Jogerős: a Mediaworks megsértette a Népszabadság munkatársainak jogait

  • narancs.hu
  • 2017. január 5.

Belpol

„A magyar jog szerint sem lehetett volna úgy megszüntetni a lapot, ahogy ez történt.” A TASZ közleménye.

Jogerősen, másodfokon is elmarasztalta a bíróság a Mediaworks Zrt.-t, amiért a cég a munkavállalók előzetes tájékoztatása nélkül döntött a lap felszámolásáról és a munkavállalók munkavégzés alóli felmentéséről. A bíróság kimondta azt is, hogy jogszerűen működött üzemi tanács a Népszabadság dolgozóit foglalkoztató cégnél.

A Népszabadság üzemi tanácsának elnöke, Danó Anna a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével indított eljárást a munkáltató Mediaworks Zrt. ellen a cég munka törvénykönyvét sértő eljárása miatt. A törvény értelmében a munkavállalók nagyobb csoportját érintő munkáltatói intézkedést megelőzően legalább tizenöt nappal ki kell kérni az üzemi tanács véleményét. Ez azonban elmaradt. Mint ismeretes, az ominózus nap reggelén a munkavállalók nem tudták fölvenni a munkát, nem férhettek hozzá saját mail boxukhoz, a lap online portálja helyén csupán a lap megszüntetéséről szóló cégközlemény volt olvasható. A lap munkatársai órákkal később egy motoros futár által kézbesített, aláíratlan levélből értesültek a lap megjelenésének felfüggesztéséről, a munkájuk megszűnéséről.

November elején arról adtunk hírt, hogy az elsőfokú bíróság helyt adott Danó Anna kérelmének és megállapította, hogy a Mediaworks nem dönthetett volna a lap bezárásáról a munkavállalók érdekeit képviselő üzemi tanács véleményének kikérése nélkül.

A döntést támadó fellebbezésében a Mediaworks kétségbe vonta az üzemi tanács létezését, valamint a testület elnökének a legitimációját is. Érvelésük szerint a körülmények miatt nem volt lehetőségük az üzemi tanács véleményének kikérésére, továbbá vitatták azt is, hogy a törvény értelmében egyáltalán köteles lett volna a Népszabadság munkavállalóit tájékoztatni. Ezek az érvek azonban a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszéket sem győzték meg, a bíróság ezúttal is a Népszabadság munkavállalóinak adott igazat.

„Igazunk van, lapunk már nincs. A cég számára pedig vállalhatónak bizonyult ez a jogsértés a Népszabadság felszámolásáért” – szűrte le Danó Anna, a Népszabadság üzemi tanácsának elnöke az ügy tanulságát.

„Nem áll rendelkezésünkre olyan jogi eljárás, amellyel felléphetnénk a sajtószabadságot intézményesen felszámoló médiapiaci átalakításokkal szemben. A munkavállalók törvényben biztosított jogainak érvényesítésével azonban közvetve az újságírók jogai mellett állhattunk ki. A kiadó eljárása törvénytelenségének bírósági megállapítása megmutatja, hogy még a magyar jog szerint sem lehetett volna úgy megszüntetni a lapot, ahogy ez történt” – mondta el Szabó Máté, a TASZ szakmai igazgatója.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.