Két összeillő ember - Fidesz-kongresszus

Belpol

XIX. kongresszusát tartotta a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség. Kiadós konfettizápor meg ásatag tirádák közepette föltárult végre a párt ez idáig óvatosan elrekkentett programja, és debütált a gondolatébresztő Orbán-Mikola páros.

XIX. kongresszusát tartotta a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség. Kiadós konfettizápor meg ásatag tirádák közepette föltárult végre a párt ez idáig óvatosan elrekkentett programja, és debütált a gondolatébresztő Orbán-Mikola páros.

Mozgalmas hetet zárt rendkívüli kongresszusával a Fidesz, hiszen a megelőző napokban nemcsak a jelöltállítási processzust és a szövetségkötési ceremóniákat hagyta végképp maga mögött, de sort kerített március 15-i erőfitogtatására is a Tabánban. Az előzetes tervek szerint ekkor lépett volna föl először közösen Orbán és a csodafegyverként belengetett volt egészségügyi miniszter, ám az utolsó pillanatban Mikolát taktikai megfontolásból mégis inkább vidékre vezényelték, s ekképp a budai nagygyűlés hallgatósága szegényebb lett néhány nemzet-lélek-ápoló csavaros écával. A szarkasztikus nemzetgyógyászt az üdítően önkritikus hangvételű Borókai Gábor, a független Heti Válasz főszerkesztője, valamint a váltig náthás Schmitt Pál próbálta valamelyest pótolni eme ünnepi délutánon. Náluknál nagyobb sikert aratott azonban a Nemzeti dalt elsüvöltő Kaszás Attila és a szintén színész Oberfrank Pál, aki a '48-as 12 pontot recitálta oly meggyőző erővel, hogy közönsége nemcsak az erdélyi unióra és a törvény előtti egyenlőségre zúgta helyeslését, de még az úrbéri viszonyok eltörlésére is, noha ennek aktualitását alighanem túlzás lenne 2006-ban kijelenteni. Persze a kultúrprogram, a jobboldali sajtómunkások képességeinek őszinte kitárgyalása meg a kommunistákat és "Habzsburgokat" emlegető NOB-tag szónoklata csak szolid prelúdiuma lehetett Orbán Viktor szereplésének, aki szokás szerint ismert közéleti személyiségekkel a hátában támaszkodott a pulpitushoz. A derűs Pitti Katalin, akit a bolsevikok végigüldöztek az operairodalom majd' valamennyi jelentős szopránszerepén, ezúttal élő körfüggönyként álldigálva nyugtázhatta a Fidesz elnökének merész történelemértelmezési kísérletét, melynek során szó esett csalfa nemzetköziségről és internacionális hálózatokról, s egy széles ecsetvonásokkal fölvázolt - Beöthy Zsolt turáni lovasát megszégyenítő - ideális nemzetkarakterről is. A négyévnyi koplalás dacára már köldöktájban dagadó honfikeblek között szorongva még csak sejthettük, hogy a nemzeti oldal vizionáriusa e télies délutánon hétvégi beszédének egyes passzusait próbálgatta, amikor nemzeti programját oppozícióba helyezte az "egy ember programjával", s amikor magyar szemről, fejről és szívről meg cselekvő nemzetről szólt. Így általánosságban nagyobb föltűnést keltett az a pont, melyben megismételve vihart kiváltó korábbi meglátását, esmeg ruhának (illetve szabásmintának) nevezte a köztársaságot. A baloldal utóbb nem is késett reagálni e provokációra, mely bár historizálóan nemzeties megfogalmazásban, de mégis nehezen félremagyarázható módon apasztja jelen alkotmányos államformánk legitimációját: Gyurcsány Ferenc a Fidesz kongresszusát megelőző napon a köztársaság védelmére szólította fel a polgárokat, s április másodikára tömeggyűlést hirdetett.

Ilyen előzményeket követően gyűlt vasárnap a Körcsarnokba a Fidesz mintegy 1400 küldöttje, hogy megismerkedjék pártja választási programjával (szavazás több delegátus hangos meglepetésére nem volt e tárgyban), s reábólintson Orbán Viktor, valamint Mikola István jelölésére. No meg, hogy egy hatásos tömegrendezvénnyel

új lendületet vehessék

a párt kampánya, mely kampányt több vidéki küldött is kritikával illette, a lelátón össze-összehajolva. (A kampányról lásd keretes írásunkat.)

A lassanként föltünedező országos politi-kusokat rendre tapssal köszöntik a türelme-sen üldögélő és a mindenkinek kiosztott Orbán-Mikola-táblácskával barátkozó fideszesek. Ádernek és Deutsch-Fürnek kisebb taps jut, az ezúttal csak hallgatóságként funkcionáló Kövér Lászlónak és Mádl Dalma asszonynak valamelyest nagyobb, ám a legnagyobb ováció Szabad Györgyöt fogadja. A küldöttek zajos elismerésben részesítik a tatai és gesztesi Esterházy-uradalom történetét oly mintaszerűen földolgozó historikust, meglehet ünnepeltetése inkább annak szól, hogy az egykori körülményeskedő házelnök képes volt fittyet hányni a civilizált polgári érintkezés egyik egyezményes szokására. Szabad sikere persze viszonylagos, hiszen mi az ahhoz az eget-földet rengető viváthoz képest, mely a szép hitvesével az oldalán bevonuló pártelnököt fogadja! Orbán beérkeztével végre meglódulnak az események: vándorútra indulnak a teremben a szavazóládák, s kezdetét veszi az üdvözléssorozat. Az Európai Néppárt elnöke, a belga Martens történelmi érdemekről beszél, és arról, hogy a szél ma is Orbán Viktor felől fúj. Beszédét két szórakoztató mozzanat gazdagítja: részint Martens tolmácsa - freudi elszólásképp - szavazatok helyett az "adatok begyűjtését" sürgeti, részint a forradalmi tisztaságot méltató mondat elhangzásával egy időben fölbukkan az óriáskivetítőn Vikidál Gyula buksija. Martenst követően video-felvételről láthatjuk az európai jobboldal jó néhány prominensét (Merkel, Stoiber, Aznar stb.), akik a szépítő messzi távolból mindahányan méltatják Viktor barátjukat. Hol a poharam? - hörögjük, amikor egyik-másik politikus (mint például a kikezdhetetlen moralitású Berlusconi), talán kompenzálandó a Fidesz kongresszusától való távolmaradást, már-már tósztba kanyarítja üdvözlő szavait. Az Európai Néppárt frakcióvezetője, Hans-Gert Pöttering azonban itt van, s nemcsak mindjobban elsajátítja a magyaros kiejtést, de érdemeivel lassanként fogadott magyarrá válik, hiszen elárulja: '56-ban mint ifjú ember kihagyott egy nép-ünnepélyt, s otthon maradt a magyar szabad-ságharc tiszteletére. Nicolas Sarkozy és Lech Walesa levélben fordult a kongresszushoz, s köszöntő soraik fölolvastával véget is ér a kongresszus muris része, hogy a gyűlés végre hangsúlyosabb,

vérkínos szakaszába

léphessen. Március 19-e Bánk napja, s talán ennek apropóján alakul át a kongresszus lassan, de biztosan nemzeti drámánk koncertszerű előadásává, melynek keretében elsőként a színpadi rutin szerint lekettőzött Tiborc lép a pódiumra előbb Jakab István Magosz-elnök, majd a munkástagozatos Kontur Pál megformálásában. Jakab alakítása földszagúbb ("mi csaknem megfagyunk kunyhónk sövényfalai közt [É] nekünk feleség s porontyainkat kell befogni, ha éhen veszni nem kívánkozunk"), míg a kétkezi munkás Kontur Tiborcot inkább mai őszinte melósként adja: a csődök miniszterelnöke; a tőke nemzetközi, a munka nemzeti; ideje a műszakváltásnak s a többi. (Szavaik hallatán nyilvánvalóvá válik, hogy Gertrudis királyné szerepét ez alkalommal merész rendezői ötlettel a távol lévő Gyurcsány Ferencre osztották.)

A kongresszus e ponton szakrális irányt veszen, s a különböző fölszólalásokban (Csókay András idegsebésztől az idős Nemeskürty Istvánig) csak úgy sorjáznak a hitéleti fordulatok, olyanok, mint kegyelmi valóság, engesztelő imádság, Mária országa, a magyarok a világ engesztelő népe. Külön említést érdemel e körben Császár Angela művésznő nyilvános bűnvallása ("nagyon sokat vétkeztem [É] 42 éves lettem, mire Isten megbocsátott"), melynek lezárása merőben blaszfém utalásként Jézussal azonosítja a nemzeti oldal örökös miniszterelnökét. Nem Császár Angela az egyetlen színész, aki fölszólal a kongresszuson, hiszen valamivel később a kevéssé fajsúlyos epizodistából a nemzet színészévé aggott Raksányi Gellért traktálja avítt színházi anekdotákkal és nehezen minősíthető klapanciákkal ("Kimentek a tankok, bejöttek a bankok" etcetera) az egybegyűlteket, majd Eperjes Károly sikerült vallás-erkölcsi konferansza következik. A keresztet mutogató Hídember kisebb megütközést keltve elömlő derűvel az arcán megtérésre utasítja a "megélhetési fideszeseket", s eme szavai összecsengenek egyes, a lelátón helyet foglaló vidéki ősmozgalmárok félhangos dohogásaival, melyek némiképp irodalmiasítva így sommázhatók: Adtál, Uram, esőt, de sarat is adtál hozzá!

A beszédekből kicsapó ájtatos unalom teszi-e, vagy az őszinte érdeklődés, ne firtassuk, de több küldötthöz hasonlóan a dikciók helyett mi is inkább a kiosztott programsűrítmény olvasásába merülünk. A program legmeglepőbb vonása, hogy

semmi meglepőt nem találhatni

benne, lévén a hosszasan sorjázó ígéretek mind-mind elhangzottak már az elmúlt hetek és hónapok fideszes rendezvényein. A "Hajrá, Magyarország! A Cselekvő Nemzet Programja" az új Széchenyi-tervtől a Btk. szigorításáig és az 500 ezer új munkahelyig, a július 1-jétől 10 százalékkal csökkenteni áhított járulékterhektől és villamosenergia-ártól a körbetartozások fölszámolásáig megannyi unásig hangoztatott szlogen, mely szlogenek ezúttal is a finanszírozás leghalványabb körvonalazása nélkül kerülnek elibénk. Az Orbán-beszédek közhelyei köszöngetnek vissza a félkövérrel szedett bevezetőkből, hogyaszongya: "A család erőforrás. Kifogyhatatlan, mert ereje szeretetből fakad (É) Amikor azt mondjuk, család, azt mondjuk: szolidaritás."

Mire némi túljátszott csalódottsággal becsukjuk az alig 16 oldalas füzetkét, s újra fölütjük fejünket, épp Mikola István megválasztását (1211 szavazattal) nyugtázhatjuk, s már ott is terem a pódiumon a miniszterelnökhelyettes-jelölt, hogy megmutatkozzon új minőségében. (Mikola jelölésével múlt heti lapszámunkban hosszabb írás foglalkozott.) A magát a nemzettudat-formálás feladatára fölszentelő orvos-politikus zavarba ejtő személyiség, hiszen olyan témákban vájkál, mint a kollektív tudattalan vagy a lélekhámozott életmód, majd előbb József Attilát, utóbb a Nyúliskola című gyermekverset citálja. Miközben szónoklatát hallgatva Mikola Istvánról minden lényeges információ a birtokunkba kerül, politikai elképzeléseiről (illetve pártja terveiről) mindössze egyetlen őszinteségi rohama árulkodik: meg kell adni az 5 millió határon túli magyarnak a szavazati jogot, s így legalább 20 évre bebiztosíthatja hatalmát a Fidesz. Keresetlen nyíltságát már rögtön a helyszínen többen meggondolatlanságnak alítják, s valóban, utóbb a kongresszus egyik kínos bakijaként tálalják a hírműsorokban és a másnapi sajtóban. Ilyeténképp hamar beigazolódni látszik az előzetes föltevés, hogy bár Mikola svádája és gunyoros humora nyilvánvalóan kedves a Fidesz törzsszavazói számára, agresszivitása és közpolitikai bumfordisága könnyedén elijesztheti a nem elkötelezett szavazók tömegeit.

Nincs most már más hátra, mint maga a miniszterelnök-jelölt, Orbán Viktor, akinek megválasztását (1334 szavazat) konfettizáporral és keresztnevének ütemes skandálásával fogadja a szemre magabízón tomboló kongresszus. Orbán, túl azon, hogy virággal és kézcsókkal kedveskedik nejének, s korábbi úgynevezett országépítő beszélgetéseinek poétikus fordulataiból nyújt át egy csokorravalót hallgatóságának (a szolidaritás boltív, a globalizmus vad energiái, csak a nemzet képes fölemelni a köztársaságot, valódi felelős kormányzás stb.),

mindössze két újdonsággal

örvendeztet meg bennünket. Először is azzal, hogy beszéde során legalább tíz alkalommal utal az ingatag megalapozottságú vélelemre, miszerint a Fidesz programját 3,2 milliónyian írták, s ekképp ez lenne hát a világ legtöbb szerzőjű könyve. Ezt oly meggyőző erővel sulykolja mindnyájunkba, hogy szinte már várjuk, mikor szólítja elő a Guinness rekordok könyve hitelesítőit, íziben bejegyeztetendő a világraszóló programalkotást. Beszédének másik újdonsága az, hogy jelzi, immár ő is keménykedni fog. "Ez a honfitársunk segítségre szorul" - utal név nélkül a jelenlegi kormányfőre, majd annak sértéseit, illetve sértődős hisztijeit veszi számba. Utóbb - némi megrökönyödést keltve - bejelenti, elérkezett az egyenes beszéd ideje, s valóban nem is késik már-már fájó egyenességgel és kiábrándító őszinteséggel szólni a politikai ellenoldalról. Az elmúlt négy év csurom egy kudarc, a miniszterelnök maga tehet róla, ha kifütyülik, valamint ne adjanak leckét demokráciából, munkából és tisztességből a pénzügyi spekulánssá vedlett egykori pártmunkások. Végezetül, a jól kiötlött fortélyos csínyen pazarul mulatva fölszólítja híveit, ők is menjenek az utcára április másodikán, s tegyék eme alkalmat a magyar szolidaritás napjává.

Ennyi. Közveszéllyel fenyegető tréfájával be is végzi beszédét a nagyobbik ellenzéki párt felelős vezére. Orbán és Mikola bősz integetésbe kezd, újra dőlni kezd fentről a színes papírhulladék, ismét fölcsendül Demjén Rózsi ez alkalomra írott dala ("Nincs két igazság"), s az eufóriától szédelgő küldöttek szép sorban kiaraszolnak a napvilágra.

Talán nem volt minden rendben ezen a gyűlésen. Sebaj, legfeljebb a XX. kongresszusnak lesz majd mit kiigazítania.

Kapcsold az ötödik sebességet!

Az elmúlt héten utcára kerültek a Fidesz úgynevezett pozitív kampányplakátjai, melyek a "Jó választás, jobb élet!" szlogent hirdetve a korábbi letargikus poszterek pandanjaiként üzemelnek. A most lezajlott kongresszussal pedig - Navracsics Tibor kabinetfőnök fordulatát idézve - negyedik sebességre kapcsolt a párt kampánya. A Fidesz nyilvánosan azzal magyarázza az utóbbi hetek kedvezőtlen közvélemény-kutatási tendenciáit, hogy az MSZP előbb látott hozzá "elnöki típusú" kampányához, míg a jobboldali párt csak most fog rákapcsolni úgy istenigazából. Ennek némiképp ellentmondani látszik, hogy Navracsics Tibor a múlt héten egy szűkebb fórum előtt arról beszélt: az MSZP vélelmez-hetően még nem vetette bele magát az igazi választási küzdelembe.

Noha a Fidesz befelé azzal az önbizalom-erősítő mantrával nyugtatja aktivistáit, hogy a közvélemény-kutató cégek az MSZP zsebében vannak, s így számaik nem adnak okot az aggodalomra, azért biztos, ami biztos - több egybehangzó háttér-információ szerint - előkészületben van egy nagyobbacska, az MSZP-t kedvezőtlen színben föltüntető adu kijátszása, korrigálandó a jelenlegi nagyobbik kormánypárt népszerűség-növekedését.

Ugyanakkor a Narancs úgy tudja, a Fidesz félig már lemondott Budapest meghódításáról, s erejét a vidéki Magyarországra koncentrálja, ahol a vasárnapi időközi önkormányzati választások (Szentendre, Mosonmagyaróvár) tanúsága szerint lehet még keresnivalója. (Ezzel az elképzeléssel harmonizál Mikola meglepő pozicionálása.) Nem világos azonban, hogyan illeszkedik e stratégiába az április másodikai Kossuth téri tömeggyűlés. A 2002-es második forduló előtti grandiózus összetartást próbálja meg kiváltani ekképp a Fidesz, vagy pusztán el akarja venni a híradók műsoridejét az MSZP hasonló rendezvényétől? Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy e kettős nagygyűlés nem akármilyen kockázattal terheli meg a Fidesz kampányát, s egyúttal a főváros köznyugalmát.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.