Szeptember 17-én, vasárnap a budapesti bazilika előtt boldoggá avattak egy apácát, mert 62 éve mártírhalált halt a felebaráti szeretetért. Salkaházi Sárát 1944-ben azért lőtték a Dunába a nyilasok, mert a Szociális Testvérek Társaságának Leányotthonában zsidó asszonyoknak, lányoknak nyújtott menedéket. Az intézmény vezetőjeként akkor is kiállt a rejtegetett üldözöttekért, amikor egy följelentés nyomán a nyilasok megpróbálták kiválogatni őket az otthon lakói közül. A több mint száz, zsidósága miatt oltalmazott nő közül végül csak néhányat tudtak leleplezni a nyilasok. Őket hurcolták el a Duna-partra, védelmezőjükkel együtt.
*
A Szociális Testvérek Társaságának tagjai következetesen, az akkori időkre oly jellemző antiszemita közgondolkodással szembeszegülve segítettek az üldözött zsidóknak. Környezetükben nem sokan követték őket. A korabeli antiszemitizmus többnyire rasszista-nacionalista érvrendszert használt; de a zsidóellenesség eredendően abból a közel két évezreden át hirdetett keresztény vallási (tév)tanításból táplálkozott, mely szerint a zsidók egyetemesen felelősek Jézus Krisztus keresztre feszítéséért. Ezt az embertelen tanítást a római katolikus egyház - hasonlóan a nagy protestáns felekezetekhez - hivatalosan csak a második világháborút követő évtizedekben tagadta meg. Amikor a katolikus egyházon belül tevékenykedő Szociális Testvérek - köztük Salkaházi Sára - háború alatti embermentő cselekedeteit értékeljük, e körülményeket is figyelembe kell vennünk.
Vajon miért éppen a Szociális Tesvérek Társasága vált Magyarországon a legjelentősebb katolikus embermentő szervezetté a vészkorszak idején?
A társaság vezetője, az első, majd a második világháború után konzervatív politikusként parlamenti szerepet is vállaló Slachta Margit már az 1944-es német megszállás előtt példamutató eltökéltséggel védte az üldözötteket. Pedig akkoriban nemcsak az országot vezető politikai erők, de a nagy keresztény egyházak vezetői is - parlamenti beszédeikkel és szavazataikkal - támogatták az első két zsidótörvényt, és a keresztény egyházi sajtóban is rendszeresen jelentek meg a zsidóság ellen uszító írások. Slachta Margit következetesen szembeszállt a kirekesztő zsidógyűlölettel és annak gyilkos következményeivel. 1941-ben személyesen járt közben Horthy kormányzó feleségénél, hogy tájékoztassa az ország politikai vezetőit az ország keleti területeiről az ukrajnai, hadműveleti területre kitoloncolt, és ott a németek által legyilkolt több mint tízezer zsidó sorsáról, és követelje a tömeges deportálás azonnali leállítását. Később, 1942-43 fordulóján egy cikkben a keresztény társadalomhoz fordult, és arra kérte a vele egy hitet vallókat, "fogadják szívükbe" a fronton szenvedő zsidó munkaszolgálatos honfitársaikat. Egyházának magasabb rangú vezetői azonban nem támogatták Slachta Margitot, s a "keresztény" sajtóban támadások érték a zsidók melletti kiállásáért. Az 1944-es német megszállás után Slachta tudta, hogy a Szociális Testvérek Társaságának vezetőjeként mi a feladata, és ennek az embermentő küzdelemnek lett a mártírja Salkaházi Sára.
*
A konzervatív oldaltól balra is találhatunk olyan kiemelkedő egyházi személyiségeket, akik már a XX. század első felében határozottan felléptek az akkor uralkodó rasszista, antiszemita eszmékkel szemben. Ilyen volt a katolikus főpap és keresztényszocialista politikus, Giesswein Sándor pápai prelátus. Giessweint 1905-től haláláig valamennyi választáson parlamenti képviselővé választották. Politikusi, hitszónoki és tudományos tevékenysége, valamint az akkor igen nagy tekintélyű Szent István Társulat alelnökeként és tényleges irányítójaként folytatott munkája eredményeként a prelátus országos hírű és népszerű személyiség volt. A keresztényszocialista mozgalomban betöltött vezető szerepe miatt sokan a szintén keresztényszocialista elveket valló Prohászka Ottokár székesfehérvári püspökkel hozzák összefüggésbe Giesswein munkásságát. Prohászkát sokan ma is modern és szociálisan érzékeny gondolkodóként tartják számon- ám amíg a fehérvári püspök az első világháborút követő években a szépítő "keresztény kurzus" megnevezéssel álcázott magyar antiszemita mozgalom apostolává vált, addig Giesswein Sándor főpapi és politikusi pályája során egyre határozottabban fordult szembe e gyilkos eszmével. A húszas évek elején Giessweinre már mint a liberális-baloldali ellenzéki szövetség egyik vezérére tekintettek Magyarországon. A prelátus politikusi tevékenységének jellemző megnyilvánulása volt, amikor egy 1922-es parlamenti felszólalásában így fakadt ki a közéletet uraló "keresztény" antiszemita hullám ellen: "Azért igenis én, mint éppen egy keresztény felekezet papja tiltakozom az ellen, hogy a kereszténységet leplezésére használják olyan dolgoknak, amelyek éppenséggel nem felelnek meg a keresztény gondolatnak, midőn a faji gyűlöletet keverik össze a kereszténységgel." Giessweint 1923-ban bekövetkezett halálakor még tízezrek kísérték utolsó útjára - aztán elfelejtették. Az a fajta demokratikus elkötelezettségű és határozottan antirasszista magatartás, amit Giesswein Sándor képviselt, hosszú-hosszú évtizedekre háttérbe szorult a katolikus egyházon belül. 1944-ben Slachta Margit és a Szociális Testvérek kis közösségének tagjai a tragédia utolsó szakaszában próbáltak embernek maradni az embertelenségben. Giesswein és Slachta ismertsége, népszerűsége és tekintélye sajnos még ma sem mérhető a katolikus egyházon belül a két világháború közötti időszakban az emberileg hozzájuk képest törpének bizonyult más klerikusokéhoz.
De most, a hétvégén méltósággal emlékezhettünk az Igazakra a bazilika előtt, a Szent István téren. Sokfelől érkeztünk oda azok közül, akik határozottan elutasítják a rasszizmust. Voltak közöttünk liberálisok, konzervatívok és szocialisták, hívő keresztények, más vallásúak és ateisták. Közösen hajtottunk fejet az áldozatok és az embermentők emlékének tiszteletére.
A szerző történelemtanár.
