Gyanús az MKB eladása – Egy csupán 2,5 millió forintos tőkéjű társaság vinné a bankot

  • Böszörményi Jenő
  • 2016. április 5.

Belpol

Zavarosak a bank értékesítésének részletei: a konzorciumot vezető luxemburgi cégben alig van pénz, vételi ajánlatát pedig úgy adta le, hogy be sem volt jegyezve. A szálak egy szingapúri reklámcéghez vezetnek.

Napok óta foglalkoztatja a közvéleményt, hogy vajon kik állhatnak az egyik legjelentősebb magyar pénzintézetet, az MKB Bankot felvásárló konzorcium mögött, amelynek három tagja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményéből már ismert. A magyarországi szereplők – a Minerva Magántőke-alap és Pannónia Nyugdíjpénztár – tulajdonosi köre beazonosítható, ám ez korántsem mondható el a konzorciumot vezető Blue Robin Investments SCA nevű, luxemburgi székhelyű társaságról. Lekértük hát a nagyhercegség cégadatbázisában tárolt adatokat – és igazából nem lepődtünk meg.

Bankot 100 euróért

A részvénytársasági formában működő Blue Robinnak két tulajdonosa van: a Blue Robin Investments SARL (vagyis egy kft.) és Rakesh Kumar Aggarwal. A többségi tulajdonos a kft., amely egyben a részvénytársaság ügyvezetését is ellátja: az összesen 310 darab részvényből 306-ot birtokol, tulajdoni részesedésének aránya tehát 98,7 százalék. Az 1952-ben Indiában született Aggarwal részesedése a maradék 4 darab részvény (1,3 százalék). A cég jegyzett tőkéje 31 ezer euró, vagyis nem éri el még a 10 millió forintot sem. Azonban a jelenlegi cégiratok szerint ennek is mindössze az egynegyedét fizették be a tulajdonosok; magyarán, a cégben jelenleg összesen 7750 euró áll rendelkezésre, ami a jelenlegi árfolyamon számolva alig több mint 2,4 millió forint. Aggarwal 1,3 százalékos részesedését egészen pontosan 100 euró befektetésével szerezte meg, ami nem több, nem kevesebb, mint 31 000 forint.

A Blue Robin Investments SARL mindössze nyolc nappal a Blue Robin SCA előtt alakult, 2016. február 10-én. Jegyzett tőkéje 12,5 ezer euró (3,875 millió forint), ami nagyjából pont elég volt arra, hogy beszálljon a Blue Robin SCA-ba. A társaság egyetlen ügyvezetője a Malajziában 1956-ban született, de neve alapján kínai származású Chung Huang Chew (ejtsd: Csunghuan Csu). Az interneten elérhető adatok szerint Chung valószínűleg a szingapúri Thinkmasters nevű üzletviteli tanácsadással foglalkozó cég vezető tanácsadójával, igazgatójával azonos, s ha ez így van, életrajza szerint Európában és Ázsiában is szert tett banki-pénzügyi tapasztalatokra. A Blue Robin SARL egyedüli tulajdonosa a szingapúri bejegyzésű és székhelyű Prime Direct Pte. Ltd. – itt azonban megtorpanunk a tulajdonosi láncolat felfejtésében, mivel a szingapúri hivatalos cégadatbázis számunkra nem hozzáférhető (csak szingapúri rezidenseknek). Az interneten fellelhető adatok szerint a 2008-ban alapított, kft.-ként működő Prime Direct reklámmal, reklámügynöki tevékenységgel foglalkozik. Az eddigieket az offshore-paradicsom Szingapúr köti össze: Chung lakcíme és a Prime Direct székhelycíme azonos, és a cégadatok szerint Aggarwal is a délkelet-ázsiai városállamban lakik.

Mernek nagyot álmodni

De hogyan akarhat vajon egy jelenleg 2,5 millió forintnyi tőkével rendelkező cég egy több tízmilliárdos európai bankot bekebelezni, vagy legalábbis komolyan vehető ajánlatot tenni rá? A lapunk birtokában lévő cégiratok szerint a Blue Robin SCA további 100 millió eurót (31 milliárd forint) kíván egymillió darab 100 euró névértékű részvény kibocsátásával begyűjteni. Hogy ez menni fog-e? Minden bizonnyal: vagy arról van ugyanis szó, hogy nagyon bíznak magukban  a cég vezetői, vagy arról – s ez a valószínűbb –, hogy az igazi tulajdonos még nem bújt elő.

Ám van itt még néhány dolog, ami igencsak furcsa. Összegezzünk: a Magyar Nemzeti Bank, mint az állami tulajdonban lévő MKB Bank tulajdonosi jogainak gyakorlója egy olyan konzorciumnak szándékozik eladni a pénzintézetet, amelynek vezető cége, a Blue Robin SCA jelenleg 8 ezer euróval sem rendelkezik. A Blue Robin ismert végső, meghatározó befolyással rendelkező tulajdonosa egy reklámügynöki tevékenységgel foglalkozó szingapúri kft. A Blue Robint 2016. február 18-án hozták létre és március 8-án jegyezték be Luxemburgban, az MNB minapi közleménye szerint azonban február 22-éig már a kötelező érvényű ajánlatot kellett benyújtani az MKB-ra. Magyarán, február 22-éig bezárólag a Blue Robin SCA konzorciumi társaival úgy adta be az ajánlatát, hogy még be sem volt jegyezve. Ráadásul eddigre megszervezte konzorciális partnereit, az MNB-nek közösen benyújtottak egy nem kötelező ajánlatot és a vezetésével az MKB-t szőröstül-bőröstül átvilágították. Mindezt az alapítástól számított maximum négy nap alatt, úgy, hogy közben volt egy hétvége is. Hát persze. Alig hihető, hogy a jegybank ezt az ajánlatot képes volt komolyan venni, és mégis: március 31-én a Blue Robin vezette konzorciumot hozta ki győztesként. Ami nem jelenthet mást, mint hogy az MNB vezetésének tudnia kell, kik fognak még tőkével beszállni a Blue Robinba. Egyébként hogyan bólinthattak volna rá a pályázatra?

Az alaptörvény szerint a nemzeti vagyon átruházására, így az MKB Bank értékesítésére vonatkozó szerződés csak olyan szervezettel köthető, amelynek tulajdonosi szerkezete, felépítése átlátható. Közérdekűadat-igényléssel fordultunk ezért az MNB-hez, hogy kiderüljön, kik is a Blue Robin végső tulajdonosai.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."