Hatalmasat mentek ma a kormány álciviljei
DBELO20140905010.jpg

Hatalmasat mentek ma a kormány álciviljei

  • narancs.hu
  • 2017. május 12.

Belpol

Soros is csettintene, ha látná, mit adott ma elő CÖF.

A héten derült ki, hogy igazak voltak a hvg.hu értesülései: a kormány házi „civiljei“, a Civil Összefogás Fórum mögött álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány több mint félmilliárd forintot kapott az állami tulajdonú MVM Magyar Villamos Művek Zrt -től. A CÖF a hvg.hu-nak még nem árulta el a támogatás tényét, azonban az Átlátszó közadatigényléséből már kiderült, hogy pontosan 508 milliót kapott a CÖF-CÖKA az állami cégtől. Az Átlátszó beadott még egy közérdekű adatigénylést. Arra kíváncsiak, hogy más állami szereplőtől is kaptak-e támogatást 2010 után, ám választ egyelőre nem kaptak.

Nem közpénz

A 444 a támogatással kapcsolatban megkereste az MVM-et fenntartó  Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot is, akik a már máshol hallott „elvesztette közpénz jellegét“ típusú érvelést adták elő:

„A MVM Magyar Villamos Művek Zrt. társadalmi felelősségvállalási aktivitását nem közpénzből, hanem saját forrásból fedezi. A kérdéses támogatást is saját hatáskörben nyújtotta. A társaság számos közhasznú tevékenységet támogat, így 2016-ban többek között a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványét is.”

Azt, hogy az állam többségi tulajdonában lévő MVM pénze honnan számít „saját forrásnak“, nem derül ki a válaszból.Pedig az 508 millió forint nagy pénz. A két legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP és a Jobbik is ennél kevesebb állami támogatást kap egy évben. Sőt, nincs olyan civil szervezet sem Magyarországon, melyet ennek akár a felével támogatna Soros György valamelyik alapítványa. Az utóbbi hónapokban legtöbbet támadott Helsinki bizottság 170 millió forintot, a TASZ 133 milliót, a Transparency International pedig mindössze 13 milliót kapott 2016-ban az OSF-től.

false

 

Emékezetes, hogy a civil törvény vitája során Szél Bernadett, az LMP képviselője pont a CÖF üres beszámolóját akarta felmutatni annak demonstrálására, hogy a kormányközeli szervezet nem számol el pénzügyeivel, szemben a kormány által megtámadott civilekkel. A felszólalás közben Lezsák Sándor viszont kikapcsolta Szél mikrofonját és megvonta tőle a szót, mert a kezében tartott két papírlapot tiltott szemléltető eszköznek minősítette.

A CÖF vezetői hirtelen elhallgattak

A hvg.hu azt is megtudta, hogy a szervezet az MVM-től kapott 508 millió forintot november 20-ig használhatja fel - a lap ennek részleteiről szerette volna megkérdezni a CÖF vezetőit, ám nem járt sikerrel. Eleinte csak annyit mondtak, hogy „a CÖF az érvényes törvényi előírásoknak megfelelően számol el támogatásaival, állami szervektől támogatást nem kapott, pályázat útján csak a Polgári Magyarországért Alapítványtól (vagyis a Fidesz pártalapítványától – a szerk.) nyert támogatást.”

Ifj. Lomnici Zoltán a CÖKA-CÖF szóvivője azzal hárította el a lap megkeresését, hogy ő egyben a szervezet ügyvédje is, így köti a titoktartás. Arra a felvetésüre, hogy ő a szóvivő is, nem reagált. Fritz Tamás, a szervezet másik szóvivője szintén nem reagált a lap kérdéseire, és Csizmadia László elnök sem válaszolt. Kicsit később viszont kiadtak egy közleményt, amelyben részletezik, mire költik el a pénzt.

Kapaszkodjanak:

• A „civilitika” nevű tudomány alapjait kívánják lerakni, hogy szellemi honvédőket képezzenek.

• „Táplálkozásbiológiailag korszerű komplettált ételek” technológiájával ismertetnék meg a gyermekétkeztetési konyhák szakácsait.

• A vidéki önkormányzati konyhák második műszakjának beindítására ösztönöznek. Segítenék az élelmiszereket előállító kis- és családi vállalkozásokat.

• Reklámoznák a személyi jövedelemadó 1%-nak felajánlását (tegyük hozzá, a bevallások határideje jövő héten lejár, a kampány pedig eddig még nem indult el).

Titkolják, de kampányolnak

Ehhez képest, ha megnézzük, mit csinált a CÖF-CÖKA az utóbbi években, szinte csak plakátolnak, fórumokat szerveznek, tüntetnek a kormány mellett. CÖF-kampány volt a Gyurcsány és Vona „egymásra találásáról szóló“ bohócos plakátsorozat, kampányoltak az abortusz ellen, NEM szavazatra buzdítottak a kvóta-népszavazáson, miközben kiálltak Áder mellett és elítélték a Momentum Nolimpia kampányát, hogy a békemeneteket és a kormányt támogató brüsszeli tüntetést már ne is említsük. Ráadásul, mint a 444 összesítéséből kiderül, a CÖF állami támogatása kampányidőszakban a többszörösére nő.Ráadásul CÖF nem is olyan régen rég közleményt adott ki arról, hogy a Fidesz civil ellenes törvényét túl enyhének találja, és "erősebb garanciákra lenne szükség, hogy a gyakorlatban jelentkező politikai szemléletű és indíttatású NGO-k cselekvéseit ellenőrizni lehessen”.

Figyelmébe ajánljuk