Három évre kitiltották Ukrajnából Nacsa Lőrincet

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 22.

Belpol

Egyelőre nem tudni, miért.

Kitiltották Ukrajnából Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselőt.

A KDNP frakciószóvivője szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Kárpátalja több településére szeretett volna ellátogatni adományokat átadni, de a határon az ukrán hatóság közölte vele, egy korábbi döntés alapján három évre kitiltották a szomszédos országból, majd egy határozatot is kézhez kapott erről.

Nacsa Lőrinc úgy fogalmazott: szomorúnak tartja, hogy az együttműködés keresése helyett ilyen eszközökhöz folyamodik Ukrajna, hiszen ez nem járul hozzá a vitás kérdések rendezéséhez.

Azt sem Nacsa, sem az MTI nem közölte, mi lehet az előzménye annak a korábbi döntésnek, amely értelmében a kitiltást eszközölték.

A magyar közösség érdekében továbbra is a megegyezésben és a jószomszédi viszonyban vagyunk érdekeltek, de ehhez mindkét félre szükség van – jelentette ki a KDNP-s politikus.

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk