Folytatja a zsidózást Gyöngyösi Márton

  • Magyar Krisztián
  • 2013. február 20.

Belpol

A Jobbik azt mondja, rajtuk kívül mindenki félreérti Gyöngyösi Márton korábbi botrányos kijelentéseit, ezért országos körútra indították a frakcióvezető-helyettest. A budapesti előadást végigülve elmondhatjuk: senki nem érti félre Gyöngyösit. Sem a rajongói, sem azok, akikbe szorult némi józanság.

Csak hogy felidézzük: Gyöngyösi Márton a parlamentben november végén azt mondta: „Úgy gondolom, hogy pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban, hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak.” Országjárása során Gyöngyösi hű maradt ezekhez a szavakhoz. Az antiszemita roadshow budapesti állomása kedd este a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (volt TF) aulája volt. A jobbikos zászlókkal szemben a legnagyobb magyar sportolók képei és kézlenyomatai sorakoztak a falakon.

 


 

Gyöngyösi Márton a több mint egyórás előadását rögtön a kettős állampolgárság ügyével kezdte. Mint ahogy már korábban többször, most is kijelentette: ő semmi rosszat nem mondott november 26-án a parlamentben, csupán a médiának – annak is leginkább a „liberális” oldalhoz hű felületeinek – köszönhető, hogy őt Magyarországon és külföldön is támadták. Kezdetben még próbálta magát tartani ahhoz, hogy ő aztán nem az izraeliek ellen szólalt fel, hiszen őt az is érdekelné, ha valamelyik képviselő éppenséggel „zimbabwei–magyar állampolgár” lenne.  (Mindeközben a pulpituson jó nagy tábla hirdette, hogy az izraeli képviselők nem lehetnek kettős állampolgárok.) Később a zimbabweiekről egy szót sem ejtett, annál többet a zsidókról. A mintegy 300 érdeklődőt sikeresen hangolta, naná, hogy holokauszttagadó bekiabálás is elhangzott.

Gyöngyösi szerint a Jobbikot támadó parlamenti pártok december másodikán „Együtt Jeruzsálemért” jelszóval álltak ki ezrek elé a Kossuth téren, ahová – mint fogalmazott – „összehordta a szél, amit össze kell”, majd elkezdte sorolni a pártok és egyes zsidó szervezetek azon vezetőit, akik nyíltan kiálltak a szélsőjobboldali eszmék ellen. A 2014-es – a magyar zsidóság megsemmisítésének 70. évfordulójára emlékező – Holokauszt-emlékévről is számos megjegyzést tett a szélsőjobboldali párt frakcióvezető-helyettese. „Bárki azt gondolná, hogy bármelyik csapból a holokauszt helyett víz fog folyni, az erősen téved” – hergelte az inkább középkorúakból és idősekből álló hallgatóságot. Majd Lázár Jánost is helyre tette: A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ugyanis a Magyar Holokauszt 2014 Emlékbizottság januári emlékülésén egyebek közt kijelentette, a holokauszttal történő szembenézés azt jelenti, hogy törvényerőre emelkedik az emlékezés parancsa és a felejtés tilalma, ez a legkevesebb, amivel „az áldozatok és a bűnösök leszármazottaiként tartozunk egymásnak, a közösségnek, a hazának”. Gyöngyösi ezt a megállapítást „hajmeresztőnek” nevezte, majd Orwell-lel példálózva azt vizionálta, ha esetleg valaki majd el akarná felejteni a holokauszt egyes elemeit, azt majd valamiféle gondolatrendőrség fogja elővenni. (Ekkor többen azt kiabálták, hogy holokauszt nem is létezett.)

Gaudi-Nagy cipője

A politikus arra is reagált, hogy „izraelita felmenőkhöz kapcsolható” Fiamma Nirenstein olasz néppárti képviselő januárban – végül sikertelenül – kezdeményezte a jobbikos országgyűlési képviselő, Gaudi-Nagy Tamás kizárását az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének ülésszakára érkező magyar küldöttségből. Gyöngyösi azt mondta, ő ugyan nem tudja, hogy „Fiamma Nirenstein milyen végzettségű, de az biztos, hogy Gaudi-Nagy Tamás cipőjét sem tisztogathatná, főleg akkor, amikor emberi jogi kérdésekről van szó”, hiszen ebben a témában a jobbikos politikusnál nincs a „szakmájához jobban értő jogász és képviselő” Európában.

Gyöngyösi újra elővette az izraeli állampolgárság és a nemzetbiztonsági kockázat parlamentben is előadott összefüggését. A nemzetbiztonsági kockázathoz további érvet nyújtott számára Simon Peresz 2007-es mondata, miszerint Izrael felvásárolja Magyarországot. (Az alaposan félreértett mondat a helyi kereskedelmi kamara ülésén így hangzott: „Példátlan gazdasági eredményei vannak Izraelnek, gazdasági függetlenséghez jutottunk, megvesszük Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot” – értsd: nemzetközi mércével mérve is dübörög az izraeli gazdaság.) Simon Peresz kijelentésével kapcsolatban Gyöngyösi szerint „a magyar politikai elitnek tombolásban kellett volna kitörnie”, és ilyenkor Ilan Mor izraeli nagykövetet „ha haja lenne, annál fogva kellene fölcibálni a külügyminisztériumba”. Kár, hogy Gyöngyösi nem tudja: Ilan Mor csupán 2011-től nagykövet Magyarországon.

Esküdt ellenség

Szintén csúsztatott Gyöngyösi Márton, amikor azt mondta: „közérdekből nyilvános adat az, hogy egyes kormánytagok, illetve képviselők milyen állampolgársággal rendelkeznek a magyar mellett”, és mindezt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökének állásfoglalása is megerősítette. Valójában Péterfalvi Attila csak azt jelentette ki, hogy csak a kettős vagy többes állampolgárság ténye nyilvános adat, az viszont nem, hogy az illető melyik más állam állampolgára.

Aztán következett Horthy dicsőítése. A képviselő szerint mindenki hazudik, aki szerint a kormányzó rendszere antiszemita és náci volt, és ma is ugyanaz a helyzet, mint akkor volt: a zsidóság választhat, ha „felvállalja a magyar ügyet”, akkor senki nem firtatja, hogy kinek milyen a faji hovatartozása vagy vallási meggyőződése. Azt nem tudtuk meg, pontosan mi az a „magyar ügy”, de az elhangzott, hogy aki azt képviseli, az a Jobbikkal van, de aki nem, az „esküdt ellenségünk”.

A fórum végén kérdésekre válaszolt Gyöngyösi. Az egyik felvetésre, miszerint érdemes-e a zsidókérdést feszegető megnyilvánulásokban a Jobbiknak „nevükön nevezni a dolgokat”, a közönség soraiban ülő ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész is reagált, azt mondta: „Istennek hála, hogy a Jobbik kimondta, amit ki kellett mondani, és köszönet ezért Gyöngyösi Mártonnak.”

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.