őt férjén, a néhai Ungár Andráson keresztül ismerte meg (többször voltak együtt nyaralni is). Stumpf István is fontos egyetemi kapcsolat, vele egy Stumpf számára meglehetősen előnyösnek tűnő, rózsadombi villát is érintő üzletet bonyolított le az Aleria Kft.-vel. (Erről bővebben: A szerencse fia, Magyar Narancs, 2014. május 15.) Üzletileg és emberileg is megkerülhetetlen szereplő Spéder életében Nobilis Kristóf, aki többször bizonyult „előfutárának”, hiszen számos cégét adta tovább a bankárnak. Ezzel a konzervatív értékrendet valló társasággal hozták hírbe Spédert a Magyar Nemzet 2007-es cikkében. A Schmidt Mária Ante portas? a történészt egy Orbántól független párt létrehozásának kísérletével „vádolta” a máig ismeretlen szerző, ebben szerepelt feltételezett partnerként Spéder és Áder János is. Az FHB-vezér a Narancsnak cáfolja, hogy ebben részt vett volna; mint mondja, akkoriban hagyta el az OTP-t, éppen benne volt a válásban, e kettős sokkhatás következtében egész addigi élete esett éppen szét, eszébe se jutott politikai szervezkedésbe kezdeni.
„Létrehozni, valami maradandót alkotni” – ezt tartja a munkában a legfontosabb motivációjának Spéder, akit ismerői mindent irányítani akaró kemény, sokszor hátsó motivációkat kereső vezetőként írnak le, aki ugyanakkor a teljesítményt elismeri. „Talán egészségtelenül perfekcionista vagyok” – mondja magáról, s állítja, ma már kevesebbszer emeli fel a hangját, mint korábban. Spéderről azt is mondják, hogy sok lépéssel előre gondolkodik, ezért hosszú távú koncepciók megalkotására is képes.
| ||
E tulajdonságával a legfontosabb döntéshozók is tisztában lehetettek, amikor 2012-ben – több forrásunk szerint is – mások mellett Spédert is felkérték, hogy vegyen részt a takarékszövetkezeti rendszer átalakítását célzó koncepció kidolgozásában, amelyről korábban állítólag Demján Sándor és Csányi Sándor mellett ő is köröztetett elképzeléseket kormányzati körökben. A Spédernek szóló felkérés a Narancs információi szerint magától Orbántól jött, és – a kormány fontos stratégiai terveinek egyikeként – az új központosított takarékszövetkezeti integráció kialakítására, a régi decentralizált rendszer átalakítására, a vidék hatékony pénzügyi rendszerének megteremtésére irányult. (Erről lásd: Bankárkormány, Magyar Narancs, 2012. november 22., illetve Lerohanás, 2013. július 11.) Összességében Spéder mégis fura helyzetben van, hiszen a kormány egyik nap a partnere, másik nap pedig a bankját sápolja – ám ezt szerinte szét kell tudni választani. „Sokat dolgozunk, hogy sikeres legyen a bank, ezért nem örültünk a bankadónak. Ugyanakkor vannak kormányzati célok, amiben tudok a kormánnyal azonosulni. Ilyen a magyar érdeket támogató gazdaságpolitika. Ezt lehet pártolni.”
*
Spéder Zoltán mindazonáltal bonyolult képlet a hazai gazdasági-politikai térképen. Nem említhető egy lapon Simicska Lajossal vagy Mészáros Lőrinccel, akiknek gazdasági befolyása és vagyona a 2010-es kormányváltás után nőtt meg – Spéder a vagyonát egy sikeresen privatizált, és általa is modernizált piacvezető bankban (OTP) szerezte, későbbi gazdasági birodalmának alapjait – FHB, CEMP, ingatlanpiac – pedig még a baloldali-liberális kormányzat alatt vetette meg. (Például 2009-ben a Veres János vezette Pénzügyminisztérium segítette meg az FHB-t.) Egy öntörvényű self-made manről beszélünk. A kormányt rendre kritizáló Index birtoklásának köszönhetően jó kormányzati kapcsolatai ellenére sem lehet őt felcímkézni. Korábbi munkatársa szerint a politikai szempontból fontos portál nemcsak súlyt, hanem „szolid életbiztosítást” is jelent a számára. (Noha „hosszú távú biztosítékról” a Simicska-balhé után már csak módjával lehet beszélni.) Hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, Spédernek olyan kormányközeli portál „támadásával” is kell olykor számolnia, mint a pestisracok.hu, de a jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező vs.hu is közölt már helyreigazítást az FHB-val kapcsolatban.
A legnagyobb dobására most készül: karrierje megkoronázása lehet a takarékszövetkezeti integráció sikerre vitele – igaz, immár nyílt kormányzati hátszéllel. Az integrációs projekthez magas szinteken kapott támogató szavakat és segítséget (információink szerint Orbán Viktor mellett Németh Lászlónétól, Varga Mihálytól, Rogán Antaltól, Lázár Jánostól), így komoly politikai tőkéje is van az anyagi támogatás mellett. „Csányi nem fél senkitől, de tudja, ha ezt az integrációs folyamatot valaki le tudja vezényelni, az Spéder lesz” – mondja egy, mindkét bankárral kapcsolatban álló forrásunk. Igen, megint Csányi van a képben; az OTP-nek nem nehéz a „feldúsított” FHB-ban ellenfelet látni (a sajtóban többször megjelent, hogy a kormányzat alig burkolt célja Csányi befolyásának ellensúlyozása, megtörése), például a kisebb városokban, illetve településeken az OTP – mivel más bank alig mutatkozik e szegmensben – komoly ügyfélelszívásra számíthat ebből az irányból (is).
Csányi nem is nézi tétlenül a nagy vetélytárs megjelenését, amelyet volt kollégája segítségével teremtenek meg: ősszel bejelentette, Brüsszelhez fordulnak a takarékintegráció és az FHB ügyében. Érdeklődésünkre az OTP nem részletezte az elnök szavait, de elmondták: a brüsszeli vizsgálat folyamatban van, az eredményt még várják. Nem csak ők. (Folytatása következik.)
| A báty Spéder Zsolt (1961) szociológus, demográfus, 1986-ban végzett a közgázon, szintén rajkos volt. Több ösztöndíjjal járt német és angol nyelvterületen, ahol egyebek mellett szociológiát tanult. „1992-ben kezdi el Andorka Rudolf a háztartási panelvizsgálatokat, amelyekbe ő is bekapcsolódik. Meghatározó élményként említi az együttléteket mesterével – annak európai látókörét és nemzeti elkötelezettségét. Vele együtt dolgozva tanulta meg a tudományos munka fortélyait” – olvasható a Népszabadság korábbi cikkében. 2002-ben PhD-fokozatot szerzett, később részt vett az észtországi szociológiai és demográfiai képzések akkreditálásában, tanított a Corvinuson, ma a Pécsi Tudományegyetem docense, 1999-től a Népességtudományi Kutatóintézetet vezeti. Az intézetben többek között a gyermekvállalás, öregedés, migráció hazai és európai folyamatait kutatják. Három gyermek édesapja. |
| A Spéder-cégek: nagyok és újak A cégbirodalom fontos eleme a Vigadó téren székelő A 64 Vagyonkezelő. A kft.-t 2006 májusában jegyezték be, hamar jelentős mennyiségű OTP-részvényt birtokolt, míg 2015 végén az FHB-részvények majd negyede tartozott hozzá, és ezzel a második legnagyobb tulajdonos volt a bankban. Szintén a Vigadó téri irodában van bejegyezve Spéder egyszemélyes cége, a 2014-ben alapított ABC Tőkepartner, amelynek tevékenységi köre a vagyonkezeléstől a tanácsadásig, valamint az ingatlan-adásvételig terjed. Spéder 2015 őszén egy napon két új vagyonkezelő céget alapított, ezeket ugyancsak a Vigadó téri irodájába jegyezte be: az Axialis Holding Zrt.-t, valamint az Asperitas Holding Zrt.-t. A székhelyen kívül közös még mindhárom cégben, hogy számlájuk már a Takarékbanknál van (az ABC-nek az FHB-nál is). Spéder alapította az Apex Invest Holdingot 2015 nyarán, de azt október végén átadta Köbli Gyula FHB-vezérigazgatónak – egy nappal azután, hogy az A64-ből 300 ezer FHB-részvényt ruházott át az akkor még saját cégnek. 2015. október 30-án szűnt meg a KÁ 2 Kft., amely éveken át tulajdonolt nagyszámú BIF-, illetve közvetve FHB-részvényt is. (A KÁ 2 jogelődjét Nobilis Kristóf alapította, a céget tőle vette meg Spéder.) A vagyonkezelők mellett a birodalom másik fontos hálózata a CEMP-csoport: ebbe tartozik az index.hu, a – pénzügyi, gazdasági tartalom mellett ingatlan- és konferenciaszolgáltatásokat is kínáló – portfolio.hu, a napi.hu, a penzcentrum.hu, a REsourceinfo.hu, az Inforádió, és majd egy éve már a femina.hu is. (A nyomtatott Napi Gazdaságot 2013-ban eladták a Századvégnek, ebből lett 2015-ben a Magyar Idők.) A CEMP 2013-ban egy bonyolult tranzakció során, a tulajdonában lévő Shopline-on keresztül vásárolta be magát a Libri-csoportba, és az összefonódás révén a médiacsoporthoz került még a port.hu, a litera.hu, a szinhaz.hu és a Fidelio (illetve annak online változata), valamint a Bóbita magazin is. Spéder egy olyan, évi sokmilliárdos forgalmú médiaportfóliót tart a kezében, amelyben a közéleti mellett megtalálható a gazdasági, bulvár-, női, valamint kulturális, illetve a gyerekeknek szóló tartalom is, és ezzel egyik legbefolyásosabb alakja a magyar online médiapiacnak. A CEMP értékét a Narancs 10 milliárd forintra becsülte, és ezt Spéder el is tudta fogadni. (Azt azonban cáfolja, hogy ő állna a Vienna Capital Partners – amely Spédert megelőzve az FHB legnagyobb részvényese – Mediaworksöt felvásárló akciója mögött.) Vagyonát a Forbes 2015-ben 23,4 milliárd forintra becsülte. Spéder – aki régi, antik könyveket is gyűjt – szerint a becslés nem irreális, pontos számot azonban, tekintve, hogy vagyona jelentős része komoly árfolyam-ingadozású részvényekben, illetve cégekben van, nem lehet mondani. |
