Hivatalosan is bejelentették, hogy kizárták az MSZP-ből a Márki-Zay Péter ellen induló volt szocialistát

  • narancs.hu
  • 2018. január 27.

Belpol

Hernádi Gyula mintha Lázár János emberének a kezére játszana.

A párt hódmezővásárhelyi szervezete szombaton közölte az MTI-vel, hogy hivatalosan is kizárták a pártból Hernádi Gyulát, aki megszegte a párt alapszabályát, amely kimondja: a tagsági viszony megszűnik, ha valaki egy választáson a párt által állított vagy támogatott jelölttel szemben önkényesen más szervezet jelöltjeként vagy függetlenként indul. Márpedig Hernádi önkényesen indul, mert az MSZP – mint ahogy a többi ellenzéki párt – korábban bejelentette, nem állít saját jelöltet a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson induló független Márki-Zay Péterrel szemben. Úgy tudjuk, a helyi tagság pénteken szavazott a kizárásról, a gyűlésen Botka László, az MSZP korábbi miniszterelnök-jelöltje, a Vásárhelyhez közeli Szeged polgármestere is ott volt.

Hernádi Gyula az indulását így indokolta az MTI-nek: egy megyei jogú városban tarthatatlan, hogy a baloldalnak ne legyen jelöltje. A felmérések szerint a hódmezővásárhelyiek harmada baloldali elkötelezettségű – hangsúlyozta. Hozzátette: sokáig várt a döntéssel, de úgy gondolja, nem lehet cserbenhagyni ezeket a szavazókat.

A szintén függetlenként induló Hernádiról helyben sokan azt sejtik, szándékosan gyengítheti Márki-Zay esélyeit, bár ezt ő folyamatosan tagadja. Az mindenesetre kissé furcsa volt, hogy az ő szórólapjait a fideszes jelölt anyagaiba csomagolva kezdték terjeszteni Hódmezővásárhelyen. A volt MSZP-s politikus egyébként 2002-től 2010-ig képviselőként dolgozott a hódmezővásárhelyi közgyűlésben. A 2002-es önkormányzati választásokon az MSZP, az SZDSZ, a Centrum, a Munkáspárt és egy civil szervezet, majd 2006-ban az MSZP és egy civil szervezet jelöltjeként indult a polgármesteri posztért.

Már nyilvános Márki-Zay programja

Szombaton Márki-Zay Facebook-oldalán nyilvánosságra hozta választási programját, amelyben egy „megfélemlítéstől és korrupciótól mentes” Hódmezővásárhely kialakítását ígéri. A tizenkét pontos programban egyebek közt leszögezi:

„Meg kell szüntetni a város életét minden területen megbénító megfélemlítést, az emberek listázását és állásuk elvesztésével való zsarolását. Vállalom, hogy kiállok mindenki mellett, akit politikai okból üldöznek, és együtt felszámoljuk az önkényt. Különösen is szívemen viselem az önkénynek leginkább kitett önkormányzati, közoktatási és egészségügyi dolgozók helyzetét, és a szociális intézményekben lévő emberek panaszait.”

A programban az is szerepel, hogy megválasztása esetén Márki-Zay vállalja: polgármesterként folyamatosan nyilvánosságra hoz majd minden közpénzzel kapcsolatos városi adatot. Szerinte a polgároknak joguk van megtudni, hogy mire költik az adóforintjaikat, kinek milyen személyes juttatásai vannak, milyen alapítványokat támogat az önkormányzat milliókkal, kik használnak önkormányzati gépjárműveket és milyen jogcímen. „Meggyőződésem, hogy a nyilvánosságtól tartva drasztikusan le fog csökkenni a felháborító méreteket öltött pénzszórás, és ebből az összegből jut majd a járdák és utak felújítására, belvízelvezetésre, és a jobb minőségű egészségügyre is.”

A program további, a helyi problémákra választ adó pontjai itt olvashatók. Márki-Zay Péterről nemrég portrét is közöltünk, amelyből sok más részlet mellett kiderül, miért költöztek vissza az Egyesült Államokból:

„Fel kell szabadítani a várost" - Márki-Zay Péter útja a polgármesteri csatáig

Sokakat meglepve, szinte a semmiből jelentkezett be a hódmezővásárhelyi polgármesteri székért Márki-Zay Péter. Magát kiábrándult, egykori Fidesz-szavazóként jellemzi, aki sokakkal együtt egyik mai párttal sem tud maradéktalanul azonosulni. Elmondása szerint politikailag független, konzervatív, keresztény ember, aki fejlesztésben és közösségben gondolkodik pártprogramok helyett. Márki-Zay szerint nem ő keverte a vallást a politikába, ő csupán önmagát felvállalva beszélt világnézetéről.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.