Egészen rémisztő: kémprogramot találtak Márki-Zay Péter számítógépén

  • narancs.hu
  • 2018. március 9.

Belpol

A polgármester észrevette: valami furcsa dolog történt a laptopjával a választás után.

Az mno.hu számol be arról, hogy Márki-Zay Péter, a február végén megválasztott hódmezővásárhelyi polgármester a választás után arra lett figyelmes, hogy laptopjának működése megváltozott: lelassult, nehezebben kapcsolt be és ki. El is vitte szakemberhez, aki megállapította,

hogy a laptopot feltörték, és feltelepítettek rá egy kémszoftvert,

amely a billentyűzethasználattól a futtatott programok listáján át a megnyitott weboldalakig minden számítógépes tevékenységet továbbít egy németországi IP-címre. A szakember azt mondta, profi munkáról lehet szó,

ilyet amatőr felhasználó képtelen telepíteni.

„Az ügy pikantériája, hogy a szoftver a teljes Márki-Zay család számítógépes tevékenységéhez hozzáférhetett. Azt javasolták a hódmezővásárhelyi polgármesternek, hogy cserélje le a gépét, és olyan operációs rendszert telepíttessen rá, amilyet nehezebb feltörni” – írja a portál.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.