A sommás válasz az, hogy azért, mert Nagy Gábor Tamás polgármester fideszes, a programot viszont a szocialista kormány diktálja. Egy 2007. nyári kormányrendelet szerint a palotanegyed fejlesztése kiemelt uniós projektként valósul meg, és ezen belül is a második világháborúban szétlőtt volt honvédelmi épület romjának korszerű, kulturális és turisztikai funkciójú helyreállítása a legfontosabb. Jut még a vári kertek, közterek, a Csikós udvar és a Várbazárba vezető vízhordó lépcső felújítására, valamint arra, hogy a területet előkészítsék a későbbi rekonstrukciós munkákra. Mindezt tízmilliárd forintból, aminek az elköltésére 2010-ig van lehetőség. Egy évvel ezelőtt a polgármester még a székében hátradőlve szemlélhette, hogyan törik magukat az (akkor még) koalíciós pártok prominensei a terület sorsába való beleszólás elsőbbségéért, hogyan involválódnak a kormányzati hivatalok, és hogyan teszi kockára jó néhány építész a hírnevét annak érdekében, hogy nyomot hagyhasson az átalakítandó honvéd főparancsnoksági épületen.
A fő probléma 2007 őszén még az volt, hogy a területért (akkor még) felelős oktatási és kulturális tárca vezetője úgy gondolta, nem a legutóbbi, 2004-es tervpályázat nyertesével, Kis Péter Építészműtermével szerződik a tervezési feladatra, hanem kézi vezérléssel hozza mielőbb tető alá a projektet. (Részletesen lásd: Romeltakarítás, Magyar Narancs, 2007. november 1., és Szétlövés, 2007. november 22.) Más állásponton volt az uniós források megszerzésében kulcsszerepet játszó Magyar Bálint akkori fejlesztéspolitikai államtitkár. Tavaly év végén aztán az építész-érdekképviseletek - nem utolsósorban a nyilvánosság nyomására - kivizsgálták az épület legfrissebb tervezési körülményeit, s megállapították, hogy Kis Péter (akinek az irodája anno közbeszerzési eljárás során kapott megbízást a tervezésre) továbbra is az egyedüli, tervezésre feljogosított építész - mást kizárólag új program esetén, új tervpályázat eredményeként lehetne megbízni a feladattal. 2007. december 21-én új megbízási szerződés készült a vagyonkezelő Budavári Kht. és az építésziroda között. Ez azonban mit sem változtatott azon az alapproblémán, hogy a magyar történelem egyik kiemelt színhelyén egy valaha, valamilyen okból műemlékké nyilvánított épületrom (amely voltaképpen csak egy lábazat) milyen módon újulhat meg, milyen funkciót tölthet be száztizenkét évvel az építése és hatvanhárom évvel a lerombolása után. (Ez a dilemma köszön vissza a kilencvenes évek eleje óta lezajlott három tervpályázatból és a kismillió szakmai meg nem szakmai platform elképzeléseiből is.) A tervek, vélemények, vélekedések a kupolás eredeti korhű rekonstrukciójától a legkülönfélébb kortárs megoldásokig sorjáztak. Az építészeti tervek között az utolsó, Kis nyertes pályázata megadta a műemléknek járó megbecsülést, ugyanakkor némi távolságot is tartott, amit a rom felett "ellebegő", azt kiegészítő, de az épület átjárhatóságát biztosító elképzelés jelzett. A kerület polgármestere
köztudomásúlag fázott ettől
a sajtóban "rózsaszín lebegő testként" elhíresült épülettervtől, Kisék legújabb megbízása már emiatt sem szólhatott e terv továbbgondolásáról. Lett helyette más, amely egy konzervatív ízlésvilágban is megállhatja a helyét: a romot egy klasszicizáló oszlopcsarnokkal felülépítő elképzelés, ami, ha megvalósul, kiváló kilátást kínál minden irányba, ugyanakkor a Szentháromság tér felől sem takarja ki a palotanegyed látványát. Ez a terv nem volt ugyan összeegyeztethető a kerületi szabályozás (KÉSZ) előírásával, amely meglehetősen rigorózusan rendelt erre a helyre egy magastetős házat, de sebaj, a kerület főépítésze a tervtanácsokon kijelentette, hogy elindítják a KÉSZ módosítását. Sőt, Nagy Gábor Tamás polgármester személyesen járt a műteremben, és biztosította a tervezőt a terv támogatásáról.
Ám miközben közelgett az építési engedély megszerzésének (immár többedszerre kitolt) határideje, a KÉSZ csak nem módosult. Ezért aztán Kisék egy magastetős változattal álltak a soron következő tervtanács elé. Aczél Péter főépítész e fórumon viszont mégiscsak a lapostetőset tartotta meggyőzőbbnek, s mivel a határidőt ismételten meghosszabbították (ezúttal decemberig), a tervezők azt a változatot vitték tovább. Vagyis az önkormányzat logikája az lehetett, hogy akár harmonizálnak a tervek a szabályzattal, akár nem, sose az aktuális változat legyen "az igazi". Hogy "az igazi" mi lenne, azt az - egyébként idén életműdíjjal kitüntetett - főépítész egy ízben így fogalmazta meg: a kerület "szerethető tervet" akar látni (amivel emberileg lehet azonosulni, csak mint építésjogi kategória talányos kissé).
A kormány e csikicsuki politikát látva a fejlesztést "nemzetgazdasági jelentőségűvé" nyilvánította, azaz kiemelte a kerület hatásköréből, hogy a jegyző helyett a közigazgatási hivatal gyakorolhassa a szakhatóság jogait. Amire meg a polgármester rágott be: egy idén áprilisi testületi határozat szerint a vári beruházások "hasznossága és szükségessége bizony még alapos indoklásra szorul", a rom kiegészítését csak a "megfelelő tervek esetén" hajlandók a KÉSZ módosításával elősegíteni. Egyúttal felkértek három tervezőt, köztük Zoboki Gábort, a Művészetek Palotája építész tervezőjét, hogy készítsenek a kerület számára egy helyzetelemző tanulmányt.
A nyár tehát úgy köszöntött be, hogy Zoboki az önkormányzat tanácsadójaként dicsérte Kis Péter tervének építészeti erényeit, de hiányolta - teljes joggal - az épületből a programot, és kritizálta a tervek funkcionális tartalmát. Néhány hónap múlva Zoboki már altervezőként szerepelt Kis mellett; ez a fordulat szeptember 5-én történt, ugyanekkor váltotta le a Budavári Kht. felettes szerve, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a kht. éléről Szamkó Katalint, és nevezte ki a korábban Hiller István kabinetjében dolgozó Szőke Balázst ügyvezetőnek - amitől az események felpörgetését remélik. Zoboki kijelölését az a politikai megfontolás magyarázhatta, hogy az annak idején a Fidesz-kormánnyal olajozottan együttműködő és Orbán Viktorral személyes jó kapcsolatot ápoló építész képes lehet hidat verni a felek között. Zoboki ráadásul éppen augusztusban mutatta meg a Népszabadságban közölt vitaindító publicisztikájában, hogy Budapest városfejlesztési problémáinak avatott szakembere, és konkrétan a budai Várról is vannak elképzelései. Bevonása persze nem jelentett tervezőváltást, hiszen ilyesmi újabb tervpályázat lebonyolítása nélkül elképzelhetetlen lenne; helyzetbe hozása jogi értelemben igényelt többet egy szerződésmódosításnál.
A nyilvánosság előtt Kis deklarálta, hogy a szoros határidőre tekintettel a munkához több emberre van szüksége, Zoboki pedig azt, hogy csak munkaerőt ad kölcsön, ami nem kérdőjelezi meg a tervek szerzőségét. Így jutottunk el odáig, hogy a terveken immár két építésziroda dolgozik. A decemberi határidő vészes közelsége miatt egy projektbizottsági ülésen - amely felvonultatta a legfelsőbb döntéshozatali szintek képviselőit is - a kerületi főépítész
végül kibökte, hogy nem
módosítják a KÉSZ-t. A projektgazdáknak következésképp nem maradt más választásuk, mint túljárni az I. kerület eszén, mégpedig egy olyan tervvel, amely minden ízében megfelel a hatályos kerületi szabályzatban foglaltaknak - mondván, inkább a trükk, mint hogy elússzon a tízmilliárd forint. És a terv (amit Zoboki ismertetett a következő tervtanácson) átvágta a gordiuszi csomót: egyetlen zárt tömegként borul rá a romra; magassága, dőlésszögei előírásszerűek, belül oszlopcsarnokos kialakítású. A tervtanács ezt is (mint minden korábbi változatot) továbbtervezésre és engedélyezésre javasolta. "Lassan már bármi tetszik..." - jegyezte meg ezzel kapcsolatban az egyik résztvevő. Nagy Gábor Tamás viszont Zoboki személye ellenére sem enyhült meg, mi több, egy rendkívüli testületi ülésen változtatási tilalmat rendelt el a területre, amivel akár három évre is blokkolhat mindenfajta építési tevékenységet.
Ez a jogi eszköz azonban kizárólag akkor vethető be, ha egy helyhatóság változtatni kíván a szabályzatán, és az átmeneti időszakban már nem akar idejétmúlt előírások szerint építkezni. (Az önkormányzat e tekintetben minimum feledékeny: a jogszerűtlenség tényével fél évvel korábban még tisztában volt, amikor elvetett egy változtatási tilalomra vonatkozó MDF-es javaslatot.) A patthelyzetben a Budavári Kht. megtámadta a tilalmi rendeletet a közigazgatási hivatalnál, az eljárás azonban vélhetőleg hosszabb időt vesz igénybe, mint amennyi csúszást a projekt jelenlegi, legszorosabb ütemezése megengedne. És Nagy Gábor Tamás, úgy tűnik, nem csupán zsarol a rendelettel: múlt pénteken Pelczné Gáll Ildikó Fidesz-alelnök társaságában tartott sajtótájékoztatót, melyen cáfolni próbálta a kormányszóvivő nyilatkozatát, miszerint a várprojekt megvalósítását az önkormányzat "támogatásának hiánya és rugalmatlansága" akadályozza meg. Nagy Gábor azt is kijelentette, hogy a pénz később is felhasználható - csakhogy ezzel akár tévútra is vezetheti a laikus nyilvánosságot, hiszen ez az uniós forrás időhöz kötött, 2010 végéig költhető el. Az is tény, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a kerülettel való egyeztetések során hajlott a kompromisszumra, például a projekt egyik elemét lecserélte a Dísz tér felújítására, vagyis finanszírozni készült egy önkormányzati beruházást. A kormány egy hete - szintén a szóvivő nyilatkozata szerint - "vizsgálni" kezdte, hogyan csoportosítható át a pénz gazdaságfejlesztési célokra, amihez legalább két dolog kell: Brüsszel hozzájárulása és értelmes, két éven belül teljesíthető célkitűzések, különben ennek az uniós támogatásnak annyi. Aminek viszont már most annyi, az a Szent György tér ügye - nem először, és talán nem is utoljára.
