Orbánország jobban teljesít: az emberek több mint harmada él a létminimum alatt

  • narancs.hu
  • 2017. május 16.

Belpol

Szomorú számok következnek.

Magyarországnak már annyira jól megy, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2015-ben fel is hagyhatott a létminimum számításával (módszertani problémákra hivatkoztak, ahogy tette azt Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár is), tavaly is a Policy Agenda végezte el ezt a feladatot helyettük. Tegnap pedig megjelent a kutatócég legfrissebb jelentése a 2016-os létminimumról, amelyből kiderül, hogy ez az összeg 2016-ban egy felnőttre 88 619 Ft, míg egy családra (két dolgozó felnőtt és két gyerek) nézve 256 995 Ft volt.

A Policy Agenda becslései szerint 2016-ban a lakosság

36 százaléka a létminimum alatt élt.

false

 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd


2015-ben 41 százaléknyian éltek a számított értéknél alacsonyabb jövedelemből, de a friss jelentés így sem fest túl optimista képet.

A számításról és módszerről részletesen a Policy Agenda jelentésében olvashatnak.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.