Hajánál fogva rántották földre az Orbán-beszéd alatt fütyülő nőt

  • narancs.hu
  • 2017. július 22.

Belpol

A tévéközvetítésben is hallatszott a sípszó.

Orbán tusványosi beszéde alatt kétszer-háromszor fújt bele a sípjába a közönség sorai közül egy nő, a sípolás a magyar televízió közvetítésén is hallatszódott, és kissé mintha meg is zavarta volna Orbánt.

A nőt aztán a hajánál fogva földre rántották, majd biztonsági őrök kivezették.

false

 

Fotó: Indavideo

Az Indexnek felvétele is van a történtekről.

Azt nem tudni, pontosan mi ellen tiltakozott, de a nő szerint Orbán korlátlan pénzből agresszív propagandát terjeszt.

A 444.hu cikke szerint egy idősebb férfi belerúgott a földön fekvő nőbe, aki kint azt mondta, hogy a városligeti fakivágások és a paksi szerződések titkosítása ellen akart tiltakozni.

Nem sokkal később Orbán kapott egy kérdést a nézőközönség soraiból arról, hogy miért nem bánnak keményebben ezekkel a Soros-bérencekkel. A miniszterlnök szája azonnal mosolyra szaladt, majd válaszában kuncogások, általános derültséget okozó rötyögések közepette arra utalt, hogy majd eljön annak is az ideje, "ne zárjuk ki" ezt a lehetőséget.

Ezután arról beszélt, hogy az európai politikai kultúrának vannak határai, nem vethető be minden eszköz. Ezt a határt ő sosem lépte túl, állította.

false

 

Fotó: MTI

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.