Magyar Narancs: Hogy került önhöz másodfokon Ahmed H. ügye?
Bárándy Péter: Első fokon kirendelt védője volt, ezután én kaptam megbízást. A jogszabályok értelmében megszűnik a kirendelés hatálya, amint egy megbízott védő lép be a terhelt oldalán.
MN: Magától a vádlottól érkezett a megbízás?
BP: Ez az ügyvédi titok körébe tartozik, de semmi különlegessége nem volt ennek a megbízásnak. Általában a vádlott vagy a vádlotthoz közel álló személy keresi meg az ügyvédet, itt is ez történt.
MN: Amikor elvállalta, mérlegelte, hogy emiatt az ön fiát, az MSZP-s Bárándy Gergelyt és a teljes szocialista pártot támadhatja a kormány, mondván, egy terrorista védelmére keltek?
BP: Esterházy Péter mondta, hogy bizonyos szint fölött az ember már nem süllyed bizonyos szint alá. Ezt gondolom ezekről a vádakról is. Nem lehet és nem is szabad figyelembe venni azt az írástudatlan, nehezen minősíthető színvonalat, amit ma a politika, főként a meghatározó politikai erő produkál. Nemcsak büntetőügyekben, hanem általában az élet jelenségeivel kapcsolatban. Odáig nem lenne szabad süllyedni, hogy az egyik oldalnak kellemetlen ítélet után egy ellenzéki politikus azt mondja, addig lesz szabadlábon a bíró, amíg mi hatalomra nem kerülünk; a másik oldalon pedig az ügyvédet akarják megfélemlíteni, hogy ne védjen olyan embereket, akiknek a védelmében a mostani kormányerő nem érdekelt. Mindkét magatartás az igazságszolgáltatás tisztaságát, az igazságszolgáltatásba vetett hitet támadja. Pedig nincs igazságszolgáltatás a beléje helyezett hit nélkül. Egy jogásznak – legyen bíró vagy ügyvéd – csak az lehet a dolga, hogy ellenáll ennek a tendenciának.
MN: Túl a fokozott médiafigyelmen, Ahmed H. ügyében jogászként talált érdekességet, olyasmit, ami precedenst teremthet?
BP: A terrorcselekmény vádban megjelenő formája egy zsarolás-, kényszerítésszerű magatartás: egy általában erőszakos, személy elleni bűncselekményt abból a célból követek el, hogy az államot vagy állami szervet valaminek a tűrésére, valaminek a megtételére vagy az attól való tartózkodásra kényszerítsem. Ezt a tényállást azokra a bűncselekményekre találták ki, amelyek méltán vonják maguk után a legsúlyosabb büntetést, mint a repülőgép-eltérítés vagy a hasonló, az össztársadalmi rendet, az állami cselekvés szabadságát támadó cselekmények. Ugyanakkor a nyelvtani értelmezésbe sok olyan magatartás is beleillik, amelyről józan ésszel érezhető, hogy nem jelent a terrorizmushoz mérhető fenyegetést az államberendezkedés számára. Egy családi konfliktus is elfajulhat odáig, hogy az erőszakot alkalmazó fél a rendőrséget akarja rávenni valaminek a megtételére vagy eltűrésére. Ez természetesen súlyos dolog, de nagyon távol áll az igazi terrorista magatartásától. Az Ahmed H.-ügy vádiratában szereplő eseménysor sem mérhető a klasszikus, és ma sajnos a világ számos pontján előforduló terrorcselekményekhez. De másodfokon nem ez volt a kérdés. Azt mondta ki a bíróság, hogy az elsőfokú ítélet megalapozatlan volt. Mintegy kiválogatták azokat a bizonyítékokat, amelyek a vádlott terrorcselekményben való bűnössége mellett szóltak. Ezeket értékelték, miközben figyelmen kívül hagyták a bűnösség ellen szóló bizonyítékokat.
MN: Melyek voltak ezek?
BP: A sértett rendőrök egy része a terrorcselekmény szempontjából terhelő vallomást tett a vádlottra. Mások, bár ott voltak, nem hallották, hogy Ahmed H. követeléseket fogalmazott volna meg, az ideiglenes határzár áttörését helyezte volna kilátásba. Ezen ellentmondó nyilatkozatokat még úgy-ahogy összemérte az elsőfokú bíróság. De voltak objektívebb bizonyítékok, például kamerafelvételek és a hozzájuk tartozó hanganyag. A filmfelvételek látszólag illeszkedtek a rendőri előadásokhoz, a hangfelvétel azonban cáfolta ezeket. Teljesen más hangulatú kijelentéseit rögzítette a vádlottnak, ezek inkább kérések, közeledések voltak, még az is elhangzott, hogy „szeretjük a rendőröket”. Nem egy durva követelés hangvételét támasztotta tehát alá a hangfelvétel, de ezt gyakorlatilag nem létezőnek tekintette az elsőfokú bíróság, össze sem vetette az egyéb bizonyítékokkal. A bírói mérlegelés megengedi, hogy egyes bizonyítékoknak a személyes megtapasztalás után nagyobb hitelt adjunk, mint másoknak, azt azonban nem teszi lehetővé, hogy bizonyítékok egy kiválasztott csoportját kizárjuk az értékelés köréből. Ez olyan súlyos hibája az elsőfokú ítéletnek, hogy legnagyobb fájdalmamra – ez tényleg fájdalom egy ilyen elhúzódó és közérdeklődésre számot tartó ügynél – nem tudtam mást indítványozni, mint a hatályon kívül helyezést és az új eljárásra kötelezést.
| ||
MN: Az eljárás megismétlése azt jelenti, hogy a már meglévő bizonyítékokat értékeli a bíróság, vagy teljesen új eljárás lesz új bizonyítékokkal?
BP: Nem kell új bizonyítékokat beszerezni, a hatályon kívül helyezés iratellenesség, nem pedig felderítetlenség miatt történt. Rengeteg bizonyítékot összegyűjtöttek a nyomozó hatóságok, az elsőfokú tárgyalás során széles körű bizonyítást vett fel a bíróság. A meglévő bizonyítékokat kell összességében értékelni és egymáshoz mérni, így kell meghozni a jogszabályoknak is megfelelő döntést. Az elsőfokú ítélet nem csak a bizonyítékok közötti válogatás miatt rossz, a bírói gyakorlatban kialakult szerkezetet sem követi, nyelvtanilag, helyesírásilag pedig minősíthetetlen színvonalú, összecsapott írásmű.
MN: Ahmed H. elfogása után a rendőrségi közleményekben azt lehetett olvasni, hogy szélsőséges szervezet – Szövetség a Hit Terjesztéséért – tagja, és a sajátján kívül 9 útlevelet találtak nála. Ezek a körülmények megjelentek az eljárásban?
BP: Ezek ténybeli alappal nem rendelkező hangulatfestések voltak a politika oldaláról, és nem a jog műhelyeiből. A 9 útlevéllel rendelkező, szélsőséges ember könnyebben eladható terroristaként. Ahmed H. iszlámhívő, mint ahogy én keresztény vagyok. Ezzel nincs semmi baj, a történelem során minden vallást felhasználtak gazemberségre. A vádlott szélsőséges szervezethez nem kötődik, ezt ki merem jelenteni, mert pszichológus és pszichiáter szakértők is megvizsgálták és megállapították, hogy a magatartását nem befolyásolja ilyen szemlélet, a határon véghezvitt cselekményeit sem determinálta valamilyen vallási kötődés. Az elsőfokú ítélet ennek dacára tartalmaz utalásokat például arra, hogy a Koránt ismeri a vádlott, vagy a Korán tanait feltáró tanfolyamon vett részt. De ezzel most mit mondtunk? A világnak ezen a részén meg a Bibliát kell ismerniük a magukat műveltnek tartó embereknek, akár hisznek benne, akár nem.
MN: Az útlevelekről kiderült valami?
BP: Én ezzel a kérdéssel nem foglalkoztam mélyebben. Nyilván azért lehetett több útlevele, mert bár Szíriából származik, Cipruson él, ott megházasodott és ott is kapott útiokmányt. Az biztos, hogy egyetlen olyan okmányt sem találtak nála, amelynek akár a származásával, akár a felhasználási módjával kapcsolatban illegális tevékenység gyanúja merült volna fel.
MN: Ha a terrorizmus vádja nem áll meg, milyen egyéb minősítések merülhetnek fel Ahmed H. röszkei cselekményei kapcsán?
BP: Felmerülhet a „kerítésvédelmi” jogszabály, amelynek az alkotmányosságával kapcsolatban erős fenntartásaim vannak. Ez ellen szól, hogy 10 éve Ciprusban élő személyként Ahmed H. szabad mozgásra volt jogosult az EU-ban. Kérdés, ilyen esetben felróható-e a határzár tiltott átlépésének bűncselekménye, vagy csak a meg nem engedett módon történő határátlépésből származó szabálysértés terheli. Valamelyik a kettő közül biztosan. Egybehangzó tanúvallomások és fényképfelvételek rögzítik továbbá, hogy valamiket átdobott a határon, mégpedig a rendőrök irányába. Itt a hivatalos személy elleni erőszaknak valamilyen megvalósulási formájával lehet számolni; hogy ez befejezett vagy kísérleti szakban megrekedt cselekmény, az attól is függ, eltalálta-e a rendőröket ez a három tárgy, amiről nem tudjuk, hogy kő, fadarab vagy mi a fene volt.
MN: Azért nem tudjuk, mert nem látszik a felvételen?
BP: Ezek nem high-tech felvételek, csak az látszik, hogy valami repül. Mivel nincs rá bizonyíték, hogy eltalált volna rendőrt, én hajlok a hivatalos személy elleni erőszak kísérlete minősítésre. Ezt az új eljárásban kell majd eldönteni. Hogy a terrorcselekmény szóba jöhet-e vagy sem, az azon múlik, megvalósult-e a „valamit követelek, ha nem kapom meg, akkor erőszakkal betörünk” szillogizmus. Egy alapos eljárásban ennek ki kell derülnie.
MN: Magát a terrorcselekmény Btk.-s tényállását hibásnak tartja abban, hogy ez az elsőfokú ítélet megszülethetett?
BP: A határzárral kapcsolatos rendelkezéseket hibásnak és alkotmányellenesnek tartom, a terrorcselekmény megfogalmazását nem. Egyelőre a világban sehol nem sikerült a mi megfogalmazásunknál jobbat találni. A mai tényállás egy 2002-es keretszabályra támaszkodik, de egy idei uniós irányelvnek is megfelel. Hogy az ernyője alá lehet söpörni olyan magatartásokat, amelyek közel-távol nem felelnek meg a terrorizmusról alkotott felfogásunknak, azt valószínűleg nem a jogszabály változtatásával, hanem a jogalkalmazó bölcsességével lehet kiküszöbölni. Nehézségeket fölvet a terrorcselekmény megfogalmazása, de bevallom, én sem tudnék most jobbat produkálni.
MN: Ha jól értem, 2002-ben az ön minisztersége alatt született a tényállás.
BP: Az egyik típusról szóló módosítás akkor került bele, de azt megelőzően is volt a magyar jogban terrorcselekmény.
MN: Az eljárás során érzékelte, hogy az ügyészség vagy a bíróság működését befolyásolják a politikai elvárások?
BP: Az ügyészségi működés ma nem áll kellőképpen távol a politikától, nem független, nem a hivatásrend szabályait követi. A bírósággal más a helyzet, és nagyon reménykedem benne, hogy ha a büntetőjogi rendszer egyik eleme elveszni látszik is, a másik, a bírósági talán megmarad. Az igazságszolgáltatás részéről ebben az ügyben sem érzékeltem politikai meghatározottságot. Az elsőfokú ítélet jogilag, stílusában és szerkezetében rossz, de a másodfok ezt észlelve hatályon kívül helyezte. Ez a dolgok rendes menetének felel meg, nem látom benne semmilyen meg nem engedhető törekvés lenyomatát. Más kérdés, hogy a bíróságra vagy a védőügyvédre vonatkozó politikusi kijelentések a politika primitív működését tükrözik. A hatalmon lévők nem tudják, hogy kicsodák, mi a dolguk. Nem tudják, hogy egy kormányzatnak egyetlen dolga lehet az igazságszolgáltatással: védenie kell a függetlenségét, nem pedig támadni azt. Ha támadja, akkor diszfunkcionál, ebből pedig a társadalomnak kellene levonnia a megfelelő következtetéseket.
MN: Mikor kezdődik a megismételt eljárás, és mikor várható ítélet Ahmed H. ügyében?
BP: Ezt még nem lehet megmondani, a most meghozott határozat írásba foglalása is igénybe vesz valamennyi időt. A másodfok elrendelte, hogy másik elsőfokú bírói tanács tárgyalja az ügyet, ez is nyújthatja a folyamatot. Reálisan talán ősszel kezdődhet a megismételt eljárás, amelyet azonban felgyorsíthat, hogy – mint már említettem – nem kell minden tanút még egyszer meghallgatni; kifejezetten kimondta a másodfok, hogy bizonyos vallomások felolvasása útján is felvehető az ismételt bizonyítás.
| Az ügy A szerb–magyar határzár „beélesítésének” másnapján, 2015. szeptember 16-án több száz menedékkérő gyűlt össze a röszke–horgosi határátkelő szerb oldalán. Összecsaptak a magyar rendőrökkel, akik könnygázt és vízágyút is bevetettek. Terrorcselekménnyel egyedül a szíriai származású, de 10 éve Cipruson élő Ahmed H.-t vádolta meg az ügyészség. Ő nem menedékkérőként érkezett a határra, elmondása szerint úton lévő rokonainak szeretett volna segíteni. A Szegedi Törvényszék 2016 novemberében ítélte 10 év fegyházbüntetésre, ezt az ítéletet helyezte most hatályon kívül a másodfok. Az elsőfokú ítélet után is beszéltünk Ahmed H. akkori, kirendelt védőjével (erről lásd: „Csak rendőr tanúk voltak”, Magyar Narancs, 2016. december 8.). Tíz másik menedékkérőt – köztük voltak Ahmed H. családtagjai is – tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzársértéssel vádoltak meg. Ügyükben februárban született másodfokú ítélet: hármukat letöltendő, hármukat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és egy oltalmazottként elismert asszony kivételével mindegyikőjüket kiutasították Magyarországról. |
