Kásler Miklós nagyot megy: hétfőn leszámol a kórházi fertőzésekkel

  • narancs.hu
  • 2018. július 1.

Belpol

A NER működése: a miniszter bejelentette, hogy majd bejelent valamit.

Kásler Miklós mára pontosan kiismerte a NER működését: ma bejelentette, hogy majd hétfőn bejelent valamit. „Semmelweis emléke előtt akkor tudok a legjobban tisztelegni, ha a róla elnevezett napon a szepszissel és az antiszepszissel kapcsolatban jelentős bejelentést teszek hétfőn” – ezt mondta ugyanis az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője a Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésen.

false

 

Fotó: YouTube/Echo Televízió

Kásler már hivatalba lépésekor is arról beszélt, hogy a kórházi fertőzések megelőzése a legakutabb pont az egészségügyben. Azt is előrevetítette, hogy népegészségügyi programokat indítana a kormány, és bár egyelőre azt nem tudni, ez mit takar, de valamit mindenképpen kell lépni: ahogy arról tegnap beszámoltunk, az Eurostat lesújtó adatai szerint a magyar emberek 41 százaléka úgy hal meg, hogy az orvostudomány és a technológia jelenlegi állása szerint megmenthették volna az életét.

A magyarok 41 százaléka úgy hal meg, hogy az orvostudomány jelenlegi állása szerint megmenthették volna

A férfiak az igazán veszélyeztetettek.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.