Az Origo legendás mocskolódása után a Figyelő is beszállt a Momentum elleni lejárató propagandába

  • Urfi Péter
  • 2017. március 10.

Belpol

A Figyelő és az Origo nem hivatkozik egymásra, hanem pont egyszerre írta meg pont ugyanazt a cikket. Egyik íráshoz se adja a nevét senki.
false

„Momentum: Kik ők valójában?” – teszi fel a kérdést Schmidt Mária lapja a címlapon. A cikk leadje azután újra rávilágít a rejtélyre: „Sokat írnak róluk, de keveset tudunk arról, kik ők valójában.” Az aggodalom annál kevésbé érthető, mivel egész héten másról sem szólt a kormánypárti sajtó, mint hogy kik is ezek a momentumosok valójában.

A Magyar Idők hétfőn, az Origo szerdán, a Figyelő pedig csütörtöki lapszámában publikált oknyomozónak szánt írást a Momentumról. Egyik cikket sem vállalja névvel a szerzője, ellenben mindegyik ugyanazokra a fontos következtetésekre jut. Szám szerint kettőre:

1. A Momentum tagjai a balliberális ellenzék leszármazottjai.

2. Soros György.

Az első régi mániája a Fidesznek, a második pedig az új kedvenc.

 

Az apák, nagyapák és egyéb felmenők tetteivel hitelteleníteni a politikai ellenfelet nyilvánvalóan aljas és ostoba, de alighanem hatékony módszer lehet, mert a létező jobboldal nem tud leszokni róla. Nemrég felemlegettük a műfaj klasszikusát, Grezsa Ferenc Apák és fiúk című cikkét 1990-ből, a Magyar Fórumból. Négy évvel ezelőtt meg arról írtunk, hogy az ügynökakták ügyét akkor is feszegető Schiffer András családjára szállt rá Lázár János, Széles Gábor és a Heti Válasz. Most a Momentum van soron, és mindenki beleáll az apázásba.

A Magyar Idők cikkének summázata

A Magyar Idők cikkének summázata

 

Az Origo szerdai cikke nagyobb vihart kavart, nem utolsósorban azért, mert a túltolt kreténség már nevetségessé tette. A példák ismertek: az egyik momentumost például azzal próbálta Soros Györgyhöz kötni a lap, hogy az apja lájkolgatta a 444 cikkeit. Ugyancsak Hajnal Miklósról tartották fontosnak megemlíteni, hogy egy olyan külföldi intézetnél volt gyakornok, amelyik lájkolta a Direkt36 oknyomozó portál Facebook-oldalát. Úgyhogy Soros!

A MÚOSZ közleményéből

Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján a magyar sajtóban kezd meghonosodni egy olyan, korábban csupán elvétve alkalmazott káros gyakorlat, amelyben a közzétett médiatartalmak publikálásának célja a valós információk és összefüggések bemutatása helyett a tény- és jogalap nélküli lejáratás, hírnévrontás és személyeskedés. Az ilyen tartalmak közlésének célpontjai általában politikusok vagy politikai kezdeményezések, emellett azonban egyre gyakrabban olyan újságírók is, akik szakmai munkájuk során összeütközésbe kerülnek a helyi vagy az országos hatalom gyakorlóival. A legutóbbi példát az Origo „12 millió forintot tüntetett el a Momentum dúsgazdag vezetője” című írása szolgáltatta, amelynek (ahogyan a cikk szövegéből, illetve a témáról időközben más forrásból megjelent háttéranyagokból egyértelműen kiderült) már a címében szereplő állítások sem voltak megalapozottak.

A Schmidt Máriához került és – az eddigi főszerkesztő távozása után – Habony Árpád bizalmi embere által vezetett Figyelő is közzétette saját „oknyomozását”. Ez visszafogottabb hangnemben íródott, de szintén lesújtó színvonalon. Ilyen mondatokkal:

„Gyakran nevezik őket az új SZDSZ-nek liberális gondolkodásmódjuk miatt.”

„…saját bevallásuk szerint sem látnak rá a vidéki emberek problémáira”

„a magukat politikai árváknak mondó fiatal politikusok behódolni látszanak az MSZP–SZDSZ holdudvarának”

Soproni Tamás EHÖK-alelnök volt az ELTE-n „azokban az időkben, amikor busás hökös jutalmakról szóltak a hírek”

És így tovább. Az Origóhoz – és a teljes kormánypárti propagandához – hasonlóan a Figyelő is úgy tesz például, mintha nem tudnák, hogy Mécs János vidékiekről szóló szövege paródia volt. Sokkal eredetibb megoldás az a parádés levezetés, miszerint a momentumos Nemes Balázs a netadó elleni tüntetéseket együtt szervezte egy MSZP-s politikus fiával és egy olyan újságíróval, aki később az Átlátszónál dolgozott. Úgyhogy Soros!

Ha túllépünk a röhejes érvelésen, akkor viszont komoly kérdéssel találkozunk. Hogyan hasonlíthat egymásra ennyire az Origo és a Figyelő cikke, amikor egyik sem hivatkozik a másikra, sőt a hetilap lapzártája idején az Origo cikke meg sem jelent? Az még hagyján, hogy mindkét lap ugyanúgy megírja, kinek mivel foglalkoznak a szülei, és azt is, hogy Soros György. De az Origo legnagyobb leleplezését, Hajnal Miklós startupjának 12 millióját is pont ugyanakkor „oknyomozta” ki a Figyelő. A két cikk egyes részeinek még a gondolatmenete, a mondatfűzése is hasonló.

false

Végül hozzá kell tennem, hogy a Demokrata is megjelentetett egy nagy leleplező írást a csütörtöki számában Apák, fiúk és lányok címmel, de ahhoz már nem volt cérnám. A netes ajánló alapján ők inkább az izraeli szálra koncentrálnak. Ha értik, mire gondolok.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.