Új horizontok felé: Mészáros és Pharaon az Adrián

  • Urfi Péter
  • 2016. november 2.

Belpol

Egymás mellé sodródó jachtok: íme, az év legdurvább véletlen egybeesése. Részlet a Narancs újabb Pharaon-anyagából.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta a mai Magyar Időknek, hogy „amennyiben Ghaith Pharaon azonos azzal a személlyel, aki az amerikai hatóságok körözési listáján szerepel, és Magyarország területére lép, azonnal elfogják”. Ez azért érdekes, mert korábban biztosan megfordult már Magyarországon, hiszen saját bevallása szerint Orbán Viktor is találkozott vele egy díszvacsorán. Kérdés, hogy eddig miért nem tettek semmit a magyar hatóságok, illetve miért nem derítették ki két év alatt, hogy kivel üzletelnek állami tulajdonú cégek, illetve egy Tiborcz Istvánhoz köthető vállalkozás. (Pharaon önmagával való azonosságáról itt írtunk külön és részletesen.)

Középen Pharaon

Középen Pharaon

 

Kontrát elmondta azt is, hogy „a magyar hatóságok információi szerint Ghaith Pharaon nevű személy nem tartózkodik Magyarországon, nem él itt életvitelszerűen, és nem vásárolt ingatlant”. Az első kettőt nem is állította senki, ahhoz viszont vastag arcbőr kell, hogy valaki letagadja Pharaon ingatlanvásárlásait. Az ügyvédje tulajdonában álló, Pharaonról elnevezett cégek magyarországi terjeszkedését pont annak a minisztériumnak az államtitkára magyarázza félre, amely korábban egy azóta kiszivárgott belső iratban egyértelműen Pharaonhoz kötötte az elhíresült céghálózatot.

Erőset nyilatkozott Pharaonról Karácsony Gergely is. A PM társelnöke a 24.hu-nak arról beszélt, hogy ma is lehet olyan külső hatalom, amely „két nap alatt be tudná dönteni” az Orbán-rendszert. Erre példaként azt hozza fel, hogy „Orbán olyan emberrel találkozott, aki tizenhét évig szerepelt az FBI körözési listájának első tíz helyezettje között. Nem tartom valószínűnek, hogy a még Angela Merkelt is lehallgató amerikai titkosszolgálatnak ne lennének dokumentumai, melyekkel alááshatná az Orbán-rezsimet”.

Hőgyészi kastély: a Pharaon-Beta Kft tulajdona

Hőgyészi kastély: a Pharaon-Beta Kft. tulajdona

Fotó: Urfi Péter

Ez csak két mai gyöngyszem az egyre terebélyesedő botrányból, amelyet két hete megjelent cikkünk főhőse kiváltott. Most újra Pharaon látható a friss Magyar Narancs címlapján, ezúttal Mészáros Lőrinc társaságában.

Történt ugyanis, hogy Ghaith Pharaon híres luxusjachtja, az ellene kiadott Interpol-körözésben is szereplő Le Pharaon idén augusztus 4-én befutott a spliti kikötőbe. A FleetMon adatbázisában utánakerestünk, és az elmúlt három évben egyszer sem járt az Adrián a Le Pharaon, de idén augusztusban igen. És pont azon a napon, augusztus 4-én egy másik szuperjacht is befutott a spliti kikötőbe.

A másfél milliárdos hajóról, az Artemyről nyár végén írtuk meg, hogy Mészáros Lőrinc igen otthonosan mozog a fedélzetén. Augusztus 2-án Maslinica mellett fotóztuk le rajta Mészárost és feleségét, egy Hvar szigetén üzemelő kikötői kamera pedig augusztus 10-én rögzítette, ahogy Mészáros sportosan felugrik a hajóra. Vagyis Mészáros szinte biztosan a hajón volt, amikor az Artemy leparkolt a Le Pharaon közelében. Az éjszakát mindkét hajó utasai Splitben töltötték.

Műholdkép: összeakadtak

Műholdkép: összeakadtak

 

A hatalmas vagyont kezelő magyar oligarcha és a pénzmosás világklasszisának számító Pharaon jachtja ily módon meglepő közelségbe kerülhetett. Mészáros nem válaszolt kérdésünkre, hogy találkozott-e személyesen Pharaonnal.

További részletek a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban, ahol nem csupán az Adrián nyíló új horizontokról lesz szó, hanem a magukat lebuktató fideszes politikusokról és a magyar rendőrséggel folytatott különös levelezésünkről is beszámolunk.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.