Egyeztetett az LMP és az MSZP: a szocialisták Hadházy, míg a zöldek Kunhalmi körzetében léphetnek vissza

  • narancs.hu
  • 2018. március 6.

Belpol

De szóba került Szombathely és Nyíregyháza is.

Kedden egyeztetett az LMP és az MSZP–Párbeszéd arról, hogy melyik körzetben mely párt és kinek a javára léphetne vissza. Az atv.hu információi szerint az LMP azt szeretné, ha az egyik társelnök, Hadházy Ákos körzetében lépnének vissza a szocialisták, valamint Szombathelyen, cserébe a Lehet Más a Politika Kunhalmi Ágnes körzetében, a XVIII. kerületben és Nyíregyházán sem indítana jelöltet.

Az atv.hu szerint jelenleg úgy fest, hogy lesz eredménye a megbeszéléssorozatnak, de még nagyon sok a kérdőjel, az LMP és az MSZP–Párbeszéd közötti megállapodás véglegesítése március 15-e és április 8-a közöttre várható.

Az LMP részéről Gödöllő vagy a Belváros, a KDNP-s Hollik István körzete is napirenden van még, míg az MSZP–Párbeszéd oldaláról tárgyalási alap Hiller István körzete (Pesterzsébet–Soroksár), Burány Sándoré (Kőbánya), Tóth Csabáé (Zugló), Miskolc 2-es körzete, illetve Szeged.

A DK-val nem ült le eddig az LMP, és vélhetően a későbbiekben sem fog, illetve még arról sincs sok információ, hogy a Momentum miként száll be a koordinált jelöltállításba, ha beszáll egyáltalán.

Visszaléptetésekről tárgyalna az LMP

Megkezdődött a matekozás az ellenzéki oldalon. Tárgyalásokat kezdeményez az LMP mind az MSZP-vel, mind a Jobbikkal egy esetleges választási együttműködésről – értesült a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a 106 egyéni körzetben nyitottak lennének a visszaléptetésekre egymás javára, de akár arra is, hogy ahol más az esélyes, ne nagyon kampányoljanak.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.