Durva jogsértést követett el a nagykövet

  • narancs.hu
  • 2012. február 9.

Belpol

Szalai Annamáriára vonatkozó különleges személyes adattal élt vissza durván az ausztriai magyar nagykövet, mikor a Riporterek Határok Nélkül szervezet zsűrijénél reklamált a díjazottak – köztük a Magyar Narancs munkatársa – kiválasztása miatt.

Levélben fordult Albert Rohanhoz, Ausztria volt külügyi főtitkárához, az ENSZ egykori koszovói különmegbízottjához decemberben Szalay-Bobrovniczky Vince bécsi magyar nagykövet. Rohan ugyanis a Riporterek Határok Nélkül nemzetközi civil szervezet zsűrijének elnöke, és ez a grémium ítélte múlt decemberben két magyar újságírónak, Vásárhelyi Máriának, illetve lapunk munkatársának, Rényi Pál Dánielnek a nemzetközi sajtószabadság tavalyi díját.
Szalay-Bobrovniczky helyenként ízléstelen, máskor egyenesen jogsértő, megint máskor pusztán igaztalan állításokkal igyekszik bizonyítani a zsűri elnökének, hogy a díjak nem megfelelő helyre kerültek.

Vásárhelyi Máriával kapcsolatban felemlegeti nemrég lezárult ominózus perét a „balliberális” index.hu újságírói ellen, akik őt egy cikkükben dominának nevezték. A nagykövet írásában hozzáteszi, hogy Vásárhelyinek egymillió forint kártérítést ítélt meg a bíróság, és hogy az Élet és Irodalom munkatársa – „nívójának megfelelve” – később, a HVG kérdésére „nyikhaj hülyegyerekeknek” nevezte az index.hu újságíróit. Nem felejti el hozzátenni azt sem, hogy Vásárhelyi Gyurcsány Ferenc „feltétel nélküli támogatója”, annak a Gyurcsány Ferencnek, akit még Paul Lendvai is felelősnek látott az ország nehéz helyzetbe sodródása miatt.

Szalay-Bobrovniczky egészen döbbenetes érvekkel operál, amikor munkatársunk, Rényi Pál Dániel díja mellé rak kérdőjelet. A nagykövet a Narancs újságírójának „A türelmes eminens” című Szalai Annamária-portréját veszi elő, és különösen bizalmas személyes információkat oszt meg a zsűri vezetőjével a médiahatóság elnökének magánéleti problémáival kapcsolatban, amelyek miatt a cikket szerinte nem lett volna szabad megírni. (Mivel itt egyértelmű jogsértést követett el, ezt a részt az itt és itt található levélből és a fordításából is töröltük.) „Nehezen tudom elképzelni, hogy ezzel a ténnyel, amelyről a magyar médiában mindenki tud, Rényi úr ne lett volna tisztában, amikor a cikkét írta” – jegyzi meg Szalay-Bobrovniczky.

Ezután a nagykövet – aki beismeri, hogy nem volt ott a díjátadón, csak egy ismerősén keresztül értesült a fejleményekről – munkatársunk beszédéből pontatlanul idéz egy mondatot. Szerinte Rényi azt állította, hogy egyetlen konkrét eset sem fordult elő a médiában az új médiatörvény érvénybe lépése óta, mikor újságírókat hatóságok vizsgálni kezdtek volna, ezzel szemben Rényi beszélt Bodoky Tamás ügyéről, akit a hatóságok arra akartak kényszeríteni, hogy fedje fel forrásait.

A következő pontban a nagykövet már az új törvényt védi, hasonlóan ahhoz, ahogyan tette ezt az osztrák napilap, a Der Standard hasábjain is. (Erről szóló cikkünket lásd itt.) Azt az érvet használja, hogy hazánk tavaly a Freedom House sajtószabadság listáján továbbra is „szabad” besorolást kapott, elfelejtve, hogy öt pontot vesztettünk az előző évhez képest. 25 helyet zuhantunk a listán, melyen ki is van emelve Magyarország, mint a legtöbb pontot veszítő nyugati ország, ugyanis sehol máshol nem romlott ennyit a helyzet. Már csak egy pontra vagyunk a „részben szabad” kategóriától.
De Szalay-Bobrovniczky ettől eltekint, és kérdi: „Mi szól amellett, hogy olyan ország újságíróit díjazzák, ahol a sajtó szabad? Hol a bizonyíték?”

„Mi szól a személyek mellett, akiket kitüntettek?” – teszi fel a kérdést végül a nagykövet, s noha maga is magyarázatot talál erre magukban a cikkekben, azt mondja, „nem lehet elvonatkoztatni magától a személytől, aki a cikket írta”.

A nagykövet stílszerűen a végére hagyja a legszebb mondatait.

„Szabadjon kifejezésre juttatnom a személyes véleményemet, miszerint a tisztelt zsűrit félrevezették – mégpedig olyan felelőtlen személyek, akik mást sem forgatnak a fejükben, mint Magyarország lejáratását, és tudatosan vállalják, hogy megromoljanak a magyar–osztrák kapcsolatok. Ön, aki az úgynevezett szankciós időszakban (itt a szerző nyilván a Haider-érára és az uniós szankciókra utal – a szerk.) a szövetségi külügyminisztérium főtitkára volt, minden bizonnyal rendelkezik tapasztalatokkal a tekintetben, hogy milyen érzés, ha (szinte) barátok nélkül igazságtalan vádaknak vagyunk kitéve.”

Hogy az ausztriai nagykövet nem tiszteli sem a díjazott újságírók munkásságát, sem pedig Albert Rohant annyira, hogy ne vonja kétségbe a zsűri döntését, az nem túl meglepő. Az igazán gusztustalan az, hogy hajlandó ehhez a támadáshoz felhasználni az általa egyébként pozitív színben feltüntetett Szalai Annamáriát is, kiteregetve legszemélyesebb ügyeit.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.