Gyurcsány szerint az LMP a Fideszt segíti, az MSZP sajtója pedig a kormánytól kap pénzt

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. január 27.

Belpol

A volt miniszterelnök évértékelőt tartott, beszédében azt is közölte, hogy kivizsgálná az egyházi köröket érintő pedofíliát.

„Nincs alku Orbánnal” – Gyurcsány Ferenc szerint így foglalható össze egy tisztességes párt programja. Szerinte azért sincs alku, mert Orbánék tönkretették a nemzetet, politikailag beteggé tették, erkölcseit porrá zúzták, az ország történelmi értelemben tévúton jár.

Szavai szerint a hatalmon lévők háborúznak Párizzsal, Brüsszellel, Rómával, miközben kiszolgáltatják az országot Putyin Oroszországának, valamint Törökországhoz és Azerbajdzsánhoz „dörgölőznek”. Minden kormánynak jogában áll tévedni vagy hibázni, és ezt a politikusok is megtehetik, de nem lehet megtörni egy nemzet gerincét, mert ez nem tévedés, hanem bűn – szögezte le. Az álnok módon elrabolt vagyonokat nem extra adóval kell terhelni, ugyanis a bűnösöket nem megadóztatni, hanem megbüntetni kell – mondta a politikus.

Beszólt a Jobbiknak, az LMP-nek és az MSZP-nek is

A DK soha nem kötött semmilyen tisztességtelen alkut „Orbán alávaló rendszerével” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Utalt arra, hogy az LMP viszont évekig eljátszotta, hogy lehet középen állni „a demokrácia és a diktatúra világa között”, eközben pedig „kisegíteni a Fideszt, ha kell”. Azt sem tartotta rendben lévőnek, hogy az MSZP-hez „köthető pártsajtót ilyen-olyan módon a Fidesz finanszírozza”.

false

 

Fotó: MTI

Arra is kitért, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke korábban egy polgári körben ült Orbán Viktorral. Ebben az országban majdnem mindenki megkötötte az alkuját a Fidesszel, de a DK nem – szögezte le. Korábban kezdett parlamenti bojkottjukra emlékeztetve kijelentette, demokraták nem lehetnek a diktatúra parlamentjének konstruktív ellenzékei, mert azzal a diktatúrát építenék. Nem lehet eladni a hazát egy tál lencséért – érvelt Gyurcsány Ferenc.

Sokan azt gondolják, hogy a választáson nem lehet legyőzni a diktatúrát, de dacára annak, hogy szinte minden az ellenzék ellen szól, így is lehet győzni, mert a látszattal ellentétben nem a pártok, hanem a nép vívja a választási küzdelmet – mondta. Az elmúlt hónapokban több szó esett Soros Györgyről, mint a magyar munkásokról. Egy közhatalom nélküli ember lett a kormány ellenfele, nem az embereket körülvevő nyomorúság – jelentette ki. Úgy fogalmazott: nem védi Soros Györgyöt, de azt kétségtelennek tartja, hogy egy „istenverte manipuláció rettenetes hazugságával állunk szemben”.

Kivizsgálnák az „egyházi köröket érintő pedofília” kérdését

A kabinet több ezer embert fogadott be titokban, és a befogadottak nem vették el a magyarok munkáját, nem növelték a bűnözést, nem rontották a közbiztonságot, nem iszlamizálták az országot – fogalmazott. A kormányon lévők mégsem mondják, hogy „hazudtunk, reggel, hazudtunk tízóraikor, hazudtunk ebédkor, uzsonnaidőben, hazudtunk este, és éjszaka még felkeltünk hatodszorra is hazudni” – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor a kilencvenes évek elején nyíltan bírálta az akkori MDF-kormány és az egyházak kapcsolatát. Gyurcsány Ferenc leszögezte, hogy a hit tiszteletet és védelmet érdemel, de aki a hit hatalmát „pártzsoldba” állítja, az nem szolgálja, hanem „meghazudja” az Istent. Ezekre az egyházakra a DK így tekint és ekként is fogja kezelni őket – mondta.

Bejelentette, hogy amennyiben kormányra kerülnek, megszüntetik azt a helyzetet, hogy az egyházi iskolák háromszor annyi működési támogatást kapnak, mint az államiak vagy az alapítványiak. Alaptörvénysértőnek nevezte, hogy mintegy száz településen csak felekezeti iskola van. Azt is kilátásba helyezte, hogy eltörlik azokat az adókedvezményeket, amelyeket „a pártpolitizáló egyházak” megkapnak, más társadalmi szervezetek viszont nem. Hangsúlyozta, hogy amennyiben kormányt alakíthatnak, egy olyan független bizottságot hoznak létre, amelynek az egyházi köröket érintő pedofília kivizsgálása lesz a feladata.

false

 

Fotó: MTI

Jaj annak, aki együttműködött a „diktatúra rendszerével”

A pártelnök azt mondta, a „kormány nem tagadja”, hogy az elmúlt években több tízezer orosz bűnöző kaphatott magyar állampolgárságot. Azért nem tettek ellene, mert az ország biztonságánál fontosabb nekik pár százezer szavazat, ami a határon túlról érkezik – közölte. Ha nem szavazhatnak azok, akik soha nem éltek életvitelszerűen Magyarországon, akkor megszűnik az az érdek, hogy érdemi nemzetbiztonsági ellenőrzés nélkül bárki idejöhessen és állampolgárságot kaphasson – fogalmazott. Újra kitért arra is, hogy pártjuk nem adna nyugdíjat azoknak az ukrán állampolgároknak, akik egy régebbi egyezmény alapján jogosultak magyarországi nyugellátásra.

Zárásként közölte, hogy aki együttműködött a „diktatúra rendszerével”, legyen az politikus, bíró, ügyész, diplomata vagy a közigazgatásban dolgozó szakember, annak nem lesz helye egy DK-kormány környékén.

A rendezvényt egy fővárosi, a Duna partján álló szálloda rendezvénytermében tartották, néhány száz fős hallgatóság előtt. Az évértékelő után átadták a DK pártalapítványa, az Új Köztársaságért Alapítvány idei díjait Bornai Tibor zenész-zeneszerzőnek és Galkó Balázs színművésznek.

„Nagyjából 1 millió euró"

A volt miniszterelnök hónapok óta titkos dokumentumok nyilvánosságra hozatalát ígéri Orbán vagyonosodásának árnyékos részleteiről. Ám ha a vádakat végül nem tudja alátámasztani, akkor nemcsak magát hozza nehéz helyzetbe, de Orbánnak is menlevelet ad. Arról faggattuk, hogy mire vár még.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.