Magyar Narancs: November 30-án ítéletet hirdetett a Szegedi Törvényszék Ahmed H. ügyében, akit a tavaly szeptember 16-i röszkei események után többek között terrorcselekmény elkövetésével vádolnak. A bíróság első fokon 10 év letöltendő fegyházat szabott ki rá. Ahmedet ön védte, az ítélet után azt mondta, védence a „migránsellenes reklám arca” lett. Koncepciós perről beszélünk?
Sebők Balázs: Olyat én nem mondok és ügyvédként nem is mondhatnék semmire, hogy koncepciós per. Magánemberként mindenkinek megvan a véleménye, az ügyvédnek is. Csak azt tudom mondani, mindent megpróbálok másodfokon is, hogy bebizonyítsam, ez az ember nem követett el terrorcselekményt. Elismert bizonyos dolgokat, amik megtörténtek, például a tiltott határátlépést vagy azt, hogy eldobott három valamit, amiről nem tudjuk, hogy mi volt. Ez megvalósíthat bűncselekményt, de nem meríti ki a terrorcselekmény törvényi tényállását. A bíróság véleménye más volt, de ők döntöttek, nekünk pedig el kell fogadnunk, ha tetszik, ha nem, amíg az ellenkezőjét nem tudjuk bebizonyítani.
MN: Sokan, köztük a tárgyalásokat végigkövető Amnesty International is kritizálták a terrorcselekmény tényállásának téves alkalmazását. Ön szerint gond van a jogszabállyal?
SB: A büntető törvénykönyv szerint terrorcselekményt követ el többek között az, aki állami szervet arra kényszerít, hogy „valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön” – de ez egy gumi jogszabály, bele lehet magyarázni sok mindent. Bizonyos esetekben a bíróság és a nyomozó hatóság azt mondja, hogy közveszéllyel fenyegetés történt – például ha valaki betelefonál, hogy bomba van a bíróságon. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy egy állami szervet, a bíróságot arra kényszerít az illető, hogy valamit eltűrjön vagy ne tegyen: például elnapolja a tárgyalást. Egy másik példa a futballhuliganizmus lehet, amikor az egyik tábor és a másik tábor veri egymást és a rendőröket, ezzel szintén rákényszerítve valamit a rendőrökre. Ezeket az eseteket tudom úgy magyarázni, hogy hivatalos személy elleni erőszak, csoportos garázdaság vagy terrorcselekmény legyen. Ahmednek sem volt nagyobb bűne, mint hogy dobott valamit. De ez még ehhez kevés.
MN: Hogy állt az ügyhöz a bíróság?
| ||
SB: Érződött az eljárás során, hogy nyomás van a bíróságon, de ezt az ügy súlyával is lehet magyarázni, még sincs mindennap terrorper Magyarországon. Ezt jól mutatja az is, ahogy az eljárás zajlott: Ahmedet Budapestről hozták rabomobillal Szegedre, kezét-lábát összebilincselték, nem mehetett végig a folyosón, a fogdában kellett várnia, mi is ott beszélhettünk vele, pár perccel a tárgyalás előtt. Mostanra sikerült annyira tisztára mosni a védencem becsületét, hogy az ügyészség már nem arról beszél, hogy Ahmed terrorista. Ugyanis az egész ügy ezt engedte sejtetni: arról volt szó, hogy szélsőséges szervezet tagja, vallási fanatikus és radikális. Az ügyészség végül a vádbeszédében kimondta, hogy ők ezt soha nem állították, csak azt, hogy terrorcselekményt követett el. Viszont ha senki nem nézte őt terroristának, kicsit visszás a nagy rendőri védelem, a bírók és ügyvédek átvilágítása, és hogy le volt zárva a bíróság.
MN: Ezek szerint az már sikerként könyvelhető el, hogy nem tekintenek rá terroristaként?
SB: Mivel én október közepén vettem át az ügyet az előző meghatalmazott ügyvédtől, nem láttam bele, mi volt az elején, csak hallottam. Talán én voltam az a védő, aki a legtöbbet mozoghatott a védelem területén, bár az általam előterjesztett bizonyítási indítványokról úgy gondolták, nem szükségesek a tényállás megfelelő kialakításához. Szerintem igen, de ezt is majd az ítélet elleni fellebbezéskor tudom vitatni. Egyébként nem érzem, hogy másképp jártak volna el, mint más pereknél, védőként hozzá vagyok ahhoz szokva, hogy sokszor elutasítják az indítványokat. Csak most kívülről úgy tűnik, felborult az egyensúly, hiszen a vád összes tanúját meghallgatták, míg a védelem részéről szinte senkit: akiket én kértem, azok közül egy rendőrt idézett be a bíróság.
MN: Kiket kért? Ha jól tudom, előkerült egy felvétel is.
SB: Ezen Ahmed egy Belgrádból tudósító brit újságíróval beszél, és nem mond semmi erőszakosat, pedig az interjú az atrocitás közben készült. Egyébként olyan újságírókat és aktivistákat kértem volna tanúnak, akik ott voltak a határzárnál, és face to face látták az egészet. Nyilván a rendőrök is láttak valamit, de keveset hallottak, hiszen védőfelszerelés volt rajtuk, ezt ők is elmondták. Gondoltam, aki újságíróként ott volt a helyszínen és felvételeket készített, hátha többet látott, hallott, vagy hátha van a birtokában olyan felvétel, ami bizonyítja, hogy a védencem nem fogalmazott meg követelést.
MN: A vád tanúi mit mondtak?
SB: Csak rendőr tanúk voltak, és a vallomások szerintem ellentmondásosak: volt olyan rendőr, aki az első sorban állt és nem hallott követelést a védencemtől, ahogy a tolmács sem, aki az első számú tanú a perben. Ahogy én látom, itt két olyan ember áll ellentmondásban egymással, akinek egyformát kellene mondania: vagyis a rendőr, aki odament a tolmáccsal és maga a tolmács. Utóbbi azt mondja, Ahmed nem adott ultimátumot a rendőröknek, az egy másik férfi volt, akit a ruházatáról meg is nevezett, és elmondta, ő volt az is, aki megfenyegette. Ezzel szemben a rendőr tanú azt mondja, a tolmács mondta neki, hogy Ahmed ultimátumot adott.
MN: Ezt a bíróság nem találta ellentmondásosnak?
SB: Ez csak az egyik bizonyíték volt. Akadt még rendőr tanú, aki szerint a védencem azt mondta, hogy „we want to go” és „just five minutes”. De ha a rendőr nem tudja pontosan elmondani, mit és hogyan mondott, ezek csak szavak maradnak, és nem lesz belőlük ultimátum. Ezekre az ellentmondásokra felhívtam a bíróság figyelmét is, idéztem a különböző tanúktól, és írásban is benyújtottam nekik a véleményem.
MN: Mire ők?
SB: Adtak tíz évet. Amit a helyén kell kezelni. Ha csak szakmailag nézem, akkor – mivel a bíróság szerint a védencem elkövette a terrorcselekményt – enyhe büntetést kaptunk. A középmérték ugyanis 17,5 év volt, a bírói gyakorlat a középmértéktől pedig alig tér el, vagy ha mégis, viszonylag kis mértékben, és nem a törvényi minimumot alkalmazva. Sokatmondó tehát, hogy „csak” 10 évet szabtak ki. Itt valószínűleg már értékelte a bíróság, amit elmondtunk, és azt, hogy terrorcselekmény és terrorcselekmény között is van határ: nem mindegy, hogy bombával fenyegetőzök és van is nálam, vagy dobálok valamit.
MN: Amit a bíróság sem tudott beazonosítani pontosan, csak mint „vélhetően súllyal bíró tárgyat”. Mi ebben az ítéletben a kézzelfogható bizonyíték?
SB: Számomra sincs kézzelfogható dolog benne, az ítéletet a tanúvallomásokra és jelentésekre alapozva hozták meg, de a hosszú és részletes írásbeli indoklást még nem kaptuk kézhez.
MN: A jelentések miről szólnak?
SB: A rendőri jelentések a védelem szempontjából érdekesek, mert inkább mentik Ahmedet, mint hogy a bűnösség felé sodorják: például hangfájlokat tartalmaznak, melyeken a védencem sokszor elmondja, hogy nem akarunk semmi rosszat, szeretjük a rendőröket és Magyarországot. Egy hőzöngő ember nem ilyeneket mond. És itt van a sarokköve az ügynek: ha valami onnantól terrorcselekmény, hogy valaki erőszakot alkalmaz állami szerv vagy hivatalos ember ellen, akkor fontos megvizsgálnunk, hogy az erőszakot vajon miért alkalmazza? Mert mondjuk, könnygázt kap a szemébe, viszi a tömegpszichózis, mindenki dobál és rá is lőnek könnygázzal, vízágyúval? Ilyen esetben nem azért dob az ember bármit a magyar hatóságok felé, mert be akar törni az országba, hanem azért, mert ha te könnygázzal lősz engem, én is dobok valamit. Az erőszak itt nem a célhoz vezető eszközcselekmény, hanem olyasvalami, ami kialakul ezen a talajon, de nem azért teszi ezt valaki, mert el akarja érni, hogy beengedjék az országba.
MN: Ehhez kapcsolódóan született egy elmeorvosi szakvélemény is védencéről.
SB: A védelemben éppen azt érzem sikernek, hogy sikerült ebben a szakértői véleményben foglaltakat elfogadtatni. A szakértők ugyanis beszűkült tudatállapotot állapítottak meg. Ez egy ilyen esetben enyhítő körülmény lehet. Ami furcsa, hogy a szakvélemény 2016. januári, a vádirat pedig februári, a vádirat mégsem tartalmaz erre utalást, pedig mindig szokott, akkor is, ha negatív, tehát ha annyit mond, hogy az elmeállapota nem befolyásolta cselekedeteit. Itt viszont Ahmed szempontjából jó megállapítások is voltak, valószínűleg ez is vezetett oda, hogy „csak” 10 évet szabott ki a bíróság. Az ügyészség viszont ezt egyáltalán nem adta elő, mintha nem is létezett volna.
MN: Miért történhetett ez?
SB: Nem tudom, ezt az ügyészség nem köteles megmagyarázni.
MN: Hogyan tovább? Az ítélet után ön is és az ügyészség is fellebbezett, utóbbi az ítélet súlyosbítását, ön pedig az enyhítését kérte.
SB: Ilyenkor csak egy rövid szóbeli fellebbezést lehet tenni, ha megkapom az ítéletet, írásban is beadom. Arra törekszem, hogy teljesen tisztázódjon a védencem becsülete. Ezért is kértem például a felesége beidézését is, amit a bíróság elutasított, hiszen nem volt ott a cselekménynél, nem látta. Én viszont ezzel azt akartam, hogy lássák, milyen a felesége: egy európai, keresztény nő. Ahmed is így él, mellette pedig tartja a saját vallását, naponta imádkozik, ahányszor kell. Ezért mondtam, hogy ha az vallási fanatizmus, hogy hite tanítása szerint elmegy egyszer Mekkába, akkor az a keresztény is fanatikus, aki elmegy életében egyszer a Vatikánba.
MN: Milyen embernek ismerte meg Ahmedet?
SB: Teljesen normális, két lábbal a földön járó embernek. Amelyik házban alszik, ott én is mernék aludni, és rá bíznám a gyerekeimet két órára a játszótéren, mert tudom, hogy jó kezekben lennének. Sok bűnözővel is találkozom, azt hiszem, meg tudom ítélni, ki milyen ember. Ő pedig teljesen jó szándékú.
MN: Az ítélet után szimpátiatüntetést szerveztek Ahmed és szabadon engedése mellett. Az eseményen feltűntek a szintén terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György szimpatizánsai is. Erről mit gondol?
SB: Mindkettőjüket ugyanazzal vádolják, nem lehet azt mondani, hogy az egyik jobb, mint a másik. A két tüntető tábor célja közös volt, a Budaházy mellett tüntetők is úgy érezték, hogy a kapott ítélet nem helytálló, ahogy az Ahmed mellettiek is. Mindkét csoport egy hajóban evez.
| Röszke, 2015. szeptember 16. A Röszke–Horgos határátkelő szerb oldalán 2015. szeptember 15-én több száz menekült gyűlt össze. A magyar rendőrség, biztonsági okokra hivatkozva lezárta a határt. Másnapra még nagyobb lett a tömeg, sokan lesátraztak, a szerb belügyminiszter pedig a helyszínen megígérte, hogy tárgyal magyar kollégáival a helyzet rendezése érdekében. Délutánra a tömeg türelmetlen lett, a kerítéshez nyomultak, rázták, megpróbálták ledönteni, ami egy idő után sikerült is nekik. A háromszoros sorfalban felálló rendőrség ezek után könnygázzal fújta le őket, a menekültek kődarabokkal, botokkal és vizes palackokkal válaszoltak. A rendőrök később a vízágyút is bevetették ellenük, ám a tömeget nem sikerült megállítani. Később még többen érkeztek, mert úgy értesültek, hogy a határt megnyitották, de ellenük is könnygázt és vízágyút alkalmaztak. Este hét óra körül csendesedtek le az események. Ahmed H.-n kívül még 10 ember ellen folyik eljárás, őket tömegzavargás résztvevőjeként a határzár tiltott átlépésével vádolják. Köztük van Ahmed idős, beteg anyja és apja is, és egy kerekes székes férfi. Első fokon mindenkit bűnösnek találtak. |
