Interjú

"Előre hozott öregségi nyugdíj"

Dr. Funk Sándor pszichiáter-addiktológus
szerző
Legát Tibor
publikálva
2012/50. (12. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Huszonöt évig vezette a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályát, most felmondtak neki. Úgy tűnik, nemkívánatos személy lett a Lehel úton, mert bár orvoshiány van, arra kérték, hogy hét hónapos felmondási ideje alatt is csak a fizetéséért menjen a kórházba.

Magyar Narancs: Meglepődött, hogy elküldték?

Funk Sándor: Az augusztusban kinevezett új igazgatótól, a szintén pszichiáter Németh Attilától már a hivatalba lépése előtt megkérdeztem, hogy ki akar-e rúgni, mire azt mondta, hogy természetesen nem, de azért beszéljünk előtte. Van annyi rutinom, hogy a beszélgetés után egyből új munkahely után néztem. A következő beszélgetésre augusztus 14-én került sor, s az igazgató úr ekkor azt mondta, hogy 65 éves koromig itt maradhatok, vagyis 2013. március 30-ig. Ezzel az információval mentem ki a szobájából, de pár nappal később az egyik tisztviselőnő közölte velem, hogy augusztus elseje óta felmondás alatt vagyok.

MN: Erről nem beszélt Németh Attilával?

FS: Nem került szóba, amikor pedig megint beszéltünk - telefonon hívott, kérdeztem, hogy is van ez -, már azt mondta, ha nem írom alá visszamenőlegesen ezt a felmondási papírt, akkor szó sem lehet róla, hogy visszaalkalmazzon távozásom után. Noha nyilvánvalóan törvénytelen volt az eljárás, a békesség kedvéért azt mondtam, rendben, aláírom. Csakhogy a papíron az állt, hogy a felmondásom oka az "előre hozott öregségi nyugdíjazás", ami szintén abszurd, ugyanis a nyugdíj vagy előre hozott, vagy öregségi. Németh Attila ezután mindenért elnézést kért, az adminisztrátorokat tette felelőssé, és azt mondta, hogy nemsokára megkapom az "igazi" papírt, majd elküldött szabadságra. Talán még soha nem voltam ilyen hosszú ideig szabadságon, de amikor visszamentem, még nem volt kész az új felmondás. Akkor az ügyvédem tárgyalt az igazgatóval, aki erre visszahelyezett az eredeti státuszomba. De rá egy hétre megint kirúgott. Az ügyvédjén meg egy adminisztrátoron keresztül közölte, hogy felmentett a munkavégzés alól is - azonnal.

 


Fotó: Sióréti Gábor

 

MN: Ön már az elején sejtette, hogy kirúgják. Miért gondolta ezt?

FS.: Hallottam. Egyébként nem volt biztos - de a telefon után már kilencven százalékra tettem az esélyét.

MN: Mivel magyarázza, hogy az új igazgató mindenáron meg akart szabadulni öntől?

FS: Csak sejtéseim vannak. Valószínűleg nem szeretné, hogy zavarjam a köreit, különben pedig jól lehet velem példát statuálni. Elég régóta itt vagyok, és ha engem ilyen simán ki lehet rúgni, akkor mindenki veszélyben érezheti magát.

MN: Milyen köröket zavarna?

FS: Az új igazgató és még néhány pszichiáter ambíciója, hogy újra kell teremteni a Lipótot valahol Budapesten. Tudomásom szerint a Merényi Gusztáv Kórházat (ami jelenleg az egyesült Szent István és Szent László Kórház része) szemelték ki erre a célra, a Nyírő - lévén önálló, kerületi közkórház - nem került szóba. Ám most, hogy Németh Attila megkapta a Nyírőt, nem is rejti véka alá, hogy az új Lipótmezőt itt szeretné megteremteni. A pályázata nem volt nyilvános, ám két hónappal ezelőtt megismerhettük a koncepciót, ami egyértelműen erre utal. A belgyógyászati osztályokkal egyáltalán nem számol, és meg akarja szüntetni a kórház területén működő - legnagyobb - magánklinikával kötött bérleti viszonyt is. Helyettük speciális pszichiátriai és neurológiai osztályokat, szakambulanciákat szeretne létrehozni, illetve egy nagy, országos intézményt. A koncepcióval nem lenne baj, de kalkulációt már nem mellékelt hozzá. Úgy vélem, jelenleg az átalakítás egyetlen könnyen végrehajtható eleme zajlik, a jelenlegi rendszer ellehetetlenítése, vagyis a rombolás. Csakhogy tudomásom szerint az ezt követő építkezésnek a minimális feltételei sincsenek meg.

MN: Az addiktológiai osztály miért nem fér bele ebbe a koncepcióba?

FS: Belefér, de úgy tűnik, nélkülem. Az új igazgató a Minnesota-programot, vagyis az anonim alkoholista (AA) vonalat tartaná üdvösnek, amivel nincs baj, egy gyönyörűen kidolgozott pszichoterápiás metodika, csak teljesen irreális a magyar viszonyok között. Ahhoz ugyanis egy rendkívül kiterjedt AA-halózatnak kellene lennie, de ilyen nincs.

MN: De van egy sor sikeres kezdeményezés.

FS: Kevés van, és nem ez a jellemző. Az amerikaiakkal ellentétben mi alapvetően bizalmatlanok, szófukarok vagyunk, s úgy gondoljuk, hogy a belső titkok, a pszichés háttérélmények nem tartoznak másra. Tény, hogy Magyarországon is egyre sikeresebb a csoportterápiás szemlélet, de a körülmények miatt a régi metódus a hatékonyabb. Nincs elég orvos, kevés idő jut egy betegre, gyorsabb eljárásokat kell alkalmazni.

MN: Miért?

FS: Amikor az osztályra kerültem, az volt az elvem, és ezt mindvégig megtartottam, hogy aki kezelésre szorul, azt kezelni kell. Tehát semmilyen ürüggyel, semmilyen módon nem küldhetünk el beteget, ha kórházi kezelésre szorul. Nagyon büszke vagyok arra, hogy huszonöt évig ez így működött.

MN: Az ön távozásával másképp fog?

FS: Nem tudom. De az új igazgató jelezte, hogy ezentúl csak motivált drogbeteget lehet felvenni. Csakhogy ilyen beteg nincs. Egy drogos negyedóráig motivált, érkezése teljesen kiszámíthatatlan: nem törődik előjegyzésekkel, várólistákkal. De azonnal fel kell venni, pontosan akkor, amikor jön, és nem öt perccel később. Vagyis nálunk elég speciális szempontok vannak. Ehhez kellett a huszonöt év tapasztalat, mire megtanultuk. Most sem tanítja senki, a tankönyvekben ilyen dolgokról nem esik szó. Mondok egy példát: a nővér talál valamilyen drogot az egyik betegnél. Elvenni nem lehet, mert ez az ő tulajdona. Még akkor sem, ha tilos a birtoklása. Ha elszedjük, a drogosetikett szerint akár meg is ölhet, mivel az anyag nem akármi, vagyontárgynak számít. Ha viszont nála hagyom, használni is fogja, hiszen mit törődik ő azzal, hogy épp azért van itt, hogy ne használja. Persze ki is rúghatom, de ez ellentétes az elveimmel. A megoldás az, hogy összehívom a csoportot, és megkérdezem, kié a drog? Ha jelentkezik a tulajdonos, hogy vissza akarja kapni, akkor visszakapja - a Lehel úton, mint elbocsátott beteg. De ha maradni akar, akkor neki kell a szemünk láttára lehúzni a vécén. Ha viszont nem jelentkezik senki, én semmisítem meg az anyagot mindenki előtt, hiszen nem volt gazdája. Nos, ez az, amit nem tanítanak az egyetemen. Nem akarom magam nélkülözhetetlennek beállítani, de a jelenlegi körülmények között érthetetlen, miért nem engedik, hogy az eddigi munkámat végezzem.

MN: Ön nélkül nem megy?

FS: Az addiktológiai osztályon nincsenek meg a minimális feltételek sem. Hét státusz van az osztályon, előírás szerint az osztályvezető főorvosnak pszichiáter-addiktológusnak kell lennie. A helyettesem neurológus-addiktológus. Rajta kívül még négy orvos van, egyikük üzemorvos-addiktológus, a másik neurológus, illetve két rezidens, akik nem akarnak az osztályon maradni. A rutinmunkát elvégzik, de jelen pillanatban nincs olyan kolléga nemcsak az osztályon, de a kórházon belül sem, aki alkalmas lenne az osztály vezetésére. Úgy tudom, hogy a kinevezett helyettesem tíz évig nem dolgozott kórházi osztályon. Pedig az igazgató úr mondhatta volna azt is, hogy dolgozd le a fél évet, amíg a fizetésed kapod, addig ideküldöm az utódodat, hogy megoszd vele a műhelytitkokat.

MN: Nemrégiben készült el a kormány drogjelentése, amely szerint a jelenlegi drogpolitika a legjobb úton halad.

FS: Ez nem sikertörténet, hanem rémálom. A droghasználat kriminalizálásáról bebizonyosodott, hogy hatástalan. Úgy tudom, a középkorban úgy büntették a dohányzást, hogy a pipa szárát átszúrták a "fogyasztó" pofalemezén. Elérték vele a célt, megszűnt a dohányzás? Ma ugyanez a helyzet a drogokkal - azt gondolom, hogy a fogyasztót nem kellene büntetni, ha pedig az állam ezt valamilyen módon szankcionálni akarja, akkor másként közelítsen a témához. Belátom, hogy korlátozottak a lehetőségek, de a kábítószerek fogyasztása ettől nem csökken. Ebből a büntetőszemléletből nem lehet kiindulni, már csak azért sem, mert közben ott van az alkohol mérhetetlen elfogadottsága, a társadalom képmutatása, hogy az ivászat egészen addig elfogadott, amíg nem okoz látványos botrányt. Közben 600 ezer és egymillió közé teszik az alkohol által veszélyeztetettek számát, s évente mintegy 30 ezer ember hal meg közvetve vagy közvetlenül az alkohol miatt. A nálunk kezeltek 90 százaléka alkoholista, de országos szinten a belgyógyászati és pszichiátriai betegek 30-40 százaléka alkoholos eredetű probléma miatt kerül kórházba.

MN: Miért hallgatnak erről a pszichiáterek?

FS: Teljesen igaza van, hogy erre jobban fel kéne hívni a figyelmet. Viszont amikor azt látom, hogy az alkohol fogyasztását az állam preferálja, úgy érzem, nagyon nagy baj van. Csakhogy hiába beszélünk a témáról, a társadalom egyszerűen nem veszi komolyan, ráadásul a pszichiátertársadalom is különféle érdekek mentén működik.

MN: Nyugdíjba megy?

FS: Eszemben sincs. Kaptam ajánlatokat pszichiátriai osztály vezetésére, sőt egy kórházban nyíló addiktológiai osztályéra is, de amíg tart a felmondási időm, addig papíron a Nyírőben dolgozom. Fél évig, teljes fizetéssel.

szerző
Legát Tibor
publikálva
2012/50. (12. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A Jobbik és az ÁSZ-büntetés
Vona Gábor dilemmái
László Géza írása
Miért maradtak velünk a különadók?
Interjúk
L. Ritók Nóra, Rufus Wainwright, Ráduly György
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra